Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 13. szám
Kassák Lajosnak
Füvet utálnak a jóllakott nyájak,
Sárga meleg csurg az izzó világba,
Szemed elrévlik, tátva szived, szájad
S herél a nyár bénult sok délutánja.
A nyár, a nyár elhízott, lomha delnö!
Izzadt, vásott combja riszál, ha lép,
Lézeng hasán két nagy, tejetlen elmő
S lyánykora, a tavasz, csak messzi kép.
Hitünk zsircseppekben pereg szivünkről,
Nyárkirálynő ágyékán heverünk,
Undok Emese-álmokból kelünk föl
S szikkadt velőnk bezörgi szép fejünk.
Szent vágyaink most zsirszagot lehelnek,
Mindent kiejt kezünk az izzatag,
Rohadnak szívek, álmok, eszmék, lelkek,
Amerre nyárkirálynő elhalad...
Hajh, nyári Pest! Jaj nékünk nyárfiúknak,
Mi mindig-mindig Pesten kushadók!
Telt ódáink távolból rínak, búgnak,
De szivünkön nyálkás a "múzsacsók"!
Testvér! a legszebb álmok bennünk döngnek!
Jaj, miket hordunk mi szívünk szerén?
Egyet, kéket, ha nézünk, rohadt földnek
Dulong a vére minden vén erén.
De jaj, testvér, a véres, átkos földet
Veszettül őrzik még itt Jézus-jussal,
Párzó lelkünk itt bóraként süvölthet,
Mit kezd a Nép két szőreszín koldussal?
Már én testvér, a mocskos Tompa-uccán
Cipelem lelkem, mint belem, a földön:
Igyen lelkeden, haj, te is elbuksz ám!
Ott sem áll még Róma - az Angyalföldön.
Ajh, cimborám, pillámra könnyet dúlva
Nyár-Putifárné hempereg velem
S izzadt, rohasztó combja közt szorulva
Harap, sikít én szép, ifjú fejem...