Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 6. szám · / · Figyelő
A pénzintézetek üzleteredményeinek publikálása, melyek minden év január-március havában szoktak megtörténni, mindenkor kíváncsisággal és érdeklődéssel találkozott nemcsak a részvénybirtokosok, hanem azok részéről is, kik a tanulságok levonhatása céljából, vagy e cél mellőzésével szokták figyelemmel kísérni gazdasági életünknek a pénzintézetek tevékenységében kulmináló folyamatát. Érthető, hogy a háború, az érdeklődők kíváncsiságára csak fokozólag hatott. És érthető a bankmérlege publikálásával szembeni fokozottabb érdeklődés. Az emberek kettőre voltak kíváncsiak. Először, hogy a gazdasági életnek a hivatásos és elismert közgazdasági tekintélyek által hangoztatott szilárdsága és azon állapota, hogy nagy rugalmassággal tudott és tud ellenállni a háború tektonikus lökéseinek, helyes, vagy túlzott jellemzése volt-e gazdasági életünk erejének, továbbá tudni óhajtották és ez szoros kapcsolatban áll az előző ponttal, hogy a gazdasági életnek a háborús idők viharában való állóképessége, milyen mértékben jelentkezik pénzintézeteink üzleteredményében. Meg tudtak-e birkózni a rendkívüli körülményekkel? Az üzletmenet némely ágában szükségszerűleg beállott stagnációt, továbbá az értékek kisebb-nagyobb fokú devalvációját, ellensúlyozni tudták-e oly módon, hogy ne kelljen jövedelemcsökkenést kimutatni? Vagyis, hogy a rendkívüli nehézségeket, de egyben rendkívüli konjunktúrákat produkáló háborús év eredménye mennyiben fogja megközelíteni a gazdasági depresszióval jött és ment 1913-i üzletév eredményét.
Abszolút értékű és biztonságú választ arra a kérdésre, hogy gazdasági életünk összessége mennyiben tudta legyőzni a háborúval járó s a normális fejlődést megakadályozó körülményeket, csak a háború után, számos erre vonatkozó statisztikai adat feldolgozása után kaphatunk csak. De ha tekintetbe vesszük azon szoros kapcsolatot, mely pénzintézeteink és iparunk, meg kereskedelmünk között fenn áll és ha rágondolunk arra, hogy kereskedelmünk és iparunk prosperálása, rentabilitása mennyire pénzintézeteink üzleti politikájától függ s ha végül ezek alapján szem előtt tartjuk, hogy az ipari és kereskedelmi vállalatok hozamképességének vissza kell tükröződni a pénzintézetek üzleteredményéből, úgy a pénzintézeteknek lefolyt évi üzleteredményéből kétségkívül vonhatunk, ha nem is mindig találó biztonsággal - következtetést az iparnak és kereskedelemnek háború alatti helyzetére.
Nos, azok, kik ilyen alapon voltak kíváncsiak és ily szempontokból óhajtották tanulmányozni a mérlegpublikációkat, nem a legjobb eredményeket várva, néztek a jövő elébe. Nem is indokolatlanul. Még a mérlegek elkészítése előtt, a Kereskedelmi Bank által kezdetben ellenezve, kompromisszum jött létre a bankok között, az osztalék csökkentése tárgyában. Kívánatosnak mondották ki az osztalék restringálását, még abban az esetben is, ha a bank tiszta nyeresége lehetővé tenné is a régi osztalék fizetését. Ez elhatározásnak az volt vitatható helyességű célja, hogy az osztalék esetleges megtakarítása által elért összeg a helyes üzletvezetést lehetővé tevő, leírásokra fordíttassék. Az osztalék csökkentésének ily módon való általánossá tétele adott is alkalmat kalandos feltevésekre és látszólag nem helytelen következtetésekre.
Azonban a mérlegek publikálása megkezdődött és ezzel véget értek a kombinációk. Pénzintézeteink eddig nyilvánosságra került üzleteredményeiből megállapítható, hogy az nem marad sokban mögötte a tavalyinak és egy kis jóakarattal fizethetnék a tavalyi osztalékot. Akadt eddig egy-két rozoga mérleg is, de java része, eddigi tartalékainak csökkentése nélkül, sőt ezidei fokozottabb szaporítása mellett fizeti - a megállapodás szerinti - néhány százalékkal csökkent osztalékot. És ez nemcsak a fővárosban van így, hanem a vidéken is, hol éppen a legerősebb intézetek gyönyörű mérlegeket produkálnak és szinte konkurálva a fővárossal, a tavalyi osztalékot fizetik.
De, ha már ezen jelenségekből is megelégedéssel lehet tudomást vennünk pénzintézeteinknél a helyes üzleti vezetéstől függő szilárdságáról és rentabilitásáról és lehet közvetve ugyancsak e jelenségekből következtetni az ipari és kereskedelmi élet eredményes funkcionálására, azt hisszük, még biztosabban lehet ezt megtenni, ha leghatalmasabb és tőkével legjobban ellátott intézetünk mérlegét tartjuk szem előtt. A Kereskedelmi Bank ezidei mérlege, közgazdaságunk háborús évének történetében önálló fejezetet fog megérdemelni. 62 és fél millió alaptőkével 104 millió koronával, továbbá 1124 millió idegen tőkével dolgozván, a mérlegből kitűnőleg megerőltetés nélkül éri el tavalyi nyereségét 16 millió koronát. Az intézet nagy erejét jellemzi, hogy értékpapír-állományának 20 millió koronával való csökkenése dacára sem volt kénytelen a tartalékokhoz nyúlni. Mobilitásának, vagyis az igények kielégítésére irányuló készenállásának a magyar hitelélet történetében egyedülálló dokumentuma, hogy készpénz készlete majdnem 45 millió korona, vagyis alaptőkéjének körülbelül 70%-a. A közönség bizalmában való nagymértékű térfoglalását jelzi betétállományának 333 milliónyi összege, mely nemcsak azt jelenti, hogy ezzel vezet az összes betétet elfogadó intézetek előtt, hanem azt is, hogy a liberális üzletpolitika következtében, mint sok más irányban is, úgy a közönség bizalmának bírását illetőleg is magának vindikálhatja az elsőséget.
Hogy a fényes mérleg dacára sem fizeti a tavalyi osztalékot, hanem - a részvény névértéke után 2%-kal kevesebbet - 150 koronát, annak oka úgy látszik a bankközi megállapodás. Az elért eredmény effektív voltára vall, hogy a különbözetet nem fordítja leírásra és nem rejti el a mindig gyanús titkos tartalékokba, hanem előviszi a jövő üzletévre. Az átvitt összegből pedig, ha az idén egy fillért sem keres, fizethet részvényeseinek 4%-ot!
Nyilvánvaló, hogy a háború által teremtett nem éppen előnyös feltételek mellett fényes eredményét a bank csak úgy volt képes elérni, hogy az általa finanszírozott ipari és kereskedelmi körök a bankkal szemben fennálló kötelezettségeiknek eleget tudtak tenni. Márpedig, hogy a bank adósai ennek a moratóriumi rendeletek által nyújtott kedvezmények dacára is eleget tettek, mert tudtak tenni, azt mondom, közvetve, az ipart és kereskedelmet űzők fizetésképességén keresztül, az ipar és kereskedelem meg nem bénultságának, sőt tán némely irányban prosperálásának, ha nem is világos, de tán csalódást sem okozó jele.
Megnyugtató volna, ha ez igaz volna. És megnyugtató volna, ha a még zárszámadással nem szolgált néhány nagy bankunk mérlegéből is, ily szépnek tetsző plauzibilis dolgokat lehetne kiolvasni.