Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 13. szám · / · Figyelő

Fekete Miklós: Tanulmányok a háború gazdasági hatásáról [+]

A gazdasági élet erőteljessége a nemzetek versengésében leglényegesebb feltételét képezi a helytállási képességnek és emellett előfeltételét a fejlődésnek az előrehaladásnak is a társadalmi politikai és kultúrtereken egyaránt. A gazdasági élet ma minden államnak minden irányba kiható éltető szerve. Annak megbénulása a nemzet vitális funkciónak megzavarodását vonhatja maga után következményképp.

Közkeletű igazságok ezek és már rég óta tudottak is. De tudottságuk és nyilvánvalóságuk eredményezték aztán azt, hogy a háború kitörése érthető aggodalomra adott alkalmat azt illetőleg, hogy vajon gazdasági életünk alapjai eléggé erősek-e a háborús rázkódások elviselésére és az emberekben meg volt a hajlandóság annak feltételezésére, hogy a gazdasági élet a háború hatása alatt sokat fog szenvedni, hogy fog kapni sebeket és ha elvérezni nem is fog tán, nagy lesz a vérvesztesége.

Ha e feltevésekkel szemben valaki arra vállalkoznék, hogy a háború eddigi menetének a gazdasági életre gyakorolt hatása alapján fixírozza a gazdasági élet jelenségeit és sajátosságainak megnyilvánulásait és ha ez eljárásának eredményeképpen az adódna is, hogy a gazdasági életnek a háború hatása alatti képe nem olyan komor, mint azt némelyek előre látták, ez még nem jelentené azt, hogy a gazdasági élet helyzete tényleg olyan biztató, mint amilyennek az esetleges szemlélődő látná. Számos behatás még nem hatott, de - vagy reformálólag, számos, tán nagy jelentőségű változás csak csírájában jelentkezett eddig. Egyszóval látni kell tudnia annak - előre és mélyre - ki tárgyilagos képét akarja adni a gazdasági élet mai helyzetének, vagy - ami még nehezebb - a mai történések alapján akar következtetést vonni a jövőre nézve.

Ez értékes qualitás két előttünk fekvő tanulmányban nyilvánul elismerésre méltóan.

Az egyik tanulmány Hantos Elemér dr.-é, a másik Wekerle Sándor dr.-é. Hantos dr. tanulmányaiban - A világháború gazdasági és pénzügyi hatásai - biztos szemmel rögzíti meg a gazdasági életnek a háború hatása alatti nyilvánulásait, Wekerle dr. amellett, hogy ezt szintén elvégzi, tovább is megy és azokról a következményekről beszél, melyek háború után fognak előállni

Hantos dr. könyve három előadásnak foglalja. Az első kifejti azokat a gazdasági okokat, melyek a háborút felidézték és foglalkozik a háború par excellence gazdasági hatásaival, a második tanulmány a pénzügyi okokkal és pénzügyi hatással, a harmadik a pénzügyi ellátással foglalkozik.

Derült optimizmussal nézi a dolgokat, de ez nem megy objektivitásának rovására, mit igazol ez is, hogy a változott viszonyok konstatálásánál ugyanolyan megállapításra jut, mint Wekerle, ki pedig vizsgálódásai közepett emelkedett és hideg objektivitásával szinte elnyomni igyekszik optimizmusát.

Különösen érdekesek dr. Hantos könyvében a pénzüggyel kapcsolatos fejezetek. Nem csak a monarchia és szövetségesünk pénzügyeit tárgyalja, hanem a harcban álló összes államokét, széleskörű tudással és nagy judíciummal. Semminek sem túlozza a jelentőségét csak azért, hogy abból viszonyainkra kedvező következtetést lehessen levonni. Így helyesen ítéli meg Franciaország pénzügyi helyzetét. Érdekesen magyarázza, hogy a francia kis tőkésnek az "obligation pour la défense nationale"-tól való tartózkodása tulajdonképpen nem más, mint tüntetés a háború ellen és meggyőződése szerint egy liquidationális kölcsönnek nagy lesz a sikere.

Meg kell jegyezni, hogy könyve tárgyánál fogva folytatását képezi a Monarchia pénzügyi harckészültsége című munkájának. Már ebben a munkájában is jelezte szerző azokat a változásokat, melyek a háború hatása alatt előállhatónak vélt és nem szabad elmulasztanunk megjegyezni, hogy új könyvének megállapításai fedik az elsőnek sejtéseit.

Wekerle Sándor dr. munkája "A háború gazdasági következményei" értékes produktuma közgazdaságunk háborús, sőt azonkívüli irodalmának. Nem dolgozik a tények olyan apparátusával, mint hantos dr. Néhány adatot említ csak fel, számokkal sem zsonglőrködik. "A komor valóság színeiben" ecsetelve a "háború bajait" gyönyörű logikával építi fel dolgozatát. Elfogulatlansága tiszteletre méltó, következtetései szabatosságuknál fogva gyönyörűek. Jevons óta nem élveztük ennyire a logikát.

Legfontosabb megállapításai, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége a háború hatása alatt a Monarchiában nem fog változást szenvedni az árak magassága miatt, de fájdalom, nagy mértékben szenved az ipar és talán még jobban a kereskedelem. A nemzeti jövedelem alászállt. "S ebből az alászállott jövedelemből kell fedeznünk azokat a károkat, melyeket a háború okozott s azokat az óriási kiadásokat, melyekkel maga a hadviselés jár".

Következtetései ennek alapján azután azok, hogy első sorban a közszolgáltatások fognak nagy mértékben emelkedni. Azonban, hogy ennek kielégítő eredménye legyen, fokozni kell az adóalanyok fizetési képességét és lehetőség szerint, ahol még nincs, megalapozni azt. Biztosítanunk kell a gazdasági élet háborút megelőző és azt követő menetének continuitását, minden lehetőt meg kell tennünk a gazdasági élet fellendítésére, ha másképp nem, hát az állam segítségével s ha ez megtörténik, ha meglévő erőinket megfelelően kihasználjuk úgy "nem lehet kétséges az, hogy nemcsak a háború szükségleteit fedezni, hanem állami tartozásainkat konszolidálni és képesítve vagyunk".

Ez azonban a gazdasági tevékenységnek széles alapra fektetésével válhat csak valóra. Wekerle itt idézi Leroy-Beaulien-t, a felső tízezrek gazdasági jelentősége viszonylag csekély, a közszolgáltatások kiadós forrása a széles néprétegekben keresendő. S azután ő mondja: "nem a tőke hatalma, hanem a munka ereje a gazdasági haladásnak legfőbb biztosítéka." Gyönyörű mondás. Rengeteg sok van benne. S ha a normális viszonyok helyreállásával csak a fele valósulna is meg, akkor is ez lenne a háborúnak majdan köszönhető minden eredmények között a legszebb.

 

[+] Dr. Hantos Elemér: A világháború gazdasági és pénzügyi hatásai. Benkő kiadás. dr. Wekerle Sándor: A háború gazdasági következményei. Olcsó könyvtár 1766-1767 sz.