Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 20. szám · / · Tábori posta

Halász Gyula tábori leveleiből

A Nyugat legutóbbi számában közöltünk néhány jellegzetes részletet Halász Gyula barátunknak apjához, Halász Imréhez intézett leveleiből. Halász Gyula mint hadnagy harcol az északi harctéren. Alább közlünk ismét néhány érdekes részt újabb leveleiből, illetőleg levelezőlapjaiból.

Galícia, szept. 6.

A velünk szemben álló túlnyomó orosz sereget Orosz-Lengyelországban öt nagy csatában széjjelszórtuk.

Remélhetőleg az ezután következő harcokban is győzni fogunk. Óriási erővel készülünk szétmorzsolni az oroszt. Kérek rövid újsághíreket borítékban. A srapnelek süvítését, golyók füttyét megszoktam már.

Szept. 9.

Az otthon és meghitt békés környezet, az édes függetlenség nagyon hiányzik. De magammal hoztam emlékeimet. A jövő bizonytalan, de éppen ez a bizonytalanság romantikus. Kedélyállapotom grafikus rajza hasonlítana a délsarki viharok szélmérő műszerrel ábrázolt vonalaihoz. De a kilengések nem túlságosak. Nem nagyobbak, mint békeidőben.

Módfelett érdekelnek a hadjárat személyes impressziói. Tetszik nekem a sportszerűsége. Friss erővel, élénk kedvvel viselem a nélkülözéseket. Alaposan kipróbálhatom most, mennyit érek testben, lélekben. Itt most nem a "fess" katonákon a sor, hanem azokon, akik messze célokért, eleven képzelőerővel szívósan ki tudnak tartani.

A Scott-féle délsarki expedíció tagjainak mérhetetlen szenvedéseihez képest afféle turista-kirándulás a mienk. Engem tehát ne féltsetek, ne sajnáljatok.

Szeretettel gondolok mindazokra, akik szeretettel vannak irántam. Törhetetlen életkedvvel és erővel nézek elébe a jövőnek.

Galícia, szept. 10.

A csata földrengető ágyúdörejében írok. Az orosz vonul már vissza. Tiszta kék ég ragyog fölöttünk. Bizonytalan, szívszorongató helyzetemben is napsugarasnak látom a világot. Óriási erőt egyesítettünk Lemberg fölmentésére. Legényem már elhúzódott valahová biztos takarásba.

Du. 2 óra. Süvít a srapnel, fütyül a golyó. De én nyugodtan futok előre a szakaszommal.

Este 8 óra. Most kiküldtek egy útkeresztezés őrzésére éjszaka.

Szept. 11. de. 9 óra 30 perc

Egész éjjel szakadatlanul szólt az ágyú és ropogott a puska. Az országút árkába feküdtem. Ma de. kis patak partján, a lejtőbe vájt gödrökben várjuk a fejleményeket.

Galícia, szept. 20. (Budapestre érkezett október 5-én)

Kedves apám! Egy lengyel-angol nyelvtanon, ágyban könyökölve írom e levelet. Egyszerű kis falusi házban szállásoltak el: konyha, szalon, előszoba, istálló egy fedél alatt. Az istállóban négy tehén, két borjú és - az én lovam. Idestova egy hete lesz, hogy sikerült egy lóra szert tennem. Nagyszerűen élvezem a lovaglás örömeit. Lóhátról a tájkép is szebb. Gyönyörködöm a szelíd hegyvidék sötétlő fenyveseiben, a völgyekben szétszórt falvak festői bájaiban. Boldog menedékkel kecsegtető úri lakok, tornyos kastélyok, csöndes ligetek mélyén meghúzódó édes otthonok!

De aligha marad soká nálam a ló. Szerencsére jól bírom a gyaloglást és általában a háborús élet minden fáradalmát. A leglehetetlenebb éjszakázások, puszta földön, nedves gyepen, szakadó esőben, éppoly kevéssé fognak ki rajtam, mint az étkezési "rend" bárminő fordulata. A legfurcsább ebédek (vagy ezek teljes hiánya napokon át) mocsár ízű vizek meg nem ártanak. Testi erővel is úgy bírom, mint kevesen mások.

Előfordult, hogy éjszakákon át nem pihentünk meg. Este megdördültek az ágyúk, fölriadtunk egy percnyi alvás után. A fegyverropogás szünetlenül tartott órákon át. A srapnelek süvítve csaptak le mellettem vöröslő rémes lángolással, a golyók rövid füttyöt hallatva fúródtak bele a földbe, amerre csak jártam bukdácsoló léptekkel. Azután lassan elcsöndesült a táj, a hold szelíd világa beragyogta a mezőket.

Csapatainkat összevontuk és megindult a menet. Ziháló mellel, mázsás súlyú lépéssel, ütemesen csörrentve haladt tovább az ezred - erdőn, mezőn, országúton és ösvényen, lejtőkön, mocsarakon és patakokon át. Ha olykor egy percre megállapodtunk, hogy a térképet tanulmányozzuk villamos zseblámpa világánál - álltunkban elnyomott az álom. A fáradtabbak tompa zuhanással területek el jobbra-balra, hogy a "marshcieren!" szóra ismét sorba álljanak. Hajnalban fél négykor a magunkvájta gödrökben tértünk nyugovóra. Boldog órák - álom és feledés órái.

Szeptember 11-én volt ez a kivételes esténk. És milyen éjszaka következett. Váratlan, nagyszerű és riasztó éjszaka.

Másik emlékezetes éjjelünk a szeptember 14-re virradó éjszaka volt. 13-án du. és este a harcvonalban, golyófüttyben - azután 24 órán át "marchieren" szakadatlanul. Délben két órás pihenés egy kis parasztház légylepte konyhájában. Feledhetetlen pihenők! Ha egy pohár tej is kerül, annál gyönyörűbbek.

Lefekvéskor, ha nagynéha levethetem sáros bakancsomat, elégedettséggel látom, hogy - bár cipőm ferdére taposva - lábamon semmi nyoma a végnélküli gyaloglásoknak. Se hólyag, se föltörés. Nem dagadt, nem fáj. A reumát, "szaggatást", görcsöt csak hírből ismerem. (Hírből annál jobban, mert bizony sok hirdetője van.) Gyomorrontás, "égés", láz, fejfájás, oldalszúrás, köhögés és más efféle nyavalyák nem bántanak. Soha meg nem hűltem. Alma, szilva, méz, nyers káposzta, répa, karalábé (egyszerűen a földből kirántva) nem fogtak ki rajtam. Vizet keveset iszom, inkább feketekávét, teát - amikor lehet. A sósavat és citromsavat azért hoztam magammal, hogy a rossz vizeket megízesítsem - az előbbi egyenesen a kolera ellen javalltatott -, de utálom mind a kettőt és nem használom egyiket sem.

Egyedüli luxuscikkem a szappan és a Kalodont. Bármily furcsa körülmények közt legyek is, nem telik el 24 óra mosdás nélkül. Ha két deci vizem van, egy decit elmosdom. Mostanában az esővíz is gyakran bőrig áztat. Térdig járunk néha ingoványok nádas süppedékeiben - én ezt kész fürdőnek tekintem. Mosdóvízzel gyakran módját ejtem teljes szappanos lemosásnak. Olyan rekord ez, amire különösen büszke vagyok. De fontosabb a büszkeségnél, hogy talán mindenki másnál frissebbnek, üdébbnek, könnyebbnek érzem magamat. De elég a dicsekvésből. A dicsekvés nem kenyerem. (Ha az volna, akkor nem is dicsekedhetném, mert kenyerem nincs - csak zwiebackom. Ha jól megy, offiziers-zwiebackot rágcsálok (kitűnő csemege), ha az nincs, jó a másik is. Háborús elve lehetne: aki téged kenyérrel dob meg, ne dobd vissza zwiebackkal, mert az jó barát.)

Kinézegetek kis szobám kicsi ablakán (négyen alszunk a szobában), szürkeköpönyeges bakák melegszenek a tábortüzek mellett és főzögetik krumplivacsorájukat. Ma ünnepi szép délutánunk van. Szakadó esőben indultunk el Strzyzów városkából a hajnal sötétjében, de alig órányi távolságban új szállásra vonultunk. Vígan telt már a délelőtt is. Házigazdánk egy paraszti származású szegény és szerény krakkói jogász. Anyjával és csinos nővérével éldegél itt ebben a csöndes fészekben. Gyűlölik az oroszt és nagyon megörültek nekünk. Ma ágyban fogok aludni. Tízóraira vajaskenyeret ettem almával, ebédre sült húst, tejes kávét. Kétféle konyak került az asztalra (asztalra!) és dráma-cigaretta. Nagyszerűen mulattunk. Saját cigányunk húzta a diák-házigazda háromhúrú hegedűjén - a lengyel himnuszt.

Kapitányom a másik ágyban (ő is ágyban) alszik, amíg én itt kuporgok (du. 3-kor) s hallgatom a kadétok mormolását kinn a konyhában. Ők már kotyvasztják a vacsorát (konzervhús krumplival) és eközben németül udvarolnak. Legényem, Czipó Pista megborotválkozott - még a bajszát is levétette. Most egészen legényesen fest. Én tegnap borotválkoztam a városban. Ottani házigazdám és családja - aranyos jó emberek! - nem ismertek rám, amikor esti teára (tea málnaszörppel) betértem hozzájuk. Tegnap én voltam a zászlóalj kvártélycsinálója. Békés szép családi körbe csöppentem bele - a rideg háborús hetekkel keményem megszolgáltam! - és oly jól éreztem magamat, mint már régen nem. Házigazdám ma reggel négy órakor - indulásunk előtt - maga hozta fel szobámba a kávét és vajaskenyeret. (Lehetetlen leírni, milyen jólesett ez az úri eledel.) Jó lengyel szokás szerint csókkal búcsúzott tőlem az öreg. Tegnap is kétszer megcsókolt, amikor valami meleget, szeretetteljest mondottam neki. - - -

Ebben a percben hozták meg Ernő szeptember 10-i levelét, amelyben írja, hogy az esztergomi fogolytáborba készülnek. Orosz fölszerelési tárgyak itt még bővebben akadnak. Százával vannak, akik orosz köpönyegben járnak - a maguké elveszett -, orosz töltények, borjúk, sapkák, nyergek, lovak és más apróságok tömegesen akadnak.

Délelőtt kaptam levelet Erzsikétől. - - - A gyerekek levelező lapját is megkaptam. Szeretettel őrzöm meg őket. Tegnapelőtt kivételesen megérkezett a Bagage-Wagen. Fölfrissítettem ruhatáramat, kivettem második pár cipőmet és - megnéztem megint a kicsik arcképét. Ki tudja, látom-e még őket?

Levél küldésére ritkán nyílik alkalom. Egyáltalán, ritkán adhatok hírt magamról. Ezt a levelet se tudom, mikor küldhetem el. Érkező posta szétosztása is ritka öröm.

Annak magyarázatául, hogy címem miért lett újabban 10. század, holott előbb 9. század volt, megjegyzem, hogy a 9. század jó időre megszűnt számbeli fogyatkozás miatt!

Két napig én voltam e század parancsnoka. Címem már jó ideje 10. század, de megkaptam a 9. századhoz küldött leveleket is. Valószínűleg nemsokára megint visszakerülök a 9. századhoz, helyesebben visszaállítják a 9. századot.

Az az érzésem, hogy a háborúnak egészen új fejezete kezdődik. Reméljük, hogy még szerencsésebb és - utolsó.

Szeretettel gondolok reátok és az enyimekre.

Szerető Gyula fiad

Galícia, szept. 27.

Csaknem két hónap múltával végre ismét tintával írhatok. Hetek óta egyre beljebb jövünk a nyugati civilizációba. Néhány szállásommal oly szerencsés voltam az utóbbi napokban, hogy valósággal az az érzésem, mintha turista módjára utaznám be az országot. Legfőbb különbség a függetlenség hiánya és a bizonytalanság, mikor vethetek véget bolyongásomnak és hogy egyáltalán túlélem-e ezeket a napokat. Különbségnek elég számottevő - ennyivel is alaposabb okom van tehát, hogy nagyrabecsüljem e kóbor élet szépségeit és azt a viszonylagos kényelmet, amit újabban szinte megszakítás nélkül élvezek.

Mai szállásom kárpótlást nyújtott a tegnapiért. Tegnap a tábori őrség mellé rendeltek s kemény hidegben künn kellett hálnom szabad ég alatt. Szerencsére került elég szalma, jól betakaróztam és tökéletes pihenésem esett. Vékonypénzű barátaim sátor alatt is fagyoskodtak és dideregve bújtak ki vackukból. Vannak, akik nem bírják a hideget és kénytelenek órák hosszat sétálni a holdvilágtalan nyirkos éjszakában. Oroszországban - és néhányszor itt is - előfordult, hogy nem sikerült megvédenem magam a hideg ellen. Kivált hajnalban, vagy ha nedves réten kell aludni és szalma sincs a közelben - ilyenkor bizony már foga van az időnek. De ma csöppet sem fáztam. Fölmelegedve és pihenten ébredtem. Embereim szalmalángnál melengették fagyos testüket, mások meg már csajkával kezükben elindultak libasorban a "Kávéforráshoz". Nagy áldás ilyen párás hajnalban a jó feketekávé. Még jobb, ha tejjel ihatja az ember.

Nemrégiben két tábla csokoládét kaptunk fejenként. (Tiszti fejenként.) Valóságos kincs. Amiről régebben - a hét sovány esztendőben - álmodni sem mertünk, most szinte ölünkbe hull. Délben és este elég szabályszerűen működik a tiszti menázs. A zászlóaljban összesen 14-en vagyunk (még) tisztek, zászlósok és kadétok. Ezt a számot két egyenlő társaságra osztották szét. Egyikben a zászlóaljparancsnok, ennek adjutánsa, három kapitány, egy "tényleges" hadnagy és én, a másikban a zászlósok és kadétok étkeznek egy tényleges hadnaggyal. Ez a beosztás olyan kitüntetés rám nézve, hogy alig tudjuk megérteni. Mondanom sem kell, hogy a "nagyfejűek" többet s jobbat esznek.

Ezt a levelemet jómódra valló falusi ház padlós szobájában írom. A szoba gazdája krakkói diák: a család szemefénye (amivel sokat mondok, mert két húgának olyan villogó, ragyogó a szeme, hogy azon bizony bajos túltenni). Az íróasztalon (!) Euripidész, Tacitus, görög mitológia, Demosztenész, lengyel-német és német-görög szótárak, önborotváló és más komoly tudományos fölszerelés. Ablakom előtt fiatal kert. A kerten túl rétek és mezők, a messzeségben alacsony halmok, erdős hegyoldalak.

Amióta ezt a levelet megírtam, két repülőgép szállott el egészen alacsonyan felettem. Tízet is lát az ember naponként. Egy oroszra tüzeltünk is egyszer odaát orosz földön, de bizony nyugodtan továbbrepült. (Itt a levélíró hosszabban fejtegeti az irányzék felemelésének szabályát a magasba irányzott lövésnél.)

Szept. 28. reggel

Tegnap délután örvendetes esemény szakította félbe levélírásomat. Falunktól még két kilométernyire jártunk, amikor egy régi budai ismerősöm, Verseghy, a meteorológiai intézet asszisztense megszólított. Közvetlenül azután történt az eset, hogy elléptettünk Auffenberg előtt. (A hatalmas tábornok nyájas tekintettel, elégedetten szemlélte csapatait, mármint csapatainak azt a kis töredékét, amit a mi ezredünk maradványa képvisel.)

Derék jó bajtárs az én Verseghy barátom. Elkísért bennünket ide a faluba és megígérte, hogy délután meglátogat. El is jött - automobilon. Ő ugyanis az automobilos szolgálatban van, zászlósi rangban. Sofőrt is hozott magával és - száz trabukót, cigarettát, újabb két tábla csokoládét, temérdek kétszersültet, konyakot, rumot, teát, kakaót, fehér kenyeret. Hatvan korona áru, de megbecsülhetetlen értékű dolgot vettem át tőle. Nagy részét szétosztom, sok embert boldoggá teszek vele. A konyak, a rum, mustár, a kenyér fele és 50 trabukó a tiszti menázsé lesz, a csokoládé, kétszersült, cigaretta a fiatalok közt kerül kiosztásra. Nekem is marad.

A háziak szívét tegnap óta rohammal bevettem. Csupa szíves jóság mindegyik irányomban. A házigazda és a diákfiú tud németül - annyit, mint én -, az asszonynép csak lengyelül.

De térjünk vissza az automobilra. Kiszolgált termoszomba (amely már termoszként nem működik, csak amúgy egyszerű kulacsként használható) egy kis szíverősítőt töltve megjelentem kapitányom szállásán s jelentettem neki, hogy a ház előtt autó áll "und steht zur Verfügung". Azonnal kiugrott az ágyból és negyedórával később már kinn száguldottunk az országúton. Két perc alatt elértük a Dunajecet, átzúgtunk a fahídon a folyó bal partjára, jobbra tértünk és a folyó mentén rohantunk észak felé. Nyolcvan kilométert kocsikáztunk két óra alatt. Verseghy kormányzott. Ritka élvezetet köszönhetünk neki. Ma megismételjük a kirándulást valamerre. Talán ma is hoz magával drágaságokat a városból. Milyen nyomorúságosan nehéz is a gyalogjáró katona! No de én nem járok gyalog. Javorow lovamat nem vették el. Annak a hátán ülve haladok a század előtt vagy után. Csak éppen Auffenberg előtt kellett leszállanom.

Ma megint megkaptuk az úti bőröndöt (melyet train szállít utánunk). Nagyon megviselt állapotban van. Legfőbb kincse kislányaim arcképe. Ez most itt van előttem az íróasztalon. (Ezután több küldendő tárgyakról ír, irodalmi olvasmányok küldését is kéri. Szeretné a "Nyugatot" is olvasni.)

Ignotus és Laczkó Géza szíves megemlékezését - írja tovább - most viszonzom csak. Jólesik, hogy gondoltak rám. Ő rájuk, valamint általában írókra és irodalomra szeretettel és sokat gondolok. Hálás vagyok az irodalomnak, mert ennek köszönhetem irodalmi látásomat, amely úgy megszépíti a dolgokat, jelenségeket. Talán megbocsátható ez az önérzetes kijelentés, de soh'sem voltam annyira áthatva annak a nagy rangkülönbségnek az értékétől, ami az irodalmi szemű embert az átlagembertől elválasztja. Az emberek nem tudnak olvasni. Az élet szétteríti előttük szépségeit és ők értetlenül, unalommal és savanyú ábrázattal mennek el mellettünk. A szépségnek nem értik a nyelvét. És a jóság nyelvét sem értik. Ezt a nyelvet nem tanítják az iskolában. Erre a nyelvre az apák és az irodalom oktatják az embert. Örökké hálás leszek neked a szépségek befogadására való képességért, melyet gazdag örökségképpen átszállítottál reám. Amint látod, nem vagyok szerény. Az ágyúk dörgésében kiválogatódnak az értékek...

Ebben a szempillantásban hozta be legényem szept. 19-i leveledet. Telve van a levél aggodalommal, szeretettel. Oly kimondhatatlanul jólesik ez. Boldog vagyok, hogy válaszolhatok rá. - - - Bőröndömből előkerült Pivány sokat hányatott levele is. Külön borítékban küldöm. - - A tábori postai levelezés furcsaságaihoz tartozik, hogy a levelek 5 usque 35 nap alatt érnek céljukhoz. Néha hosszú idő telik el, hogy nem lehet elküldeni levelet, de azért érkeznek. Néha fordítva. Sokszor pedig se nem küldhetünk, se nem kapunk. - - - Szeptember 28. Barátságos szobában írok. Trabuco füstöl a számban és - egyedül vagyok. Szinte példátlan nyugalom. Csak a jövő bizonytalansága fáj néha egy kicsit. Ragaszkodunk az élethez, mert szépségeket, örömöket ígér. Csak az ég derülne ki megint s ne a télbe mennénk! Tavasz ébredését szívesebben látnám. Ma írtam neked hosszú levelet. (L. a fentebbit. Szerk.) Ugyancsak küldöm Pivány levelét. Alighanem holnap adhatom csak fel őket.

Nem tudom, említettem-e már, milyen jólesik a szivar, mikor hull a golyó. Roppant megnyugtató. De rendesen nincs szivar. De most el vagyok látva újabb tíz csatára. Ennyit ki se bír az orosz. A N. F. Presse szept. 24-i számát most készülök olvasni. De unom már az örökös háborús témákat, irodalomra vágyom. Valami szép, nemes, mély regény minden nikotinnál és alkoholnál jobb és szebb mámort nyújtana. Szeszt különben alig érintek. Nem okos dolog.

Szerető Gyula fiad

*