Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 21. szám · / · Figyelő
Lénárd Jenőnek ajánlom
Amíg csak az emberiség erkölcsi világnézete természetes létfenntartási ösztönünknek megfelelő irányban fog fejlődni, nemcsak igazoltnak s jogosnak, de magasztosnak is fogják tartani a küzdelmet, melyet most a németség esküdt ellenségeivel folytat. A németek megérdemlik, amit elértek, mert mindig a kultúra érdekében fogtak fegyvert. Becsületesek maradtak akkor is, mikor kemény ököllel csaptak elleneikre. Amit igényeltek, mindig megillette őket. Annyit hódítottak, amennyit meg tudtak emészteni. A német alaposságról kialakult általános vélemény nem előítélet.
Szomszédaink társadalmi, kulturális, politikai életének egyensúlyozottsága páratlan. Az egyéni meggyőződés, lelkiismereti szabadság biztosítékai sehol sem nagyobbak, mint éppen a legkatonásabb államban, az évszázados drill hazájában. A társadalmi előítéletek ellen ott a legkönnyebb a küzdelem.
Talán igazuk van azoknak, kik törvényszerűséget látnak abban, hogy a legzseniálisabb invenciók rendszerint nem német agyban fogamzanak. Bizonyos azonban, hogy még az idegen anyag is német kézben kap legelőbb rendszeres formát. A németek intellektuális életének óriási előnyt biztosít e szakszerűségre törekvés. Ez jelöli ki őket arra, hogy a világ tanítóivá legyenek. Vannak ugyan dolgok, melyeknek természete tiltakozik a skatulyázás, a kategóriák felállítása ellen (ilyen elsősorban a művészet), de az értelem mégis megkívánja ezeknél is a felfoghatóság, a világoslátás érdekében az osztályozást, a rendszerezést. A rendszer biztosít a dolgoknak örök életet. Az ösztönszerű megérzés elszigetelt jelenség. Fellobbanó s kialvó láng. A módszeres meglátást, elsajátítását azonban biztos célul tűzheti maga elé s kiszámíthatatlan haszon forrásává teheti minden egészséges értelem.
A módszeres eljárásra való törekvést a németség szellemi életének minden legkisebb megnyilatkozásában észrevehetni. Ebből magyarázódik a germán társadalom minden rétegébe átható, nagy tettekre képesítő szilárd öntudat.
E mérhetetlen kincsnek - fájdalom - senki sincs inkább híjával, mint éppen mi, magyarok, Germánia szomszédai és természetes szövetségesei.
Mióta a nyugathoz tartozunk, a németség jelölte irányban haladunk. Vaskényszerűséggel folyik az már puszta elhelyezkedésünkből. Szerencsétlen társadalmi és gazdasági fejlődésünk azonban oly helyzetet teremtett, melynél fogva lehetetlen volt e szükségszerű alkalmazkodás mellett egyéni fejlődésünket biztos alapokra fektetni. Lehetetlen azért, mert míg a gyakorlati életben a lehetőség szerint lemásoltunk mindent, ami Németországban megfelelőnek bizonyult, legértékesebb tulajdonságait nem igyekeztünk azzal a rendszerességgel kiművelni, mely önálló intellektuális fejlődésünk egyedüli biztosítéka lehetett volna.
Pedig ezt várták tőlünk szomszédaink. - Fájdalommal kell elkönyvelnünk, hogy a világ végtelenül keveset tud rólunk. Hogy más kisebb nemzetek, olyanok is, melyek nem tudták politikai különállásukat megőrizni, aránytalanul többet alkottak, összehasonlíthatatlanul nagyobb anyaggal járultak hozzá az általános emberi értékek szaporításához.
Lefokoztatásunk okát is ismerjük. Tudjuk, hogy nálunk a szakszerű munka csak akkor nyeri el jutalmát, ha közvetlen anyagi értéktermelésre szolgál. Aki közülünk hivatottságot érez arra, hogy egyéniségét kifejlessze és kristályosabb, művészibb formában állítsa a világ elé, az jogosabban számíthat a külföldről (elsősorban Németországból), mint a hazulról jövő elismerésre. Ha azt akarjuk, hogy itthon is komolyan vegyenek, németül kell megszólalnunk, a németség tekintélyének védelme alá kell helyezkednünk. Saját fórumunkra nem léphetünk azzal a megnyugtató érzéssel, hogy törekvésünk, amennyiben jogosult, okvetlenül kedvező fogadtatásra talál. Társadalmunk intellektuális felfogóképessége nem kedvez a vakításra, meglepetésre nem törekvő egyszerű munkának. Egyrészt eléggé naivak vagyunk ahhoz, hogy csodagyerekekre legyünk berendezkedve, másrészt eléggé szegények és romlottak, hogy a megalkudni nem tudó egyéniségeket kényelmetlennek találjuk. A magyar közönség nem ok nélkül cinikus. Tudja nagyon jól, miért gondol a kulisszák mögé. Tudja, mi okból teszi fel a legönzetlenebbnek látszó törekvésről is, hogy be nem vallott cél felé vezet.
Akik pedig csupán hivatottságból és ügyszeretetből vállalnak valamely közvetlen hasznot nem hajtó kulturális feladatot, pillanatig se ringathatják magukat abban az illúzióban, hogy van, aki eredményeiket benső kényszertől hajtva számon tartsa, önként honorálja. A szünetet nem ismerő rendszeres kultúrmunka szükségét még nem érezzük. Még mindig ott tartunk, hogy minden érdemet el tudunk feledni máról holnapra, mert nincs oly szilárd társadalmi berendezkedésünk, mely azokra épült volna s hiányukat ennélfogva érzékenyen fogná fel.
Ebben a pontban különbözünk legfájdalmasabban a szigorúan módszeres kultúrmunkát végző német társadalomtól. Reméljük azonban, hogy ha a háború után a győzelmesen terjeszkedő németség befolyása nemcsak gyakorlati életünkben lesz érezhető, ha Németország nemcsak külpolitikánkra fog hatni, hanem magatartásával arra fog kényszeríteni bennünket, hogy áltehetségeink helyett igazi erőinket szedjük elő a háttérből, akkor a mostani óriási véráldozat legszebb gyümölcse egy tudományunkat és művészetünket új alapokra helyező, új szellemmel betöltő intellektuális átalakulás lesz.
A magyarság se várja fellendülését semmiféle hatalmi politikától. Államhatalmi törekvéseinknek pontosan körülírt természetes határai vannak. Egyetemes jelentőséget csak kulturális téren érhetünk el - azt is csak akkor, ha áldatlan hagyományainkkal teljesen szakítunk. Biztosra vehetjük, hogy első és legalaposabb megértőink a németek lesznek. Egyéni érvényesülésünk jogosságát ők fogják leghamarabb elismerni.