Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 5. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Tudákos levelek

Thallóczy Lajost mindenki ismeri. Bécsben él, de a legszorosabb és legszélesebb körű összeköttetéseket tartja fenn az itthoni tudományos és politikai világgal, a szó szoros értelmében középpontja Bécsben a magyarságnak, annak is, amely állandóan ott él, annak is, amely látogatóba jár oda. Nagy, fontos és kényes politikai állást tölt be fényes eredménnyel, kívülállók legfeljebb sejthetik azokat a szolgálatokat, amelyeket tett és tesz. A Balkánnak és a Keletnek egyik legkitűnőbb ismerője - körülbelül egyetlen és utolsó letéteményese Andrássy és Kállay keleti programjának. Történettudósnak alighanem első a mai magyarok közt, ami a szempontok nagyságát és előkelőségét illeti, bizonyosan első - sajnálni kell, hogy histórikusi munkásságát terjedelem dolgában kelleténél jobban korlátozza egyéb elfoglaltsága. Akik közelebbről ismerik, azoknak elbeszéléseiből azt kell hinni, hogy az életnek ritka okos élvezője, igazán jól, szépen és intenzivül élni tudó ember. Sokan vannak jobban szem előtt, mint ő, de kevesen olyan érdekes egyéniségek.

Kitűnő író. Emlékszem egy históriai tanulmányára III. Béla magyar királyról - nem tudok a magyar irodalomban ennél szebb és finomabb történeti esszét, ami az írói formát illeti. Szellemének alkalmi gyermekei, de hihetőleg neki is igen kedves gyermekei azok a "Tudákos levelek", melyeket különféle utazásairól írt. Most már, ha jól tudom, a harmadik kötet jelent meg belőlük s ez a kötet, bár a benne foglaltak 1913-ban írattak, a mai aktualitás szempontjából is nagy érdekességet kap: az utazás, melyet megörökít. Marienbadból indult ki, Krakkón, Varsón át a Fekete-tenger vidékére s Konstantinápolyon, a görög szigettengeren s Albánián át hazáig. Milyen érdekes, pontos tájékozottságból s éles megfigyelésből eredő képeket rajzol a lengyelekről, oroszokról, tatárokról s mindazokról a dolgokról, amelyeket lát és leír! Milyen élvezet egy ilyen okos, mindent tudó, mindenre emlékező és mindent látó emberrel együtt utazni, ha csak papíron, ha olyan helyeken is, amelyeken az ember sohasem volt s aligha is fog valaha eljutni!

Thallóczy, vagy - maradjunk az álnévnél, mely könyve címlapján áll - Deli a régebbi tárcaíró iskola módján ír: a dolgokkal könnyedén játszó elmés és elméskedő csevegés formájában, beszédét élcekkel teletűzdelve, kissé laza, de belsőleg mindig erősen összefüggő gondolatmenettel. Előadásmódján a régebbi bécsi tárcaíró iskola érzik meg, de nagyon erős az egyéni íze. Leginkább a historikus szemével néz, töméntelen történelmi reminiscentia támad föl benne, bámuljuk nagy és biztos tájékozottságát e téren. Olyan dolgokról beszél legtöbbnyire, melyek csak részben érdekelnek tartalmukkal, de érdekessé válnak azzal a móddal, ahogy elő vannak adva s ahogy össze vannak kapcsolva hazai asszociációkkal. Mintha egy nagyon érdekes, nagyon okos és a világ dolgaiban szerfölött jártas emberrel társalogtunk volna, úgy tesszük le a könyvet. Sokszor vissza fogunk rá gondolni, mielőtt elfelednők.