Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 24. szám
Mély csendes az este. Szép szeme lesbe vár.
Haldokló alkony úszik a parton; lip-lopva jár.
Már elbújt a hold, felhőkbe foszolt, sápadt szegény.
Mint a véres sarló, mely fekete tarlón nyulacskát ért
Fekete álom borzasztó tájon... Rém
Csókolta rája halott orcája jegét.
Csend... kiáltását várom... megfojt ez a járom... Oh...
És valahány kunyhó szunnyadó koporsó. A ház
Fehérke fészek. Kesereg az égnek. Csak váz
Nyújtja az égnek a fekete égnek elégett kezét.
Ki lehetett benne?... Lengyel menyecske tán.
Gyönyörű, mint fojtó éjszakán a holló az ében fán.
Hova vitte ágyát? Ki csókolja száját? Szemét?
Bont-e fehér ágyat?... Mért nem hagyott nálam egy falat kenyért.
Mese ez? Vagy álom?... Pocsogok a sáron:
Egy - kettő - három... Oda meg vissza. A bakancsom issza
A virrasztás ízét; Léthe hűs halálos vizét.
Halt! Ki az?... Katona. Minden csak katona.
Isten ostora szánt, tüzes fogatán, bús Galicián...
Megint csak katona. Kocog a lova. Bánt.
Óh... De vele mennék, ha vele mehetnék. Fáj.
Állni! csak állni! A sötétséget várni. Így...
Csipi a szemem hideg üvegszemem. Mint gyík
Ki akar szaladni, szaladva itt hagyni vackát...
Messzi dombról, mint gong, árva ágyúszó bong.
Alig hallik hangja. Szívem koppantó jajja.
És a talpam érzi, hogy a föld vérzi, rázza hátát
Az ember eltátja hangtalan kiáltva száját.
Megered az eső... Az ezüstdrót felhő sír.
Hideg ezüstszemek, ezüst apró szegek, mint millió nyíl.
Óh nagy ezüsttükör. Benne táncol, szüköl alakom.
Két karom kitárva az égre csigázva. Hadarom:
Járkáló figura... Mondd, ki vagy katona! Mondd mi az?...
Mondd. Igaz? Nem hiszem... Háború?... Pista, itt vagy? Itt?... Igaz?
S ázott karom lendűl nehéz fegyveremrűl. S szavam
Csuklik, halklik... kezem megvonaglik... és megcsipem magam.