Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 1. szám
Most búvik a csönd: és jó Ardschunát nem kisérti bús rokon.
Vad karmin csőrű madarak zörögnek az űrben
s ó jaj, megállt az óra és az idő és nincs fakír,
ki kandi szemmel messzi holnapokba látna:
a levegő tikkadt, fekete szallagokal fullaszt,
az utakat elkeverte a vér és sehol, sehol
egy kékvilágú csillag.
Európa sötét ölén most könnyet pergetnek
a sápadt, szomjas ajkú asszonyok:
mert bitang virág a katonák fiatal szive
s nincs ki kacér gomblyukába tűzze.
December, - január: s a vágyak hidja nincs sehol!
Rőt szuronyerdőn hasal az esthajnali ég
s a rongyos, fekete baldachin alól,
riadtan bókol két vöröskeresztes zászló.