Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 5. szám · / · Tábori posta
1915. feb. 11. Este. Kedves B. E., hasonló zsivajgás legföllebb a zsinagógáké, mint amelyben magának ezt a levelet írom. Egy roppant ól padlására szállásoltak 150ed magammal, névleg pihenőre, tényleg azonban jobb volt a tűzvonalban. Itt rukkolunk, pucolunk, fázkódunk egy csúf faluban, ott fenn a hegyekben, ha letelt a szolgálat, hevertem kedvemre. Veszély ide, veszély oda, pompás kis fenyőgally viskóm volt, benne kis kályha s egy kis füsttel keveredve zavartalanság lengte körül napjaimat. Sajnos, jót akartak velünk s ide hoztak erre a kietlen szalma padlásra. Ma reggel tábori misénk volt, Isten megbocsással, de ennek már kevésbé voltam költőisége iránt fogékony, mint egy előzőnek s csak a fagyos szelet éreztem belőle, melyen állnunk kellett nyílegyenes sorokban. Ó Istenem merre el nem jártak gondolataim. Úgy tetszett felibém szállnak s megcsudálnak fegyveremre támaszkodva a dritte kompanie, vierte zug, erstes glied, rechte flüglin s idegenül nézik a havon topogó csapatokat, a tisztikart, alezredesünket födetlen fővel s nyírfás tájat, a csukaszürke fellegeket - mert - így szóltak magukban - igaz, hogy káplár a gazdánk, de lenne bár brigadéros, mi kiszerettünk belőle és ki a tájból, ki a nyírfákból, fellegekből, váratlanságokból, várva-vártságokból és nincs varázsa többé reánk másnak a haszontalan alvásnál. Bizony mindegyre hiúbb a mi létünk és semmi jóra nem várunk. No lássa kedves B. E., ez az igazság. - Akkor, mikor ezt írtam, közben el köllött fújni a világot s most ezt a továbbit már 12-én délben írok rukkolásból jövet, összegimberedett kezekkel. Be akarom váltani amit ígértem, hogy küldök egy verset a Csöndről. Tegye vele amint tetszik. Itt kezdem:
• Erdély Jenő: Tábori gondolatok Mária Teréziáról