Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 24. szám

Lendvay István: Ehn-Áten imája a Naphoz [+]

Ragyogó arcu tüzisten, ó fenséges sárga sas,
ki a végtelen űrben örök időkön lebegsz e világ fölött,
és aranyszárnyad alatt melengeted
a mi földi életünket,
Ehn-Áten köszönt,
egyedűl híved az éjszaka papjai közt,
Ehn-Áten köszönt,
nem térdreborúlva,
mert gyáva kisisten az, ki a térdre vigyáz,
Ehn-Áten állva köszönt,
mint férfi a férfiak istenét,
és tévedt Egyiptomért sóhajt Tehozzád.

Mert Ehn-Áten sorsa, hogy lásson
és rádmerevűlő részeg szemmel
álljon a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
és hittel kiáltva kiáltsa Egyiptomnak
nevedet, ó Szép, ó Szép, ó örökkön Szép,
ó Nagy és Egyetlen,
Úr, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
de Egyiptom még nem ismer Téged.

Imé,
e földön az éjszaka papjai dívnak,
a téboly zordon mágusai.

Ők az iszonyat lárváit orozták
isteneik fejére,
a rémület rőtszinü álmait,
állatok idétlen mását,
miktől dermed a forró ér és szűköl az elijedt lélek,
és kipüffedt, tohonya szájuk
az áldozatot lesi gyilkos örömmel,
mert Áldozat az ő vágyuk, óhajuk, kéjük.

Ha karjuk van: arra, hogy fojtson,
ha lábuk van: arra, hogy tiporjon,
ha foguk van: arra, hogy marcangoljon.

Ős poklos pokoli éjszakán
a Halálnak eladták drága, szép világodat,
a tavaszt,
a rügyet,
a csókot,
a fénylő szemeket.
Úr, aki jó vagy és élet és csók és szerelem vagy,
az ő nevük: Öldöklés,
az ő nevük: Siralom,
az ő nevük: Dögvész,
az ő nevük: Átok.

Úr, aki jó vagy, ők rontani lettek:

az olajas korsót ők felfordítják,
az igérő magvat ők szétmorzsolják,

és emberi szívek duzzadt tömlejéből
vörös tivornyát laknak a szentséges szent itallal,
a Vérrel.

Ők letépik a jegyes melléről
a vőlegény bíboros száját,

a sirva kiáltó gyermek elől
ők halni ragadják az erős apát,

az ifjat ők kerítik Halál-rimának,
és kezük ácsoja az özvegyi ágyat.

Ők halmokat emelnek
kimeredt, bűzös holttetemekből,
és megtiporják a Reménység sűrü vetését.

Harsonásai ők az ölő Halálnak,
meghirdetik őt
mezőkön és végig a városokon,
és rikoltó kürtjük elveri az álmot,
az édes, a könnyü és ittas álmot,
mely aranyos tüzedből ránkverődött,
és tele van írva igéző képeiddel,
ó Élet!

Úr, aki nagy vagy és Egyetlen,
ezért van-e ember?
ezért van-e lélek a testben?
ezért süt-e arcod a tengerekre?
és szégyen-e hát az emberi név?

Ó Rá, hatalmas férfi,
add nékik a férfiak lelkét.

Mert némberek ők, dühös asszonyi párák,
az erős szelídség éneke nékik
idegen ének.

Világosítsd meg e szomoru, tévedt Egyiptomot,
Rá, te Nagy és Egyetlen.

Mily szép a Te arcod
és bölcs a Te ígéd,
ó gyönyörü vándor!

Nem értik-e hát e tömlöctartók:

mily édes a tej s a lecsorduló méz,
mily szent a hűvös ital hév nyárban,
s az érett gyümölcsnek bőre alatt hogy lüktet a titkok vére

mily teljes csodákkal az élet kútja,
és szédítő mély az ezüst-tükör,
amelybe emberi fej hajol,

mily szent az anyának altató melle,
a teritett asztalnak tiszta áldozatja,
s a tekercsek mellett éjszakázó mécses.

Az élet titka nagyobb a halál titkánál,
ha szép a halál: az élet festi,
és erős a lélek, mely hazajött a haláltól.

Nem értik-e hát a zordon mágusok:

mily büszke az égbevesző tekintet,
mily gazdag a szív, amely ád,
mily isteni az ember,
az örök Társtalan,
mert nincsen társa e büszkeségben:

az ő szeme lát a szemen túl,
az ő keze a Magvető áldott két keze,
az ő keze az Építőnek bátor két keze.

Az Élet remeklő mívese ő.

Világositsd meg e szomoru Egyiptomot,
és add ó Úr,
hogy a föld legyen élet földje.

Röpüljön a szárny, mert röpülni termett,
szüljön a lélek, mert szülni termett,
daloljon a boldog, mert dalolni termett.

A vizek csobogjanak, a nyár ragyogjon,
s a sziveket derítse lányok tánca.

És ember az embert megismerje,
tűz a tűz felé lobogjon csókra,

a fájdalom illatos fűszerszámát
ne nyújtsa kéz, mely tisztátalan,

és meg ne gyalázzák útonállók
a mélyszemű Szenvedés szűzi testét,

a Te fényed beszüremkedjék
e homályos, árva kamarákba,

sok életet adj, ó Rá, sok életet adj,
és mezőt, mezőt a Magvetőknek!

Ehn-Áten kérlel,
egyedül híved az éjszaka papjai közt,
a vakság bús kapujában,
hol a halál és hazugság tornyai árnyékozzák,
kérlel, rád merevűlő részeg szemmel,
ki a végtelen űrben örök időkön
a világ fölött lebegsz,
ragyogó arcu tüzisten,

ó fenséges sárga sas.

 

[+] Ehn-Áten (IV. Amenophis) a tell-el-amarnai eretnek király, aki - korát messze megelőzve - elsőnek állította föl az Ámon-kultuszt, az egyetlen és békés Nap tiszteletét. Myres ezt a dicséretet írja róla: Ehn-Áten, with his loffy motto "Living in Truth" might be an artist, a theologian, a saint.