Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 22. szám · / · Figyelő

Ady Endre: Háború és háború

Tisza István bizonyosan bátrabb ember, mintsem akárhogyan azért mondjon most valamit, mert neki lehet mondania. Számolnia kellett s okvetlenül számolt is avval (örömmel olvasom Jászi Oszkár cikkét a "Világ"-ban), hogy vétókat kap. Vétókat éppen azoktól, akik a nemzetiségi, legelsősorban román kérdésben látók és bátrak voltak világháború nélkül is. Azoktól, akiket golyónál jobban elnémított, kiformált az államok, a népek, a világok háborúja. A "Nyugat"-ban ujjongva én írtam volt Jászi Oszkár legnemesebb könyvéről, mely a nemzetiségi kérdést majdnem újra fölfedezte. Mely nem számolt ugyan egy világháborúval, de a demokráciát minden, zűrös-lázas világháborún túlható panaceának mutatta ki. Kötelességnél több hittel hiszem én is, hogy nem a medve bőrére iszunk, bár én még a Tisza István helyében hallgattam volna. Úgy sejtem: ha a magyar nép a háborúval, a román értelmiség pedig népe ügyének ügyes adminisztrálásával nem lenne elfoglalva, szintén nyepozvolimoznának. Vétóznának éppen úgy, mint a nacionalista magyar ellenzéki politikusok, avagy mi, a nemzetiségi kérdésnek és demokráciának legnótoriusabb, de legliberálisabb egybekapcsolói. Tisza István megint csak arra gondolt, hogy a fajtájabelieknek ne csináljon bajt egy fránya népszabadítással. A románok kapnak szebb, jobb, több választójogot (tudjuk, hogy ez sem sok, még nem is elég), a többiek nem. Esetleg belehal e parciális demokráciába a román értelmiség, de úgy kell neki, mivel konkurenciát csinált a mi úri eltartóságunk magyarjainak. A háború sorsa valóban katonáink, de egy kicsit (Tisza István is hiszi ezt) Isten kezében is van. Utána nem következhet olyan fizetés, melynél mi szegény, cégéradó nagylelkűek vagyunk. Nekünk meg volt s meg lesz a saját nemzetiségi orvosságunk, de ez nem engedi meg, hogy a magyar nép tovább is a magyar uraké legyen. Átkozott, szép fajta ez az enyém, ez a mienk, mely élete eldobása után is azt üzeni, hogy az ő sorsa a legrosszabb és segítsünk rajta. Talán elmegyünk katonának, orosz golyó elé, de (figyelni tessék) igazságaink itt maradnak.