Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 6. szám · / · Figyelő
1912 őszén, mikor a Balkán-államok megindították a háborút Törökország ellen, éppen Berlinben voltam Bató Józseffel együtt, ki akkor már megtelepült volt a porosz fővárosban. Küszöbön állt nálunk is a mozgósítás és Batót, mint tartalékos tisztet, nem ragadta el ez a kilátás. Nem szállta meg a militarizmus szellem. Sajnálta otthagyni művészetét, melyet nagy szakszerűséggel folytatott.
A mostani nagy háború kezdetén azonban, mikor újra fel kellett vennie a vadász-hadnagyi egyenruhát, nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy a párizsi kozmopolita szellemben nevelkedett, hidegen ítélő ember, ki művészetén kívül fölényes könnyedséggel intézett el mindent, egyszerre a helyzet magaslatára jut és amikor katonának lenni legfontosabb hivatás a világon, valóban katona is lesz máról holnapra.
Akkor már látni lehetett, hogy Bató József életében szép fejezet lesz ez a hadjárat. Jó lélekkel, önbizalommal, nyugodtan indult. Derült kedélyéből kiérezhető volt a nagy elhatározás. Szinte nem is hatott meglepetés gyanánt, mikor híre jött, hogy ágyúkat foglalt, bravúros szuronyrohamban kapott sebekkel ékeskedik és megkapta a signum laudist.
Kivette hát részét derekasan a háborúból; magáévá tette az ügyet. Nagy élményei voltak és a mély nyomon, melyet az események benne hagytak, világosan látszik, hogy harmonikus lélekkel ment át a szörnyűséges kataklizmán. Művészi szemmel nézett mindent és amellett katonás érzéssel reagált a véres jelenségekre.
Eddig egy sorozat rézkarcban számolt be arról, ami megragadta benne a csatatéren a művészt és az embert. Ezért a sorozatért pedig igazán érdemes volt a harcba menni.
Nem a lövészárokban kuporogva modellt ülő bakákról, nem a szuronyukra támaszkodva őrt álló öreg népfölkelőkről vagy a sátor alatt levelet író katonáról készült tanulmányok foglalata ez a húszlapos album, hanem véres komolysággal és amellett katonás lendülettel átélt események festői emléke.
A férfias elán mellett benne van az a borzalmas poézis, ami az emberéletet, fájdalmat és nyomorúságot követelő háború fogalmának elmaradhatatlan kísérője. Benne van az, ami a tömegpusztulás és a nagyarányú átértékelések megrázó jelenségeiből univerzális tanulság gyanánt vonható le.
Bató József nagy eseményeket és kis epizódokat örökített meg. A hegyen-völgyön átkígyózó hadseregóriást, a srapnelek közt előnyomuló gyalogságot, a muszkáktól felgyújtott falvak előtt sötét árnyék gyanánt vonuló csapatot, a záporesőben, pocsolyában, útszélen felejtett orosz halottat, a lovas őrjárat közé csapó gránát hatását, a győzelmes szuronyrohamot, a golyójárta erdő rejtelmeit stb.
Legértékesebbnek tartom e rajzokban azt, hogy nem a köznapi profán érdeklődés kielégítésére szolgáló kicsinyes ábrázolások, hanem a sokatmondó jelenségek iránt fogékony művészlélek értelmes reakciói. Nem fantázia nélküli másolatok, hanem egyéni fogékonysággal átélt eseményeknek az emlékezés selejtező apparátusán átszűrt képei.
Bató József az újfajta csatakép úttörői közé tartozik.