Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 22. szám · / · Figyelő

Zágon Géza Vilmos: Haják Ferenc

Kedves, nyílt arcú fiú volt és klarinétot fújt az Operában meg a filharmóniában. S a szívével muzsikált. És a szívünkbe muzsikálta magát.

Nem is maradt észrevétlenül a tömegben. Mikor odaállt a karmester mellé és megszólaltatta a Weber koncertdarabját, Debussy rapszódiáját, szinte újra felfedeztette velünk hangszerének szépségeit. Presztízst adott neki. Művész volt és inspirálni tudott a játéka: az ő számára írta Weiner Leó a pompás klarinét-balladát.

Ó, isteni Mozart, isteni kvintettje! Vajon meg tudunk-e még hallgatni valaha, mikor már nem ő fújja gyöngyöző szólamod?

Mindössze huszonkét éves volt vagy huszonhárom, vagy talán még annyi sem. Szegény jó Haják Ferenc! Azt fogják mondani: hős voltál. De mi, akik idáig álmainkban éltünk, tudjuk, hogy a siralmas valóság orkánjában letörünk, mint letaposott virágok.

Most, mikor annyi mindent siratni kell, legyen egy könnyünk egészen és egyedül a tied. Magunkat siratjuk, amikor téged siratunk.

Szegény jó Haják Ferenc! Ha fölzengenek majd a győzelmi kürtök: nem nyomják el lelkünkben klarinétod édes-bús hangját.