Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 22. szám

Schöpflin Aladár: Az orosz rejtelem

Kikkel egykor, fiatalkorom éveiben éjjel-nappal együtt voltam, akik benépesítették agyvelőmet mélázva borongó, kínokban vergődő, elmélyülten töprengő és dühösen lázadozó gondolatokkal, képzeletemet a határtalan puszták, rejtelmes tengerpartok, kérdőjelek közt kanyargó folyóvizek, csontig dermedt telek, hirtelen zsendülő virágos tavaszok, epesztő nyarak, száguldozó kozákok, imádkozva éhező muzsikok, tolvaj és ravasz csinovnyikok, gesztikuláló és okos diákok, fantaszta főurak, álmosan vegetáló falusi kisurak, erényes bárcásnők és lotyó úrinők képeivel, akik kérdésekkel zaklattátok fel szívemet, amelyeket nem is lehet kérdezni, megtanítottatok belegondolkozni a világegyetembe horizont nélküli gondolatokkal - Gogol, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, meg tudjátok-e nekem magyarázni nemzetek megmagyarázhatatlan rejtelmét? A ti fiaitok és fiaitok fiai rettentő seregekben, gyilkolásra, pusztításra, fél világnak vérbe fojtására állig felkészülten állnak határainkon, azzal fenyegetnek, hogy elözönlő tömegeikkel eltiporják mindazt a vetést, amelyet ezer esztendő verejtéke épp most kezdett kalászba zsendíteni. A mi fiaink végsőig elszántan, halálnak halálával, emberi testnek minden elgondolható gyötörtetésével állnak velük szembe, hogy elhárítsák a félelmes áradatot, ahogy a tengerpart hullámtörő gátja elállja útját a dagálynak. Hegyeink lejtőin omlik a vér, a ti fiaitok vére és a mi fiaink vére, messze síkokon együtt rothadnak, összekeverten, a ti fiaitok és a mi fiaink holttestei, faluk, városok égnek kísérteties lángokban, emberi munka milliónyi alkotásai elpusztulnak örök időkre, a rémület, az ínség, a betegség és éhség minden nyomorúsága terjed el egész országrészeken. Azért tetszett, hogy hosszú évek rejtett munkájával aláássák a mi életünk gyökereit és most elérkezettnek látják a pillanatot, hogy ledöntsenek minket onnan, ahova nemzedékek nemzedékeinek vér és verejték-hullató munkájával kapaszkodtunk fel, s hogy belefojtsanak minket is a szolgaság és hazugság mocsarába, amelytől ti, nagyok és nemesek, gyógyíthatatlan szomorúság maláriájában senyvedtetek. A ti népeteknek milliói úgy jönnek ránk, mint az erőszak és elnyomás poroszlói, szabad és természetes életünk ellenségei, eszközei egy hatalomnak, amely irigyen a mi szabadságunkra és életünkre tör s el akar minket fojtani.

Hogy magyarázzátok meg ezt a képet ti, akik nemesek, jók és valamennyien boldogtalanok voltatok, hogy magyarázzátok meg, hogy népetek, amelyet szenvedőnek, töprengőnek, szánakozónak és szomorúnak, igaznak és jónak rajzoltatok, mindig, mióta csak beleszól a népek egyetemének dolgaiba mint szenvedések okozója, a kérlelhetetlen önzés, erkölcsi skrupulustalanság, hideg kegyetlenség, kétszínű hitszegés és rothasztó árulás eszköze vett részt a történelemben? Hogy lehet egy nemzetnek ennyire két arca? Mi az oka és értelme annak a meghasonlásnak, amely a közt az orosz nép között van, amelyet a ti műveitekben látunk és a közt, amely a história lapjairól vigyorog felénk? Az igazságkeresők népének diplomatái a hazugság atyjai, a szelíd szenvedés bárányainak katonája, bozótok vérivó tigrise - az a társadalom, amelynek egyes emberei, parasztok és csavargók, diákok és kereskedők, urak és katonák szelíd metafizikai és vallási töprengők mint állam szervezkedve, egységben a kíméletlen, elgázoló erőszak princípiumává válik.

Önkéntelen eszembe jut egy messzebb keletre élő nép, a hinduk népe. Mondják, büszkén emlegetitek, hogy az összes európaiak között ti vagytok hozzá, az ős szanszkrit törzs utódához legközelebb, nyelvetek és fajtátok rokonabb vele, mint akár a germán, akár a latin. Elhoztátok magatokkal és őrzitek lelketekben a hindu nirvána bús ködét is, és legjobb szellemeitek maguk is tudták, hogy lelki testvérei a köldökét mereven néző keleti fakíroknak. Ezek a hinduk is szelídek és növényevők, bánatosak és bölcselkedők, magukat emésztők és tettre képtelenek, mint ti, elkeseredésükben nekimennek fejjel a falnak, hisztérikus kegyetlenek tudnak lenni és vérengzően fellázadni, aztán kábultan vonagló tagokkal önmagukba visszahullani, mint ti. És fölöttük is gőgös, önző, kegyetlen, kérges szívű urak uralkodnak, mint ti felettetek. De ezek más fajból valók, idegenek, messze nyugat szigetországából jöttek leigázásukra; míg a ti uraitok azzal dicsekszenek, hogy ők az oroszság igazi kivirágzásai, megtestesítői az orosz akaratnak, a nagy szlávság szellemének hamisítatlan hordozói. Igaz-e, hogy ez is hazugság, amint mindenük hazugság, hogy ti épp úgy idegen urak zsarnoksága alatt nyögtök, mint a kelet indusai, hogy akik az ostort a ti hátatokon csattogtatják és most a mi hátunkra akarják csattantani, épp úgy nem eredeti oroszok, mint ahogy az angolok nem hinduk, hogy hazájukból kikopott német és svéd kalandorok és tatár rabszolgakereskedők kevert vérű utódai és innen az ellentét az ő cselekvésük és az orosz nép ábrándozása között? Ha azokat a neveket nézem, amelyek mint politikai és katonai vezetőitek szerepelnek, csakugyan egész sereg egyáltalán nem vagy rosszul oroszosított német és tatár nevet látok köztük, és uralkodótok, aki most velünk együtt a német fajt is vérbe készül fojtani, csak névre Romanov, valójában a német Holstein - Gottorp nemzetség ivadéka. El lehet gondolni, hogy az idők folyamán egy idegen kisebbség kerekedett fölétek, fölvette nyelveteket, megtartotta bélyegző faji tulajdonságait s a miliő kényszerű hatalmával magános hasonította, a maga pszichológiai és etikai karakteréhez hajlította azokat, akiket a ti fajotokból kénytelen volt soraiba fogadni. Hiszen ti önmagatokból már az ős időkben sem tudtatok magatok fölé urat nevelni; a mondátok tanítja, hogy egykor őseitek a varjagok népéhez mentek királyt kérni maguknak, mert - úgy mondták - különben nem lesz rend közöttetek. Urat, természetetek szerint valót, nem is ismertetek soha, csak zsarnokot és elnyomót. Hódoltatok tatár hordáknak, hódoltatok lengyel uraknak, történelmetek jó fele abban telt, hogy nemzetek egészen vagy nagyobb részében idegen járom alatt nyögött. A tatárjárás, mely rajtunk csak mint egy égiháború söpört végig, a ti nemzedékeitek egész sorát fojtogatta. Egy uralkodó volt a történelemben, a Rettenetes melléknevű - a ti királyotok volt. A történelem rosszul bánt veletek, talán még rosszabbul, mint velünk.

Mi legalább meg tudtuk szerezni a lelki fejlődés harmonikus folytonosságát. Ha már el kellett szakadnunk Ázsiától, tudtunk európaivá válni, ha szegényesen is, ha inkább kapva, mint adva, inkább befogadva, mint alkotva, de együtt haladni a többi európai népek közösségével. Ti ma is még féllábbal Ázsiában vagytok, féllábbal Európában. Elméteket kitárjátok időnként Európa eszmeáradatának, mióta nagy cárotok kancsukával fordította orcátokat nyugat felé, de ázsiainak maradt lelketeknek csak méret, amit így zagyván magatokba szívtatok. A kereszténységet onnan kaptátok, ahol meg volt mérgezve, Bizáncból és vele jött hozzátok minden bizánci mérek, az emberbálványozás, politikai orgyilkosság, királyok megfojtása hálótermükben, vérfertőzés, lotyó-uralom, piszkos korrupció, mandarini hivatalnok-hierarchia és egy sereg egyéb förtelem, amelyért ti nem egyszer estetek kétségbe saját nemzetetek sorsán, oroszság kiválasztott igaz lelkei.

Ti nem élveztétek soha a klasszikus ókor egyensúlyozó örökségét, amely a mi lelkünkbe belenövesztette a határozott körvonalak, a plasztikus formák boldog tudatát, ezért a gondolataitok - a tietek, legnagyobbaké és azoké, akiknek alakjait az orosz életből elénk rögzítettétek -, olyanok, mit a formába nem öntött folyékony anyag, amely szabadon, kötetlenül árad szerte a világba, túlfolyik a földön és beleolvad a megfoghatatlanságok kozmikus éterébe. Nektek nem volt középkorotok, amely a mi számunkra apróra kidolgozta az emberi gondolkodás formai lehetőségeit, keresztülvitte elménket a természet megvetésének betegségén és ki is gyógyított belőle a művészet ráolvasó igéivel, amely kipróbálta értelmünket a misztika sötétségeivel és megállapította életünk erkölcsi zsinórmértékeit. Az emberiség e középiskoláján ti nem mentetek keresztül; ezért van gondolatotok, de nincsen eleje, közepe és vége, ide-oda ingadoztok a természet, a test kicsapongó, szertelen kívánságai és az önmagától elforduló aszkézis között és ma is küszködtök az elmerülő misztika szükségérzésével, most is hányódtok-vetődtök az erkölcs legelemibb kérdésein és megoldatlanul áll előttetek az egész mindenség. Ti egyszerre, fokozatlanul, elválasztatlan zagyvaságban élitek lelketekkel mindazt, amit mi mint a fejlődés zavaró elemeit rég kiküszöböltünk magunkból, szétosztottuk mindegyiket a maga hatáskörébe, a maga meghatározott területére. Ezer eszmén töprengtek, amelyeken mi már évszázadok óta túlfejlődtünk.

Nektek nem volt reformációtok, amely nekünk lehetővé tette, hogy lelkünk kívánsága szerint vessük a hangsúlyt a vallás értelmi vagy érzelmi oldalára, ezért a vallási buzgóságtok, melynek fanatikus erejét még az ázsiai bölcsőből hoztátok magatokkal, tengelye-vesztetten leng a racionális gondolat és az elmélyedő érzés messze sarkpontjai között és szektákra bontja a népeket, amelyekben megvan a szektáriusság minden árnyalata, a merev ortodoxiától kezdve egész a dervisi fél-tébolyig.

Tinektek nem volt forradalmatok, amely viharként tisztázta volna az államról, a társadalomról való felfogásotokat, ezért örökös belső forradalomban éltek és politikai életetek nem tud olyan kereteket találni magának, amelyekben csak valamennyire is megnyughatna. Népetek a zsarnoki monarchia és a szélső anarchia végletei közt vergődik, az intelligenciátok java, ifjúságotok iránytalanul, honjavesztetten és mindenütt, otthon és külföldön egyformán idegenül kínlódik, babonás rettegéssel lesve a cár szemöldöke rándulását és egyúttal gyilkos terveket koholva ellene. Évezred alatt ti, a keresztény népfajok legnagyobbika, fa legfolyékonyabb és leggazdagabb elméjű nemzetek egyike - ti nagyok, tanúbizonyságai vagytok annak, hogy csakugyan az -, nem tudtatok magatoknak kialakítani semmit abból, ami a népek életét nyugodttá, harmonikussá, fejlődésre képessé teszi: sem természeteteknek való és életetek feltételeihez illő államformát, sem állandó gyökerekből természetes módon növekvő erkölcsi világrendet, sem lelketek természete szerint való filozófiát, sem a ti bélyegeteket viselő tudományt. Még aminek úgyszólva magától kellene jönnie, gazdaságot sem tudtatok magatoknak élhetőt csinálni, Európa legdúsabb földjén, a népek magtárában éhezik népetek.

Boldogtalanok vagytok, nincs egyebetek, mint művészetetek. Ebben mondjátok el boldogtalanságotokat. Templomaitok sötét hajói, muzsikátok melankóliája és zokogó sírása, íróitok beszéde mind csupa szomorúság. Nincs benne az, ami más népek művészetét az emberiség vigasztalójává teszi: az önmagában talált gyönyörűség. Minden művészet gyönyörben fogant, csak a tiétek szomorúságban.

Ezért nincs bennetek tettre kész akarat, amely a cselekvésben ki tudja élni az élet teljességét. És ezért vagytok, akarattalan és szervezetlen tömeg, kész eszközei annak, aki a fejetekre tapos a lábával és kíméletlen akarattal kerget titeket oda, ahova nem akartok menni. Miellenünk, hogy megfosszon bennünket attól, amitől titeket már régesrég megfosztott: szabad, emberséges életünk lehetőségétől.

Ti, magatok, legjobb elméitek úgyszólva mind, hontalanokká váltatok a saját hazátokban. Turgenyev, lelki szabadságot, szellemedhez méltó környezetet, a szabad megnyilatkozás lehetőségét keresve elmenekültél nyugatra a saját hazád elől, Dosztojevszkij, oroszok legoroszabbja, megismerted a halottasház borzalmait, a száműzetések legszörnyűbbikét, az orosz száműzetést és az orosz szenvedés benned koncentrálódott roppantsága nyavalyatörésig zaklatta emberi teherbírású idegeidet. Tolsztoj, száműzted magadat korod orosz életéből és korod minden életéből, száműzted magad a kultúrából kis falud együgyű parasztjai közé.

Most azok, akik megnyomorították népeteket, meg akarnak nyomorítani minket is, azt akarják, hogy mi így oly hontalanok legyünk a hazánkban, mint ti voltatok. És ide küldték fiaitokat és fiaitok fiait a mi határainkra, hogy vérükkel és életükkel döntsék romba a mi évezredes épületünket, tüzet dobjanak hajlékunkra. És a mi fiaink harcolnak a ti fiaitokkal és mind a kettőnek a vére az egekbe kiált azok ellen, akik a ti népetek millióit, a leigázottak millióit, a mi leigázásunkra kergették.