Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 6. szám

Babits Mihály: A lótusz-evők [+] Tennyson

"Bátorság!" - szólt, mutatva part felé -
"e tornyos hullám szárazföldre hord."
És délután kiért egy part elé,
melynek tán mindig délutánja volt.
Körül bágyadt lég ájult, haldokolt,
pihegve, mint kit fáradt álma bánt.
A völgy fölött állt teljesarcu hold;
s karcsu folyó, lehulló füst gyanánt
a szirt hosszában szállt és szünt és szállt haránt.

Folyók hazája! hulló föst gyanánt
egy - vékony fátyol lassu leple - szállt;
a másik, szelve ringó fényt meg árnyt
hömpölygetett sok álmos habsugárt.
Látták, csillogva, bellülről az árt
tengerbe folyni; távol: hegytetők,
koros hó három csendes csúcsa, állt
napsütve; rajtuk kúsza cserje nőtt,
fölötte permetes, sötét, kúszó fenyők.

Vörös nyugotba hűvös esti csík
habozva szállt; a hegynyilásokon
látszott a szárazföld, a sárga sík,
s kanyargó völgy, pálmával gazdagon,
s rét, karcsu fákkal, mintegy ablakon;
egymással mindig egyenlő mezők;
s sápadt arcokkal, rózsás partfokon,
sötét, sápadt arcokkal jöttek ők:
a mélabús, szelid-szemü lótusz-evők.

E bájnövényből hordtak ők sokat
és nyujtogattak mindenki elé
gyümölcsös és virágos lombokat;
s ki elfogadta és megizlelé,
a habzaj messziről jött affelé,
mint távol partról; és ha társa épen
szólt, hangját síri vékonynak lelé
s mélyen alvónak látsza, bárha ébren
és dobogó szive zenére vert fülében.

Leültek hold és nap közt, sorban, ott
ahol a sárga parthomok laza
s édes volt álmadozni rólatok,
nő, gyermek, háznép: otthon és haza!
De fáradt volt az evező s az a
meddő hab: fáradt mint a kósza láb.
S az egyik így szólt: "Nem megyünk haza."
S daloltak mind: "Honunk, mint délibáb
túl távol tengeren; nem bujdosunk tovább!"

 

[+] Ezt a forditást szeretném inkább eredeti versként olvastatni, nemcsak azért, mert érzéseim és gondolataim hű tükre e viharos napokban, hanem azért is, mert mint fordítás, tudatos félreértéseivel, kétségkívül kevéssé lehet hív.
B. M.

 

Karének