Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 1. szám · / · FIGYELŐ

Fekete Miklós: Kommentár egy előadáshoz, avagy néhány megjegyzés valutánk diaparitásáról.

Az az előadás, melyet Philipp Broch a Verkehsbank jónevű igazgatója - nemrég a bécsi Iparegyesületben »A háborúnak a Monarchia pénzügyi és gazdasági viszonyaira való hatásáról« tartott egyike azon stúdiumoknak, melyek a háború alkalmából ránk zúdított és jelen gazdasági helyzetünkkel foglalkozó tanulmányok között nem csak a pillanatnyi figyelmet, hanem adódó eredményeik tudomásul vétele mellett az azok fölötti komoly elmélyedést is megérdemlik.

Különösen figyelmet érdemel pedig a Philipp Broch előadása azért, mert nem követi a Monarchia gazdasági ereje és nagysága fölött hivatalból lelkesedők azon közkedveltségnek örvendő sablonját, mely sablon gazdasági erőnk potenciális energiájának ad infinitum való felfokozásában áll. Az ő többé-kevésbé objektív előadásában - ki tud ma teljesen objektív lenni - a Monarchia gazdasági ereje nem az a megdönthetetlen valami, mely a költői képeket most előszeretettel alkalmazó nemzetgazdák szerint rendíthetetlenül állja az idők viharát.

És ellenére az eseményektől megittasult elmélkedők leggyönyörűbb metaforáinak, már előadásának az elején azt a költőnek felcsapott nemzetgazdáktól hangoztatni nem szokott, megállapítását kell tudomásul vennünk, hogy a csak örömmel konstatálható azon körülmény, hogy a gazdasági élet, a javak nagyobb fokú értékcsökkenése nélkül tudott alkalmazkodni a háborúhoz, több hatásában szintén jelentős körülmény mellett, főleg annak volt, paradoxonnak ne tessék, köszönhető, hogy a Monarchiában már évekkel ezelőtt jelentkezett és feltűnően ható gazdasági depresszió, a háború elviselésének előnyös feltételeit teremtette meg. E nagyfokú depresszió ugyanis míg egyrészt a befektetési javak értékének oly mérvű lefokozását hozta létre, hogy azt már lejjebb a háborúval járó fejvesztettség sem nyomhatta, addig másrészt a forgalom csökkentésével kapcsolatban támadt rezerváltság útján a gazdasági életnek a termelési kereteken belül való visszahúzódását eredményezte, mi ha nem történt volna meg, úgy a háború a gazdasági élet alapjainak megrendülésével lett volna egyértelmű. Igaz, hogy így is, a moratórium mellett, a termelés zavartalan menetét csak az tette lehetővé és ez megint kitűnő megállapítása Brochnak, hogy iparvállalataink szoros kapcsolatban állnak pénzintézeteinkkel, minek, hogy milyen jelentősége volt gazdasági életünk szempontjából, csak most tűnt ki igazán, mikor hitelintézeteink nagy tőke erejükkel állottak termelési vállalataink támogatására.

Ez objektív bevezetés alapján megy tovább Philipp Broch és megállapítja, hogy gazdasági körülményeinkhez viszonyítva, pénzügyileg erősen feszült Monarchiát talált szemben a háború, ami amellett, hogy lehetővé tette a mobilizációs kiadások könnyed fedezését, a viszonyokhoz könnyen alkalmazkodó iparunknak új irányban való haladását mozdította elő. Ez a körülmény párosulva a fogyasztóknak a háború által előidézett nagyobb fokú vásárlási képességével - tény, hogy nagyobb számú sajnálatos kivétel mellett, ez általában így van - a háború első rengéseit kiállott gazdasági életet a további lehetőségekkel szemben előreláthatólag nagy ellenálló erő kifejtésére fogja képesíteni. Hihető ez, már csak azért is, mivel a háború tartama alatt a külkereskedelmi forgalom előnyösen fog javunkra változni, következményeképpen annak, hogy sok dolog használatáról, mikért pedig eddig milliókat adtunk a külföldnek, le fogunk mondani, és a külkereskedelmi mérlegnek ez által csökkenő passzív oldala kedvezően fogja befolyásolni az aktív oldalt mely sokkal kisebb visszaesést fog mutatni a háború alatt, mint a passzív, mert Broch szerint a kivitelünk jelentős részét kitevő nyerstermékeket a külföld nem tudja majd nélkülözni. Külkereskedelmi mérlegünk aktívvá válása esetén, mi pedig remélhető, csökkenni fog az idegen fizetési eszközök utáni kereslet, meg fog szűnni a koronának jelentősebb idegen valutákkal szembeni disparitása, mi gazdasági jelentőségétől eltekintve, pénzértékünket pesszimisztikusan megítélő némely kishitű embert, annak optimisztikusabb megítélésére fog hajlandóvá tenni.

Ha így lesz, annál jobb lesz, ha nem lesz így, az se nagy baj és én azt hiszem, hogy nem lesz így. Broch tisztán látja, hogy a háború idején fellépő valutáris rendkívüliségeknek nincs nagy jelentőségük, hogy azok a háborút kísérni szokott oly mellékjelenségek, melyek a háború megszűnése után rendszerint el szoktak oszlani. Ez igaz. Ellenben nem igaz az, mi az objektív szempont elmellőzését jelenti, mikor azt mondja problematikus értékű bizonygatási eredményéül, hogy előnyösen alakulandó külkereskedelmi forgalmunk kedvezően fogja befolyásolni valutáris viszonyainkat. Miért nem igaz ez és miért nem objektív Broch, mikor fent vázolt következtetéseit óhajtja elhihetővé tenni?

Külföldi viszonylatokat tartva szem előtt. Monarchiánk gazdasági életére, ha abszolúte nem is, de relatíve, a márka váltók iránti nagy kereslet, azaz valutánknak a márkával szembeni néhány százalékos disagioja van legnagyobb hatással. E jelenség könnyen megmagyarázható, Béke időben kereskedelmi és fizetési mérlegünk is úgy szokott alakulni Németországgal szemben, hogy az rendszerint passzív, vagyis olyan volt, amelynek alapján nekünk kellett kiegyenlítés végett a német piacnak fizetéseket eszközölni. Ám a nemzetközi életben a fizetési kötelezettségek csak végső fokon szoktak készpénzben történni, e végső eseteket eltekintve pedig a hitelező polgár államának valutájával bíró váltó alapján. Ha valamely időben mi többel tartoztunk Németországnak, mint az nekünk, akkor a fizetési eszközök, vagyis a német váltók utáni nagy kereslet folytán felment a márkáról szóló váltók ára. De ez áremelkedésnek mindig volt határa. Határt szabott az áremelkedésnek egyrészt az, hogy az úgynevezett felső aranypont elérésével, a tartozások kiegyenlítésének előbb említett végső módusaként aranyban történtek a fizetések, másrészt pedig az Osztrák-Magyar Banknak a szabadalom elvesztésének terhe alatt az alapszabályok 111. pontjában megállapított azon kötelessége, mely a koronának az idegen pénznemekhez viszonyított és törvényesen megállapított értékének fenntartásában áll.

De minthogy a banknak most nem szabad aranyat kiadnia s minthogy a vis maiorként ható háború felmenti a bankot előbb említett kötelezettsége alól, valutánknak az idegen pénznemekhez viszonyított értékének egyedüli szabályozója a kereskedelmi forgalom. Mint már említettem, Németországgal szemben fizetési mérlegünk már évek óta passzív. És hogy ez most is így van, annak Broch divinációjával szemben is szerény, de hatásos bizonyítéka a Monarchia külkereskedelmi forgalmát tárgyazó szeptember havi kimutatás, mely az augusztus havi 65 milliós passzívát nem tünteti el, hanem és ez valutánkra még nem fog jelentősebb hatást gyakorolni, 50 millióra csúsztatja le. Nos, van-e ezért sírásra okunk? Egyáltalán nem. Béke időben a valutapolitika intézkedések dacára beálló disagio, okozhat nagyobb bajt, mi a végső fokon devalváció is lehet, de a koronának mai néhány százalékos áresése nem jelenti valutánk belső értékének gyöngülését, hanem csak azt jelenti, hogy a Németországgal való forgalomban külkereskedelmünk passzív és csak azt eredményezi, hogy a behozott árúkért oly árakat vagyunk kénytelenek fizetni, melyekben a legexorbitánsabb a nem nélkülözhető Reklám füzetek 26 fillérre felszállott árra.

Ezek után pedig ismét igazat adhatok Phillip Brochnak. Győzedelmes háború esetén perspektívája lészen a Monarchia gazdasági fejlődésének. Új értékek fognak felhozatni a föld mélyéből. Új befektetések fognak vért vinni a gazdasági élet ereibe, mi a résztvevő individuumokat is annyira meg fogja erősíteni, hogy Broch szerint 5 milliárdban kontemplálható hadi költségek évi terheként szükségelendő 250 millió koronát, mi a Monarchia költségvetésének 5%-át teszi könnyen és megerőltetés nélkül fogják elviselni.

És ez oly szépen és okosan hangzik, hogy az elhívéséhez és a mi fontosabb, a megértéséhez, azt hiszem nem kell kommentár.