Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 9. szám · / · Figyelő
A turáni művelődés súlypontja az Altáj és Szajan hegységek vidékére eshetett. Erre, a Jeniszej-folyó és mellékfolyója, az Abakan környékén akadtak az ősturánok írásaira s erre bukkantak sírásók és halottrablók oly bronzeszközökre és dísztárgyakra, melyeknek művészeti elemeiben sajátos stílust fedeztek fel, egy külön Minuszinszk-stílust. Itt emelkednek azok az orosz városok, mint Krasznojarszk, Barnaul, Bijszk, meg Minuszinszk, ahová az oroszok fogságba jutott katonáink javarészét szállítják. Nem tudom, megéreznek-e katonáink erre szenvedtükben valamit ebből az eltemetett kultúrából, egy-egy odébb rúgott kőben, szélfúvásban, hideg emberi arcban, van-e idegüknek rezzenésük annyi sejtelemre, amennyiből a turáni mozgalom előkelő, magyar lelkesedői reményt nyernek egy tömegmozgalom lehetőségére... azt tudom, hogy külföldön jártában az ember többnyire azt látja meg, amit hazulról magával visz, s olvasom az ő közléseiben, hogy Lóczy Lajos dr., amikor 1877-78-ban, a tungan-huéi-he lázadás idején Bombay felé utazott, a Lloyd-gőzösön kellemes napokat töltött a kasgári követekkel, a magyar urak sokat sakkoztak velük s Lóczy megérezte a velük való turáni rokonságot, körülbelül azzal az impresszióval, hogy tökéletes úriembereknek látszanak, akár egy-egy alföldi, magyar földbirtokos. A turáni mozgalom természetszerűleg kiterjeszti számításait Kínára s az ott élő 15-20 millió régi, mohamedán lakosságra is. Érdekes e számításokkal szemben elolvasni Lóczy feljegyzéseit, melyeket ugyanez a könyv ad közre. Úgy a pantájok (a Junnan-tartománybeli mohamedánok), mint a Hoangho melletti huéi-hek fizikumra és viselkedésre első látásnál megkülönböztethetők a kínaiaktól, mindegy most az, hogy Lóczy az előbbieket találta szimpatikusabbaknak, mindegy, hogy melyik az értékesebb, tény az, hogy a VI. és VII. században a tibeti tufánok a tukiuk-törökkel együtt terjeszkedtek Belső-Ázsiában a kínaiak ellen, hogy 1855-72 közt a pantájok véres lázadásokkal nyugtalanították a kínai birodalmat, valamint hogy a kínai hatóságok a legutolsó évtizedekig elnyomták a huéi-he-ket, minek következtében ismételve fellázadtak, eredménytelenül. 1905-ben még volt ilyen lázadás, ma ezzel szemben a turánizmus végeredményben egy magyar-török-bolgár-kínai-japán öntudat volna, az ural-altáji népek közösségének megérzése. Mert politikailag hogy mennyit ér e mozgalom, maguk a turánok se határolják körül és egyelőre megnyugszanak abban az irreális megjegyzésben, hogy jelentősége és terjedelme egyelőre kiszámíthatatlan. Nem téve ki most a turánizmus legszebb ábrándjaira, pl. A turán alapokon épült magyar imperializmusra, úgy látszik, hogy az előbbi irreális körvonalozás leginkább az ellentéteket és meg nem egyezéseket van hivatva szép köntössel palástolni. Ezekből az ellentétekből és össze nem egyeztetett tervekből szép példákat nyújt ez a könyv. Oroszországot és az egész keleti kérdést a t. első sorban érdekelhetné... hisz már a legnagyobb magyar turáni, Szemere Miklós vetette fel annak idején a "pánszlávizmus kiirtására" azt a "lelkes eszmét", hogy Oroszországot és Szerbiát fel kell osztani, Finnország és Ukrajna önállósítandó... elég az hozzá, hogy ugyanerről az Oroszországról ugyanebben a könyvben két igen kiváló és joggal általánosan becsült emberünk így nyilatkozik:
Az egyik: "Amint a Földközi-tengert környező területeket egyesíteni lehetett egy hatalmas Római-birodalommá, még könnyebb és természetesebb a Fekete-tengert környező területeket egy birodalomban egyesíteni." (Cholnoky dr.) Egy kevés geográfiai ismerettel a dolog könnyen érthető. A Fekete- és az Égei-tenger egy hajdan összefüggő folyamvidéket borít, melyet ma a tenger fenekén egy keskeny, mély árok jelez a Dardanelláktól a Rodosz és Karpatosz szigetekig. Az az őskori folyó valahonnét a Dnyeszter és Dontól indult ki, az Azovi-tengerrel nyilván kapcsolatban volt - amellett, mint azt a folyók lejtése mutatja, Oroszország déli részének a síkságai a Fekete-tengerre lejtenek. A délorosz síkság népe mindenképpen erre a Fekete-tengerre van utalva, úgyszintén a Kárpátoktól s Kaspi-tóig elterülő karéj; ez a tenger szoros földrajzi egységbe vonja Moldovát a Dobrudzsáig, a Rion medencéjét, a Kaukázus déli lejtőjét Tiflisszel, melynek Olaszországgal vetekedő terményeinek éppen úgy a Fekete-tenger a vásárhelye, mint Baku petróleumforrásainak. E gyűjtőmedencének a kijárója pedig a Boszporusz a Dardanellákkal. Ha a délorosz hidrográfiai medencének, mint a Fekete-tenger körül a legnagyobb földrajzi egységnek, az ura megszerzi a Boszporuszt és a Dardanellákat - a tölcsér a lefolyását -, akkor egy politikai egységbe jutna a Fekete-tengerre utalt minden terület: az egész Al-Duna, Bulgária egy része, a Rion-medence, Kis-Ázsia északi partvidéke s ily módon "oly hatalom keletkeznék itt - fejti ki az ő megszokott, áttekintő tudásával Cholnoky dr. -, amely egyike volna a világtörténelemben eddig kialakult legnagyobb és legtermészetesebb hatalmaknak."
A másik felfogást ugyanerről a kérdésről Sassi Nagy Lajos fejti ki ugyanebben a könyvben. Szerinte a germánsággal szövetkezett turánságnak éppen az volna egyik legnagyobb világtörténeti jelentősége, hogy Oroszországot szárazföldi nagyhatalmasságban marasztalja, mert tengeri hatalomra való törekvése erőszakolt, természetellenes s mint ilyen állandó réme a világbékének és az európai egyensúlynak.
Azonban céltalan határozottan körül nem írt politikai tervekhez hozzászólni és ehhez képest rámutatni a valóság ellentmondásaira, teszem, felhozni a törökség és japánság két külön érdekszférába való tartozását, a japán-kínai konfliktust - marad a turánizmusból az uralaltáji-népek ébredező öntudata, a kérdés kultúrai része, maga a kultúra-alap. Visszafelé menve, eljutunk egy rétegig, ahonnét sejtések elvezethetnek egy régebbi múltba, amelyből a színtiszta turáni felfogás törvényei kiáshatók, de ahol csak egy hatalmas tömegű nomádságnak három kultúrába való életre és öntudatra szakadásával állunk szemben, a japán-kínaival, melyben az indus, a másik keleti ágazással, az ősi törökséggel, melyben az arab és perzsa elem a legkeményebb, s a nyugati ággal, amely görög világnézetben hajtott ki. Felvinczi Takács Zoltán a könyvnek egy igen érdekes cikkében számol be a Minuszinszk-stílus és a kínai művészet elemeinek hasonlatosságáról, körülbelül oly értelemben, hogy úgy a turáni, mint a kínai leletek a keletázsiai ősvallások szellemét tükrözik vissza. Ez az, amiről szó van! Körülbelül olyanok e leletek rajzolatai, mint aminők az őskínai bronzedények díszállatai. Emlékeznek rájuk: különösen a t'ao-tie sárkányalakokra, hólyagosan kimeredő, hatalmas szemükre, amely mintegy magva a testüknek, a fantasztikus griffmadarakra és szarvasokra, megvan bennük a keleti kultúra minden irracionalitása, mindenesetre hiányzik belőlük nyugati világnézetünknek minden realitása. A keleti művészet számunkra a megfoghatatlannál kezdődik - a mi hellén őseink mindent kifejezve és megfejtve találtak magukban, az emberben s ezt mint egységet használva, ezzel mérték fel a mindenséget, vele fejezték ki sejtelmeiket. Antropomorf kultúra a világnézetünk gerince, "természetes", emberi vonatkozásokat keresünk és így merőben ellentétei lettünk az animisztikus, természetfölöttit kereső keleti művészetnek... Mondom, a felsorolt mohamedán-kínai súrlódások kultúrellentétek: világos, hogy gazdaságiak is; a finnekről ne essék most szó; a törökök - amint Ignotus felhozza - maguk se szokták tagadni, hogy inkább megvetésből és fölényes lenézésből szoktál azelőtt eltűrni keresztény alattvalóikat; érdekesek Lady Blunt-nek körülbelül 35 évvel ezelőtt a mezopotámiai arabok életéről szóló írásaiban a titokzatos életű Midhat pasáról tett megjegyzései: ő, Lady Blunt, európaiaknak találta ugyan a Midhat reformtörekvéseit, csak féltette Törökországot a hatásuktól, mert egyrészt nem tartotta lakóit elég éretteknek alkotmányos kinézésű országok intézményeinek átvételére, másrészt nem is igen remélte, hogy hirtelen átplántálható volna oda egy más égövnek és más közelmúltnak a kultúrája. Senki se felejti el, hogy ennek idestova 35 esztendeje, hogy azóta volt Törökországban egy Abdul Hamid-uralom, egy még tisztázatlan rezsim, az ifjú-török mozgalom, s hogy ma, a törökség kultúrabeli és gazdasági életének szabadságharcában talán már nyesegetik is e mozgalom ágbogát; ám a nagyszerű uralaltáji öntudatra vonatkozólag eszébe jut az embernek a vérsejtek abbeli tulajdonsága, hogy haemolysint termelnek, amellyel a különböző állatok vérsejtjei egymást feloldják. Elvégre a gerincesek és emlős állatok is a természetnek egy forrásából eredtek életre, s a vérükkel ez mégis így van.
... Blut ist ein besonderer Saft - az öntudat valóban ritka emberi érzés és általában kusza és homályos: eszembe jutott ez a turánokkal kapcsolatban kétszer is. Talán egy évvel a háború előtt egyik legfényesebb kávéházunkban ültem egy kedves, nagyszerű barátommal, abban az időben, mikor Pesten minden ismert és ismeretlen író, újságíró naponként legalább egyszer helyet foglalt egy-egy lapalapító, kávéházi asztalnál. Felejthetetlen barátom már néhány napja vitt magával kávéházról kávéházra: ezen az estén elővette utolsó koronáját, kifizette a kapucínerét, hátradőlt a kanapén és mialatt újabb cigarettát vett ki a tárcámból, azt mondta: "Megvan. Meg fogunk gazdagodni és másfél év alatt, kihozlak téged. Egyet mondok neked: sehol a világon nincs annyi és oly fényes kávéház, mint Pesten. A pesti ember itt él és ez keleti vonás. Sehol nyugaton nem dívik a lovasrendőrség intézménye, nálunk grasszálnak az utcákon, hallod a patáikat, és ez keleti vonás. Pestnek a Balkán és az egész kelet Párizsává kell lennie, a keleti vér és nyugati espirit érdekes keverékének! És a törökökhöz fordulunk pénzért! Kivisszük a turánságot az utcára, 20 filléres lapot adunk háromszor havonta, te írsz regényt, Vámbérytől szerzek vezércikket, a törököknek csinálunk propagandát, lesz pénz... barátom, nagyszerű idea!" - Valamivel komolyabban mondta ezeket, kék szeme felragyogott, homloka piros kiütései eltűntek bőre pirulásában, sárga szakálla idegesen reszketett. Utasításokat adott, napokig szaladgáltunk és titokban elhajszoltuk az összeköttetéseket; egyszerre, egy kávéházban, beleestünk egy társaságba, amely egy egyetemi magántanár elnöklete mellett hangos nyíltsággal foglalkozott hasonló ideával. Szóval a levegőben volt a törökség: ekkor, hirtelen, felemeltem a fejem s tűnődve kérdeztem: miről is van szó? Pontosan, határozottan. Megkérdeztem őket. Barátomnak csillogott a szeme és rezgett a szakálla: ez volt még a legvilágosabb beszéd. Nagyszerű idea! Mondták és én belenyugodtam... Most, a háború alatt egy sötét, budafoki korcsmában megösmerkedtem egy nyomorékra sebesült, török önkéntessel. Valami húsz koronáért bicegett ki Budapest másik végéről s mialatt pohár sörét fogyasztotta, a villamos költségek felől tudakozódott nálam, mert már jártányi erő se volt benne. Befelé menet csak elhallgattam őt: hisz ez az én előbbi barátom Konstantinápolyban, szakasztott ugyanaz az eset. Ez a húsz éves fiatalember beállt önkéntesen a mi hadseregünkbe s mert tíz (10) nyelvet beszél, azt hitte, nagyszerű élet vár reá, legalább is biztos helyzetű tolmács lesz nálunk. Nyomorúságos sorsban volt része... a szemébe néztem, fiatalos, szürke-kék szemei tompán csillantak a villamosban: ennek Magyarország volt az álma... Öntudatlan álma... azaz: öntudatra ébredése.
Az uralaltáji népek öntudatra ébredése juttatta eszembe e drága, szerencsétlen embereket, az ő lázas öntudatukkal. Mindenki rokonszenvére érdemes a török önkéntes, aminthogy minden művészi hajlandóságom megdobban a turánizumusért, ezért a magyar történelemben nem is új és ismeretlen eszméért. Mezey István, a magyar-török almanach szerkesztője nem tűzte ki céljául világosságot hozni ennek az öntudatnak a mélyébe, csupán közéleti kitűnőségeinktől adott közre élvezetes tanulmányokat, cikkeket. Ő mindvégig a háttérben áll, észrevétlenül s engedi feltárulni az olvasó előtt a török-magyar közeledésnek perspektíváját a legellentétesebb síkokban. Ez utóbbit, t. i. török-magyar barátságot illetőleg egységesebb érzéssel tesszük le a könyvet: Ignotus cikke az iszlám szabadságharcáról s a török és európai kultúra kölcsönös értékelésének szükségszerű lehetőségéről több dologban ad megnyugtató megfejtést; Kovács Gyula dr-nak pedig Törökország gazdasági fellendítésében való szerepünkről írott cikke érdekes adatokkal szolgál gazdasági érdekeltségünkhöz a török birodalomban. A könyv a "Vörös Félhold" javára megy, egyik figyelemreméltó jele annak az egypár évtized óta megindult török-magyar közeledésnek, amely e háborúban fog szoros barátsággá kovácsolódni, s érdekessége mellett a nemes cél érdekében mindenki érdeklődésre számot tarthat.