Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 13. szám
Jól alszol Mila? Jó a koporsó?
Nézd, Mila, itt van minden, minden:
Koszorú, fátyol, hófehér ruha,
Arany nyaklánc, azsúr az ingen,
Minden, minden! ...
A tiéd!!! ... Csak ne tudja a kapitány,
Mi mindened van, fehér Milám?
Kérd meg az Urat, kicsi Mila,
Engem, ahogy tud üssön-verjen!
Bor, börtön, köhögés nyüge
Mocskos szivemen hadd heverjen!
Verjen, verjen!
Csak válladról haragom foga
Muljék el rúgásom nyoma...
Kérd meg az Urat, kicsi Mila,
Téged, ahogy tud áldjon, áldjon!
Ne kelljen ülnöd minden ölbe,
Ne adjon madámhoz, aki bántson,
Áldjon, áldjon! ...
S vegyen ölébe, míg jövök!
Tartson ölében, míg jövök.
"A legrongyabb a sárga házban"
Ezt mondják rólad ide lenn,
De ugye fönt, ahol olyan kék;
Nem bántja Milát senkisem,
Ugye nem, ugye nem?
Ott csak a te ruhád hófehér...
Ott csak a te lelked hófehér...
Jól alszol, Mila, ugye jól, kicsim?
És nem haragszol már rám, ugye nem?
Ha meg nem ütlek úgy tegnapelőtt,
Ma sincs még hóruhád, szivem,
Ugye nem, ugye nem?
Megvertelek s most is az álom mind:
Fehér ruha, nyaklánc, azsúros ing!
Élve Senkim, holtodban Mindenem!
Kérd az Urat, hogy verjen engem!
Téged, ahogy tud áldjon, szeressen!
S csókolja vállad' ott, ahol vertem!
Áldjon, szeressen!
S vegyen ölébe, mig jövök,
Tartson ölébe', mig jövök.