Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 4. szám · / · Füst Milán: Boldogtalanok

Füst Milán: Boldogtalanok
Dráma négy felvonásban
Negyedik felvonás

Egy hónappal később. Az első felvonás színje. Egy ünnepnap délután öt órakor. Kora tavasz. Róza, igen sápadtan, fekete ruhában az asztalnál ül és levelet ír. Terhessége már kicsit látszik. Vilma ugyanúgy öltözve, mint a harmadik felvonásban, szintén az asztalnál ül és levelet ír. Vonásai bágyadtak, megnyúltak, mozdulatai nehézkesek, szeme ki van sírva. Szünet.

Róza: Mit válaszolsz nekik?

Vilma (olvassa): Kedves Apám! Ne haragudj, hogy nem küldök pénzt. Én sem haragszom, hogy kértél. Velem nagy baj van, talán már nem is élek sokáig... (Sírásba fúl a hangja)

Róza: Nem írtad meg, hogy mi bajod?

Vilma: De igen. (Olvassa.) Nagy szégyen ért... (Elfúl a hangja.) Nem tudom olvasni... (odaadja a levelet.)

Róza (merőn ránéz): Mit szégyenled magad ezek előtt? Hisz sohasem törődtek veled!

Vilma (mélyen sóhajt): Mégis csak az apám!

Róza (visszaadja a levelet): Én ezt írtam. (Olvassa.) Ma is hiába vártunk. Nem bírjuk ezt kitartani. Te újra kezded a régit. Kit fogsz még tönkretenni! Mire hazaérsz, mi már nem leszünk az élők sorában... (Elfúl a hangja.)

Vilma (hangosan sírva): Hát igaz! Meghalunk!

Róza (hangosan sírva): Szegény kicsi fiam, nemsokára meglátlak...

Vilma (hangosan zokog): szegény kis öcsém...

Öreg parasztasszony (két kis parasztgyerekkel bejön. Kívülről már hallik a hangja): Szépen kezet csókolni...

Kislány: Adjon isten.

Kisfiú: Adjon isten.

Öreg parasztasszony: Hát maguk sírnak, édes Jézusom... (Rózához megy, fejére teszi a kezét.) Béküljön már meg az úr Jézusban, nekem is öt gyerekem halt meg...

Róza (feláll).

Vilma (is feláll, kinyitja a szekrényt és az ajtaja mögé rejti magát).

Öreg parasztasszony (Rózára néz, jóságosan mosolyogva): Majd lesz másik, lányasszony, sose búsuljon,... az majd megmarad...

Róza (mélyen sóhajt): Nem érem meg én azt...

Öreg parasztasszony (csudálkozva): Már hogyne érné meg!... Voltam már én is úgy...

Róza (az erszényét nyitja): Mennyivel tartozom még...

Öreg parasztasszony: Nem éppen azért jöttünk... Öt forint negyven... (papírt ad oda) Ide van felírva...

Róza: Nesztek egy krajcár. (A gyerekeknek ad.)

Öreg parasztasszony: Hogy mondod?

Kislány: Köszönöm lányasszony.

Öreg parasztasszony (a fiúhoz): Hát te?

Kisfiú: Köszönöm lányasszony.

Öreg parasztasszony (a fiúra): Ez olyan nehézfejű.

Róza (a pénzét vizsgálva): Csak két forintom van. A többit máskor... (Odaadja.)

Öreg parasztasszony: Jó lesz a! (Elveszi a pénzt.) Nem fut el vele.

Róza (könnyezni kezd): Ha legalább élne... Visz-e neki virágot mindennap...

Öreg parasztasszony: Viszek én lelkem. Hogyne vinnék... Hol voltunk ma reggel te Berta?

Kislány: A temetőben...

Öreg parasztasszony: Oszt' mit vittünk te Andris...

Kisfiú: Virá-á-got.

Öreg parasztasszony: Oszt' milyen virágot?

A két kisgyerek együtt: Orgo-o-nát...

Öreg parasztasszony: Oszt' kinek vittük?

A két kisgyerek együtt: Teestvéérkéének...

Vilma (a szekrény ajtaja mögött hangosan felsír).

Róza (a szívére szorítja a kezét, suttogva): Majd nemsokára nekem is hozzon...

Öreg parasztasszony: Má' ugyan... hozok én esküvőre...

Róza (eltűnődve): A sír olyan csendes és az élet oly zajos...

Öreg parasztasszony: Hát mi megyünk. Gyertek porontyok. (A gyerekek a szoknyájába fogóznak.)

Róza (bágyadtan): Le se ül nálunk?

Öreg parasztasszony: Majd leülök máskor. Most dolgunk van. Isten magukkal. Köszönjetek.

A két kisgyerek együtt: Isten vele! (Kimennek.)

Öreg parasztasszony (kinn): Ne húzd a szoknyámat te! (Szünet.)

Vilma (előjön): Róza én nem bírok...

Róza: Mit nem bírsz?

Vilma: Meghalni... (Szünet.) Szeretném még, ha ilyen gyerekem lenne...

Róza: Mit csinálnál vele? Kiadnád?

Vilma (a keblére szorítja a kezét, áhítattal): Dehogy adnám én ki... sose adnám, egy percre se adnám oda... Úgy mint az én szegény kis öcsémet...

Róza: És ki keresne rátok? (Szünet. Merengve.) Meghalni, nem olyan nagy dolog az. Sokszor elképzeltem, milyen lehet. Jól megnézem ezt az asztalt, meg ezt a szekrényt, meg azt a szobát... és aztán nem látom többé... (Szünet.) Te, különben még meggondolhatod... De hogy én mért is élek... azt nem tudom.

Vilma (gyorsan, meggyőződés nélkül): Én nem akarok nélküled... Te oly jó voltál hozzám mindig...

Róza (ránéz, szomorúan mosolyog): Jó voltam Vilma?

Vilma: Mindig jó voltál...

Róza (ránéz, u-úgy): Bűnös az én lelkem Vilma... Nem voltam én jó hozzád sosem.

Vilma: Dehogy nem Róza. Mindig...

Róza: Nem bántál meg semmit?...

Vilma: Mit bántam volna meg?...

Róza: Nem sajnálod, amit miattam tettél?...

Vilma: Mit sajnáljak?

Róza (fájdalmasan mosolyog): Akkor mért akarsz meghalni, te kis csacsi...

Vilma (könnyek gyűlnek a szemébe): Mert neked olyan rosszul megy...

Róza: Hát mért megy nekem rosszul?...

Vilma (bágyadtan): Azt mondod, hogy szenvedsz... Meghalt a kis fiad... (Halkan.) És nem is szeretnek már...

Róza: Hát téged szeretnek?

Vilma (bizonytalanul): Azt hiszem... szeret...

Róza (mosolyog): Hiszen sose jön haza...

Vilma: Az természetes... Nem ülhet mindig itthon... Mi sem vagyunk egyedül...

Róza (izgatottan): Hiszen te másképp beszéltél, Vilma... (Szünet.) Lányok után futkos...

Vilma: Az nem baj, azért szerethet...

Róza (csudálkozva nézi): Hiszen akkor te boldog vagy... (Izgatottan.) Nincs semmi bajod?...

Vilma: Oly félelmesen nézel... (szünet.) Nekem csak az a bajom... Ez a szégyen...

Róza (keserűn nevet): Akkor te ne sírj... Te csak maradj szépen... Majd!

Vilma: És szegény Húber néni azt mondta, hogy majd ezen is lehet segíteni...

Róza (keserűen): Úgy?... A Húber néni?... (Szünet. Váratlanul.) Te, az megölte az anyját...

Vilma (irtózva): Ki?

Róza: Húber. Halálba kergette.

Vilma (ugyanúgy): Ugyan Róza!

Róza: Nem szeret ő téged se Vilmácska... Pedig megérdemelnéd...

Vilma: Honnan tudod?...

Róza: Nem ő hozott fel téged ide, hanem én.

Vilma: Te? - Minek?

Róza: Elmeséljem neked? - Ő téged csak úgy akart,... Mint a többi férfi... Én hoztalak a nyakára...

Vilma (izgatottan): Te? - Mért?

Róza: Mert el akart hagyni engem...

Vilma (fokozódó izgalommal): És te mért hoztál fel?...

Róza: Mert egyedül féltem, hogy öngyilkos leszek... (Szünet.) Mert ő lányok után ment... (Ránéz.) Mert nem bírtam megfojtani... (Szünet.) Mert a gyerekem is itt volt... Mert mindig egyedül voltam ebben az életben...

Vilma (ugyanúgy): Hisz te is elmehettél volna...

Róza: Elmehettem volna, de nem mentem el...

Vilma (hangosan): Nem igaz... Letérdelt... Könyörgött, hogy menjek vele...

Róza (nevet): Úgy szokta...

Vilma (ugyanúgy): És te el akartál menni...

Róza: Honnan tudod?...

Vilma: A Sirma mondta... Kért, hogy beszéljelek rá... Ő eltart téged...

Róza (fáradtan mosolyog): És még se mentem, ugye? - Tudod, hogy mért?

Vilma: Igaza volt szegény Húbernének... Nem vagy őszinte...

Róza (ugyanúgy): Most őszinte vagyok...

Vilma: Félelmes vagy...

Róza (ugyanúgy): Félelmes vagyok?...

Vilma: Igen... Te előre meggondolod, hogy mit fogsz tenni...

Róza (ugyanúgy): És te nem?...

Vilma: Meggondolom... de nem előre...

Róza: Hát gondold meg utólag... Mért nem mentem ehhez a Sirmához?...

Vilma (őszintén): Biztosan nem szereted...

Róza (közelhajolva, hangosan): Látod!... Nem tudok ő nélküle élni...

Vilma (megretten): Hiszen te azt mondtad...

Róza: Azt mondtam, hogy el fogok menni tőle... Nem fogok elmenni soha...

Vilma (feláll, a térdei meginganak): Hát akkor én?...

Róza (hatalma érzetével): Nem azért vagy itt...

Vilma: Mit akartál tőlem... (Szembe néznek.)

Róza: Ide hallgass... Koplaltam...

Vilma: Miért?...

Róza: Mert nem adott pénzt... És a gyerekemet tartani kellett...

Vilma: Nem szeretett téged, ugye?...

Róza (reszketve): Téged szeretett?

Vilma: Igen.

Róza (köténye zsebéből levelet vesz elő): Nézd, ezt tegnap elfogtam... Egyik macája írta... (Olvas.) Drága, egyetlen...

Vilma (irtózva): Nem akarom hallani...

Róza (hozzáhajol, halkan): Azt hittem, hogy te ezt nem fogod hagyni... (Keményen.) Te, csacsi... te!...

Vilma: Mért vagy olyan durva velem!...

Róza (keserűn): Mért vagyok ilyen durva?...

Vilma (maga elé néz): ezt nem tudtam...

Róza: Most már tudod...

Vilma (maga elé): Mit tegyek!...

Róza: Nézd, én azért hoztalak ide, hogy ne legyek egyedül, ha ez a gazember megint...

Vilma (borzong, maga elé): Hideg van... Fázom...

Róza (leveszi a nagy kendőjét és jól betakarja, közben): Én azért hoztalak ide...

Vilma (feljajdul): Fáj, ne olyan erősen...

Róza (folytatja): Én azért hoztalak ide, hogy ha ez a gazember újra kezdi... hogy akkor mi ketten megfogjuk... (Megfogja Vilma vállait és megrázza.)

Vilma (a székbe roskad, feljajdul): Róza!...

Róza (folytatja): Veled pedig nem lehet... mert (gyűlölettel): olyan vagy, mint a méz... Kitanultalak...

Vilma: Mit nem lehet velem?...

Róza: Most még nem tudod... De majd ha egyedül leszel... Mert nekem elég volt!... Majd meglátod...

Vilma (feláll): Mit látok meg?

Róza: Mit?... Majd ha gyereked lesz...

Vilma: Nem lesz gyerekem...

Róza (dühvel kacag): Hát nem úgy vagy!... Mit fogsz csinálni...

Vilma (mély aggodalommal): Róza, kínozni akarsz?... Hisz te is...

Róza (a szemébe néz): Én is. (Szünet).

Róza (maga elé néz): Én nem kezdem újra elölről... Próbáld meg te is...

Vilma (kétségbeesve): Mondd meg, hogy mit tegyek...

Róza (u-úgy): Majd ha egyedül leszel vele... Mert én megölöm magam.

Vilma (görcsösen belefogózik, kiáltva): Róza, én nem merek egyedül maradni...

Róza: Hát mi akarsz?...

Vilma (kimerülten): Te mit akarsz?...

Róza: Nem ismered te őt... A kabátja zsebében vannak cédulák... Megint mindenféléket felír nőkről... Tűrtem, kitartottam amíg érdemes volt... Most maradj egyedül...

Vilma (hisztérikusan): Félek!

Róza (magának folytatja): Most már mindegy... Futkosson tovább... Átadom a terhemet...

Vilma (megrázza): Róza, mit akarsz...

Róza: Engem rázol?... Nem leszek az első, sem az utolsó... Majd akad valaki, aki megtanítja...

Vilma: Miről beszélsz?

Róza: Te! Ez az ember megölte az anyját, azt tudod... És most én megölöm magam, azt is tudod...

Vilma (hisztérikus félelemmel): Nem!

Róza (folytatja): És Fehérváron miatta már megölte magát egy lány...

Vilma (irtózva): Hát nem fél?...

Róza: Kitől féljen?... Tőled?...

Vilma: Az Istentől...

Róza (dühvel nevet): Ne légy oly ostoba! - Fehérváron egy lánytól elvette a pénzét és otthagyta... Ez már a harmadik... Veled pedig könnyen elbánik...

Vilma (kezébe temeti arcát): Mi lesz velem istenem!... Már sírni sem tudok... Hogy elhagytál engem istenem! (Szünet.) Mondd Róza mi lesz velem? (Ledől a székre.)

Róza: Mi lesz veled? Ide hallgass... Én meg fogok halni...

Vilma (megrázkódik).

Róza: Ez megint meg fogja ijeszteni... Két napig majd nem eszik... Aztán...

Vilma (eltakarva arcát): Aztán?

Róza: Aztán kezdődik minden elölről...

Vilma (u-úgy:) Aztán!

Róza: Aztán nyafogni fogsz... kérni fogod... Pénzed se lesz, mert elveszi... akkor majd jön ez a Sirma...

Vilma (undorral fölugrik): Nem!

Róza: Ülj csak le!

Vilma (leül).

Róza: Közben gyereked lesz... Kiadod ehhez az asszonyhoz... és tudod... sokat gondolkodtam azóta... (suttog): Nem tudom, hogy Húber nem adott-e pénzt ennek az asszonynak...

Vilma (megérti): Borzasztó! Nem lehet!

Róza: Ez mindenre képes... (Megtörten.): Szegény kicsi fiam... Már siratni se tudlak...

Vilma (felnéz, határozottan): Mi lesz, azt mondd...

Róza: Semmi se lesz... Amíg nem akad valaki ezen a világon, aki megtanítja...

Vilma (u-úgy): Velem mi lesz?

Róza: Semmi... Majd emlékezz vissza, hogy jövendőt mondtam halálom óráján...

Vilma (feláll, határozottan. Nem mondtál jövendőt...

Róza (ránéz, gúnyosan): Nem?

Hentesinas (bejön, csomagot hoz, leteszi az asztalra): Jó estét. A Sirma úr küldi. Jó étvágyat kíván... (Kimegy.)

Vilma (megrázza az utálat, kiáltva): Nem kell... vigye vissza... utálom... (felugrik).

Róza (lefogja): Ne lármázz... Ugye utálod... ugye utálatos... (ráhajlik): És ezt a Húber tudja...

Vilma (gyötrődve): Hagyj Róza... Ne kínozz!

Róza (u-úgy): Tudja, hogy ennek a pipotya szamárnak a szeretője voltam...

Vilma (fel akar ugrani, u-úgy): Hagy Róza... Hagyj Róza!...

Róza (lefogja): Tudja... mert elpusztultam volna, ha ez nem volna... és hagyja... Így leszel te is...

Vilma (kiáltva): Segítség!

Róza (elereszti): Megőrültél?

Vilma (feláll, bódultan): Én elmegyek innen...

Róza (keserűen, gúnyosan): Hová mégy?

Vilma (u-úgy): Nem tudom... De elmegyek... (Hosszabb szünet. Nagy csönd. Mind a ketten kimerülten állanak.)

Rózsi (fekete ruhában bejön. Halkan): Jó estét.

Róza és Vilma (mint valami idegen látomást ellenségesen nézik. Csönd.)

Rózsi (halkan): Nincs itthon a bátyám?

Róza: Nincs.

Rózsi (halkan, lassan): Tessék neki megmondani, hogy itt voltam elbúcsúzni. Én elmegyek innen, tovább vándorolok... Nem haragszom rá... Nem fog többé látni engem, azt sem kell mondani, hogy nővére van. (Szünet.) Kár volt szegény anyánkat úgy hajszolni... Isten nyugosztalja... (Elfúl a hangja.) Eddig sem törődött velem, ezután sem kell törődni velem. (Nagy csönd. Senki sem felel. Halkan): Isten velük. (Lassan kimegy.)

Vilma (könnyes szemmel): Szegény! (Szünet.) Én is elmegyek innen. (Mélyen sóhajt.)

Róza: Majd visszajössz.

Vilma: Nem jövök soha vissza. Inkább meghalok...

Róza (sóhajt): Mit segítettél evvel?... Nincs benned semmi méreg?

Vilma: Nincs. És magamon segítettem.

Róza: Az igaz. (Szünet.)

Hentesinas (bejön): A Sirma visszaküldött, hogy a másik kisasszony nem akar-e vacsorát...

Vilma (kiáltva): Nem! (Bódultan leül.)

Róza (dühvel nevet): Gyere csak ide Pista. Mondd, mit beszélt rólunk a Sirma úr?

Hentesinas: Semmit.

Róza: Nem kérdezett semmit?

Hentesinas: Csak azt kérdezte, sír-e még a kisasszony...

Róza: Mármint én?

Hentesinas: Igen. És azt is kérdezte, hogy mit csinál...

Róza: És mit feleltél?

Hentesinas: Azt feleltem, hogy beszélget.

Róza: És mit beszélgettem?

Hentesinas (elpirul, zavartan): Halála napján... Azt mondta.

Róza (dühvel nevet): Úgy? És ezt is elmondtad?

Hentesinas: Igen. A Sirma úr kérdezte.

Róza: És a másik kisasszony?

Hentesinas: Az haragudott, hogy vacsorát hoztam...

Róza: És mit felelt erre Sirma úr?

Hentesinas: Hogy biztosan azért haragszik, mert neki nem küldött...

Róza (kacag): Nesze öt krajcár. (Pénzt ad.) Elmehetsz.

Hentesinas: Köszönöm. (Elmegy. Szünet.)

Róza: Látod?

Vilma: Mit?

Róza: Hát semmit se láttál?

Vilma: Nem.

Róza: Hát mit csináltál?

Vilma: Gondolkodtam.

Róza (hisztérikusan): Úgy?... Pedig kár, hogy nem figyeltél ide... Mert ez a Sirma már rád számít... Már számít rá, hogy én megölöm magam... (Könnybe lábad a szeme.)

Vilma (nyugodtabban): Pedig rám hiába számít. Már tudom, hogy mit csinálok.

Róza: Mit?

Vilma: Elmegyek hozzá. Meg fogom kérdezni.

Róza: Mit kérdezel?

Vilma: Hogy mi lesz velem.

Róza (nevet): Ha én meghaltam, ugye?

Vilma (kissé zavartan, de határozottan): Nem..., hogy mi lesz velem.

Róza: És velem?

Vilma (halkan): Veled is...

Róza (kacag): Vagy velem már ne történjen semmi? ... Haljak meg?... Ugye Vilma...

Vilma (határozottan): Nem tudom Róza.

Róza (fenyegetve): Én is ott leszek, mikor vele beszélsz...

Vilma (nyugodtabban): Hát gyere te is...

Hentesinas (visszajön, leteszi az asztalra a pénzt): A Sirma úr azt üzeni, hogy ne tessék engem kikérdezni. Itt a pénz.

Róza (kacag): Azt üzenem Sirma úrnak, hogy máskor ne legyen olyan ostoba. (Inas menni akar.) Várj.)Itt van egy hatos. Elmégy a Rózsafa vendéglőbe. Ott ül Húber úr egy lánnyal. Odamégy hozzá, hogy kéretjük jöjjön haza, beszélni akarunk vele...

Hentesinas (veszi a pénzt, megy): Igen.

Róza (határozottan): Mit fogsz neki mondani!

Vilma: Hogy mondja meg, mi lesz velem.

Róza: És ha nem felel? - Ki fog nevetni? - Nem mond semmit! - Összetörheted magad!

Vilma (felvillanó szemmel): Akkor...

Róza (várakozva): Akkor?...

Vilma (az indulattól elvörösödve: Akkor tudom majd, hogy mit csinálok. (Nagyot nyel.)

Róza (felugrik, villámló szemmel): Úgy Vilma! Ez beszéd!

Vilma (ismétli): Tudom majd, hogy mit csinálok.

Róza: Mit akarsz tenni...

Vilma: Még nem tudom...

Róza (a szekrény fiókjából revolvert vesz ki a lim-lom közül): Nézd... ezt már régen itt tartom... Ezt letesszük ide az asztalra... Úgy beszélünk vele...

Vilma (rémülten, borzadva): Nem! Tedd el Róza!

Róza: Mit félsz tőle?... (Zaj van odakinn.)

Vilma: Tedd el gyorsan Róza... Jön valaki.

Egy hang odakinn (hangosan): Jó napot!

Róza (az asztalfiókba rejti a revolvert és kinyitja az ajtót): Ki az?

Székely Ferenc (káplán, hóna alatt iratcsomóval bejön): Jó estét. Ez a Húber úr lakása?

Vilma (összerezzen és halálosan elsápad.)

Róza: Igen főtisztelendő úr.

Székely (körülnéz, jelentősen köhécsel): Ehüm! (Szünet.) Mikor jön haza Húber úr? Sürgős szedés van... A prior úr kéreti...

Róza (hirtelen ötlettel): Tessék leülni, mindjárt hazajön. (Fájdalmasan mosolyog.) Mindjárt meg is gyónhatunk ugye Vilma... (Szünet. Mély fájdalommal.) Oldjon fel minket főtisztelendő úr!... (Mélyen sóhajt.)

Székely (leül, nem érti, mosolyog): Hát csak rajta... (Szünet. Megnézi Vilmát; fürkészve, meglepetve:) Ejnye kit látnak szemeim... nem te vagy a kis Víg Vilma?...

Vilma (minden vére a szívébe száll, rekedten): De én vagyok az főtisztelendő úr...

Székely: No nézd, az én kis tanítványom... Mit keresel te itt?

Vilma (egész sápadtan): A barátnőmnél vagyok... (Szünet. Váratlanul csukló sírásban tör ki.)

Székely: Ejnye... mit sírsz?... (Zavarban van, sejt is egyet-mást, feláll.) De furcsa... De furcsa,... (Csóválja a fejét. Szünet.) Mért sírsz Vilma?

Hentesinas (visszajön, egy liter fehér borral, leteszi az asztalra): Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Székely: Te vagy az Sípos István?... Mi járatban vagy itt?... Mért nem voltál hittanórán...

Hentesinas: Elszakadt a nadrágom tisztelendő úr.

Székely (nézi a bort): Mit hoztál itt?

Hentesinas: A Húber úr küldi ezt a bort és azt üzeni, hogy igyanak maguk is. Majd ha álmos lesz, hazajön.

Róza (vérvörös lesz, kínosan nevet): Hogy igyunk... Pista, menj érte még egyszer, hogy a főtisztelendő úr keresi...

Székely (fejét csóválja, hidegen): Furcsa dolog ez... A kéziratot itt hagyom. (Ráír valamit és leteszi az asztalra.)

Vilma (halálsápadtan a szívére szorítja két kezét.)

Székely (indul): Tessék a Húbernek megmondani... (Kimegy. Visszaszól.) Gyere Sípos Pista... Hol van ez a Húber!

Hentesinas: Itt lenn a Rózsafában. (Kimennek.)

Vilma (halálsápadtan feláll, reszket).

Róza: Ezt üzente. (Fel és alá jár. Szünet.) Mit állsz ott.

Vilma (ugyanúgy, rekedten): Ez a szégyen!

Róza (mosolyog): Majd!... Majd kis Vilma!...

Vilma (váratlanul kitör kiáltva): Nyomorult!... Bort küld nekem, mint egy utolsó... (fuldokló sírással, kiáltva): Úgy bánik velem...

Róza (élvezve Vilma kétségbeesését): Ugye?

Vilma (u-úgy): Ez a Székely mindig oly jó volt hozzám... oly végtelenül jó...

Róza (kajánul): Szeretted, ugye?

Vilma (a levegőbe meredt szemekkel, magának beszél): Oly végtelenül jó volt... Úgy bánt velem, mint a gyerekével... ő temette a kisöcsémet is...

Róza (u-úgy): Szeretted?

Vilma (folytatja): És ez a nyomorult! (Kiáltva): Nyomorult... Megállj csak! (lihegve az asztalkendőt tépdesi): Megállj nyomorult!

Róza (élvezve Vilma szenvedését): Mit fogsz most neki mondani?

Vilma: Aki oly jó volt hozzám... Így kellene látnia engem... Szégyen!... Szégyen!

Róza (türelmetlenül) Mi lesz?

Vilma (folytatja): Ez nem ember... Ez rosszabb...

Róza (szembe néz vele): Most, vagy soha Vilma!

Vilma (kiált): Akit a legjobban szerettem!...

Róza (kimegy, lezárja kinn az ajtót. Látszik, amint lehúzza a kulcsot.) Nem vagyunk itthon... Nem legénykedik többé... Nem fog többé... (Liheg. Kinn valaki megrázza az ajtót és csenget.)

Róza (lecsavarja a lámpát és lázasan bujtatja Vilmát az ablak függönye mögé, aztán a fiókból a revolvert átadja neki): Mikor az asztalhoz megy, mind az ötöt belelövöd... (Maga a másik ablak függönye mögé búvik. Hallik, amint a zárat nyitják.)

Húber Vilmos (bejön. Fütyörész. Lassan lép és körülnéz. Szünet. Halkan): Elmentek... (Felemeli és megnézi az érintetlen üveg bort. Aztán a szekrényhez megy és kivesz belőle valamit. Hangosan fütyöl. Aztán újra körülnéz és lassú lépésekkel kimegy.)

Róza (mint a fúria ront elő rejtekéből és hajánál fogva ráncigálja elő Vilmát): Vilma! Vilma! Hát nem? Hát hiába? (Kétségbeesett dühvel üti és tépi.)

Vilma (aléltan): Róza hagyj... Nem bírom... Nem bírom Róza... Sajnálom!... (Újra hallatszik az ajtó csattanása és léptek közeledése.)

Róza (újra begyömöszöli Vilmát a függöny mögé és elrejtőzik.)

Húber Vilmos (kényelmes léptekkel bejön, fütyölve. Az asztalhoz megy, a kéziratot hóna alá veszi és indul kifelé.)

Róza (a rejtekből kiált): Vilma! (E pillanatban lövés dördül el.)

Húber (mintha fejbeütötték volna megáll és megtántorodik.)

Róza (kitör és lihegve, bódultan körülnéz.)

Húber (sápadtan): Mi történt?

Róza (a függöny mögé néz): A Vilma! Vége van!

Húber (rögtön megérti a helyzetet, kiegyenesedik és egy rettentő pillantást vet Rózára, aki szemben áll vele.)

Róza (dermedten áll és erőlködve gondolkodik. Ügyetlenül): Ez már a harmadik!

Húber (egy székre roskad, mély szánalommal): Szegényke!

Sirma (beront az ajtón): Mi történt itt?

Róza (ránéz): A Vilma megölte magát!

Sirma: Rettenetes! Hogy minden az én házamban történik!

Függöny.

(Vége.)