Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 4. szám · / · Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek
Sir Randolph Churchill-nek, Herbertjén, Winston Churchill úron kívül - akihez van szerencsénk - egy halhatatlan mondást köszönhet a világ. Ezt:
- A különböző társadalmi rétegek között csak egyetlenegy összekötő kapocs lehet: az erkölcstelenség.
Úgy látszik, van még egy másik összekötő kapocs is: a lövő-árok. Legalább a lövő-árokban "a tisztek úgy bánnak a legénységgel, mint a hímes tojással" ... a derék bakák "úgy szeretik a főhadnagyukat, hogy a tűzbe mennének érte", mennek is... a generálist apánknak nevezik... A lövő-árokban megszűnik minden osztálykülönbség: a tisztek úgy dédelgetik honvédjeiket, mint a fiaikat... ezeknek a szeméből is "gyermeki szeretet sugárzik feljebbvalóik felé." A lövő-árok könnyen megcsinálja azt, amit a bölcsek olyan nehezen tudnak elérni: demokratizál.
A honvédtisztek tehát már régen megszerették a katonaruhába bújtatott magyar parasztot. De előkelő német tisztek, sőt a hadvezetők is észrevették, hogy a magyar katona milyen "nagyszerű emberanyag". Észrevették hazaszeretetét, erejét, kitartását, hidegvérét, rettenthetetlenségét. És hadakozás közben is ráérnek arra következtetni, hogy a magyar földmívelő népnek milyen értékes tulajdonságai lehetnek.
A külföldi elismerés után - mert nálunk nincs siker külföldi ajánlólevél nélkül - végre-valahára a magyar úr is fölfedezi a magyar parasztot. Szolgabíró uram, főispán uram, a földbirtokos úr, a gőzmalom-igazgató úr - egyszerre nem győznek álmélkodni azon, hogy a magyar paraszt milyen nagyszerű ember.
Ez a paraszt eddig csak "a korrupt paraszt" volt nekik. Az a korrupt paraszt, aki választás idején két nagy hazafi közül - talán, mert ezekről nehéz is eldönteni, hogy "melyik dicsőbb, melyik nagyobb" - nem arra szavaz, akiért jobban lelkesednék, hanem arra, aki többet ígér neki.
Hogy szolgabíró uram és társai nem csak elismerést, hanem egy kis csodálkozással megrövidített csodálatot is tömjéneznek a magyar paraszt felé, annál furcsább, minél közelebb él a magyar paraszthoz ez a most hódolattal adózó. Miért ez a meglepetés? Hiszen, minél több időt töltenek vidéken, annál jobban ismerhetnék a magyar parasztot. Tudhatnák, hogy eszesség, önérzet, bátorság, büszkeség, munka- és szenvedés-bírás, rettenthetetlenség és még sok más jó tulajdonság dolgában a világnak semmiféle parasztja nem versenyezhet a magyar paraszttal, de nem versenyezhet vele sok más ember sem. Tudhatnák, hogy a magyar paraszt jó verekedő, hogy békében is szívesen csatázik, hogy vasárnaponként ellenséget keres magának és hogy a kedélyeskedése se megy babba.
De az előkelő idegenek bókolgatásában is van valami, ami azt gyaníttatja, hogy a magyar paraszt sikere, sajnos, aligha lesz hosszú életű. Egy német vezérkari tiszt azt mondta: neki azért volt a magyar paraszt meglepetés, mert olvasott, német fordításban, sok magyar könyvet is, de olyat nem, amely a magyar paraszttal foglalkozott volna. Olvasott Budapestről, mulatós asszonyokról, gazdag kereskedőkről, a dzsentriről, csak arról nem, hogy Magyarországnak micsoda kincsesbányája van a parasztjaiban.
Így a kedves, okos német vezérkari tiszt, aki csupa érdekes dolgot beszélt egy magyar újságírónak.
De így nyilatkozott Max Harden is, aligha sejtve, hogy Magyarországon is sokan vannak, akik őt olyannak látják, amilyennek az éles szemű és elmés Karl Krauss vetkőztette le. A gondolattal és a szóval való ódivatú zsonglőrködésnek ez a veteránja ugyanis azt a tanácsot adja a magyar íróknak, a nem tudom miről való leereszkedésnek a hangján: ne foglalkozzanak a magyar írók azokkal a témákkal, amelyekről az európai írók maguk is tudnak írni; írjanak a most nagyon érdekes magyar parasztról... ehhez értenek... ehhez csak ők értenek... itt nem kell versenytől tartaniok.
De hiszen sokat írtak a magyar írók a magyar parasztról is és ezek a munkák nem maradtak a véka alatt, itthon; eljutottak német fordításban az európai olvasók elé is. Ezeknek német nyelven író reprezentánsai azonban úgy találták, hogy a magyar paraszt gondolkodásmódjával és szavajárásában sok az olyasmi, ami egy kicsit "geschraubt" és "unnatürlich". A Bor-t, amelyről itthon az volt az általános vélemény, hogy nagyon szerencsésen tükrözi a magyar paraszt lelkét, egy bécsi színház is bemutatta. Példátlanul fagyos fogadtatásban részesült és a bécsi kritikus urak a perzsa sah szánakozó leereszkedésével nyilatkoztak erről a kis kalotaszegi varrottasról. Kegyesen tudomásul vették, hogy van a világon egy Gárdonyi Géza nevű magyar költő is, de őszintén megvallották: ahhoz, hogy egy magyar népdráma Bécsben tessék, "... ist uns Ungarn vielleicht denn doch zu nahe - und in mancher Hinsicht wohl auch zu fern."
És írhatnak a magyar írók a magyar parasztról akármit, abban bizonyosak lehetnek, hogy munkájukat Ausztriában és Németországban ezentúl sem fogják úgy értékelni, ahogyan ott most azt a munkát értékelik, amelyet a magyar paraszt a csatamezőkön végez.
De a magyar paraszt se fog jobban járni. Ha a háborúban megtette a kötelességét, akkor majd megint csak a korrupt paraszt lesz. Nekünk pedig, annak emlékéül, hogy a háborúban parasztjaink milyen dicsőn dolgoztak, meg fog maradni az az örömünk, hogy még sokáig büszkélkedhetünk vele, milyen szép idő volt az, amikor Aage Madelung verset írt Magyarországhoz, szép, megható verset.
Úgy fogjuk őrizni ezt a verset - örök bizonyságát annak, hogy valaha, egy pillanatig, még a messzi Északon is tetszettünk - mint az elhagyott ispánkisasszony az ifjú gróf hajfürtjét.