Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 23. szám · / · Figyelő
"Süsse Ruh, süsser Taumel im Grass"
Anette v. Dorste-Hülshoff
A kiadó e kötettel tanúságát adta becsületes törekvéseinek: oly időkben adta ki Lányi Sarolta verseit, mikor könyvkereskedői üzletről szó sem lehet, mikor csakis azokra számíthat, akiknek olyan szenvedélyük a művészet élvezése, melyről semmiféle időkben sem képesek lemondani, s akiknek mindig egyetlen menedékük az olvasás.
Ezek számára számolok be tehát e könyvről, annál is inkább, mert Lányi Sarolta versei valóban ezeknek valók legfőképpen. Igaz, hogy olyan költő ő, aki könnyen férkőzik sokak szívéhez, mert félre lehet ismerni: úgy képzelem, megejtő lehet sokak számára csendes melankóliája, magyar nyelvének kellemes zenéje, egyszóval költői külső megjelenésének szeretetreméltósága - tehát sokan szeretik és sokan azt képzelik, hogy megértették a költőt -, de igazi, mélységes és tiszta, szublimált művészetének (valódi tartalmának) élvezése igazán csak műértőnek adatott meg. Mondanivalói a legbensőbbek és titkosak. Költészetének nem az íze remek, hanem, ami ennél nemesebb, az aromája. Közte és érzései közt nincs távolság; nincs út az érzés és művészet között: olyan az érzés, mintha művészi formában született volna. Ezért az érzések közvetlenül jelennek meg, nincsenek, mint sok költőnél színes burokban: hangja reszket az érzéstől, mikor szeret, szája vonaglik, mikor sírna, a hangja elfogódott, mikor emlékezik. Olyan számomra költészete emléke, mint egy illatos, forró asszonyi leheleté. Nem kiált, nem él szónoki formával, nem szerez meglepetéseket, hogy meghallgassák és megértsék. S éppen ezért úgy képzelem, félre lehet őt ismerni hátrányára is: a félig értő vagy el nem mélyedő könnyen elmehet művészete mellett anélkül, hogy mélyebben hatna rá, amit olvas: kellemeseknek fogja mondani külső tulajdonságait, de nem lesz kielégült.
Aki értő és figyelmes, lehetetlen nem gyönyörködnie tökéletesen tiszta mondatainak nemes és sohasem mesterkélten felfokozott lendületében, kifejezőképességének finom árnyalásában, képeinek halvány szép színeiben, érzései rejtett izzásában és abban a szép crescendóban és halkuló decrescendoban, amellyel a csendből a szenvedés izgalmán át ismét a csendbe vezet vissza. S végül: azok közé a költők közé tartozik, akiknek igaza igen sok verse a "tökéletes" érzését kelti és teljes kielégülést okoz. - Olvastam a régi szoboröntésről, hogy az igen nehéz mesterség volt, hogy ritkán sikerült tökéletesen kiönteni az alakot - de ha teljesen sikerült: a munkások nevetve néztek egymásra s az egyik egyszer így szólt: Nehéz mesterség, de ha jól megy, úgy örül neki az ember, mintha aranyat találna. - Ilyen öröm fogott el például ennél a versénél:
Miért, ha nincs kinek?
Kicsiny csodák, lelkemben rejtező
alighogy élők, titkos hervadók
ti, búm aranyborába részegült
titokvirágok, kertem árva népe:
gyöngéd borúlat, bíborló öröm,
egy hangra szívig összerezzenés,
egy hajrahulló hűs kéz enyhe láza,
egy szemsugárban ébredő világ;
s ti szók, becézve búgó gerleszók,
vágyam szelid, könymarta gyenge hangja,
miért hurcollak fojtó némaságban,
a Hallgatag Szerelmek vándorútján?
Ó gerleszók s ti mind, gyöngéd csodák,
igéret és remény virágai,
miért születtek életért esengőn,
miért virúltok, hogyha nincs kinek?
Nemes hegedűszó, olyan, mint a viole d'amour-é - szerelemről szóló nemes ének.