Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 1. szám
Az orrukon okuláré, fülükben szélfogó vatta
s hozzájuk már nem ér el semmi a világból.
Csak fáradt eszük mozdul meg néha,
mint rossz motolla örli az idő kemény magját
s hajukra téli tájat fest a drága liszt;
csak száraz tüdejük köhint még néha, néha.
De nem riasztja lelkük a fekete lámpa:
béke pihen piros szivük ágyán,
nem csalja tánc, vak messziségek öble
s nekik már nem baj a világ baja.
Süket, üvegszemű sasok ők mind,
kik ülnek az utak mérföldkövén
s a napban ezüstlik bús nyolcvan évük.