Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 18-19. szám · / · Laczkó Géza: Flaubert-levelek 1870-71-ből
George Sand-hoz
Croisset, 1870... szerda este
Mi van önnel, kedves mester, s az önéivel?
Engem undorít és mélyen elszomorít honfitársaim butasága. Az emberiség gyógyíthatatlan barbársága sötét bánattal tölt el. E lelkesedés láttán, amelyet semmiféle eszme sem igazol, elfog a vágy: bár dögölnék meg, hogy elmúljék szemeim elől.
A jó francia háborút akar: 1. mert azt hiszi, hogy Poroszország megsértette; 2. mert az ember természetes állapota a vadság; 3. mert a háborúban van valami misztikus elem, amely a tömeget magával ragadja.
A fajok harcaihoz tértünk vissza ezzel? Félek, hogy igen. A készülő rettenetes mészárlásra még ürügy sincs. Verekedésért való verekedhetnémség az egész.
Siratom a légbe röpített hidakat, a felrobbantott alagutakat, a kárba veszett emberi munkát mind, egyszóval minden-tagadást.
A békekongresszusnak jelenleg nincs igaza. A civilizáció távoli káprázat. Helyesen mondta Hobbes: Homo homini lupus.
Belefogtam Szent Antal-ba, s talán elég jól is menne, ha nem járna eszem a háborún. És ön?
Az itteni burzsoá nem bír magával. Úgy véli, hogy Poroszország igen arcátlan volt és "bosszút akar állni". Hallott már ilyet, hogy egy úr azt javasolta a kamarának, dúljuk föl a badeni nagyhercegséget? Ó, mért nem élhetek a beduinok között!
Ugyanahhoz
Croisset, 1870. aug. 3. szerda
Hogyan, kedves mester, maga is csüggedt és szomorú? Mi lesz akkor a gyöngékkel?
Az én szívem úgy szorong, hogy megijeszt, s feneketlen bánatban fetrengek, bár dolgozom, bár itt van a jó Szent Antal, akinek minden figyelmemet le kellene kötnie. Az egymást követő csapások eredménye lenne? [*] Lehetséges. De a háborúnak is nagy része van benne. Úgy látom, ez a sötétség kezdete.
Íme, a természetes ember! Most csináljon aztán elméleteket! Dicsőítse a haladást, a tömegek intelligenciáját, józan eszét s a francia nép csöndes erkölcseit! Biztosíthatom, hogy itt agyonvernék, aki a békét hangoztatná. Bármi történjék is, messzire visszavetődtünk.
Talán újra kezdődnek a fajok harcai. Egy század sem telik el s több millió ember fog egymás kezétől elesni egyetlen összecsapásban. Az egész Kelet egész Európa ellen, az óvilág az új ellen! Mért ne? Az emberiség együttes nagy művei, mint a Szuezi csatorna, talán más alakban vázai, előkészületei azoknak a rémítő összecsapásoknak, amelyekről fogalmunk sincs!
Talán Poroszországon is elverik majd a port, hogy a Gondviselés szándéka szerint helyreálljon az európai egyensúly? Ez az ország kezdett túltengeni, mint Franciaország XVI. Lajos és Napóleon alatt. A többi szervek hiányt szenvednek miatta. Eredmény: általános zavar. Rémítő érvágásokra lenne szükség?
Ó, mi szegény írók, az emberiség messze áll eszményünktől! S az a mi roppant tévedésünk, gyászos tévedésünk, hogy hozzánk hasonlónak hittük s úgy is akartunk vele bánni.
Az a tisztelet, az a bálványozás, amelyet az általános szavazati jog iránt tanúsítanak, jobban felháborít, mint a pápa csalhatatlansága (amely, zárójelben legyen mondva, ugyancsak mellé hibázott az óhajtott hatásnak). Hiszi-e, hogy ha Franciaországot, mindent összevéve, nem a tömeg kormányozná, hanem a mandarinok hatalmában lenne, idáig jutottunk volna akkor is? Ha az alsóbb néposztályok felvilágosítása helyett az előkelőbbek oktatásával foglalkoztunk volna, nem állt volna elő Kératry úr a badeni nagyhercegség földúlásának javaslatával, amely rendszabályt a nagyközönség igen helyesel.
A nyomor már bizony jelentkezik. Rajtam kezdve, mindenki szorult helyzetben van! De talán nagyon is hozzá voltunk szokva a kényelemhez, a nyugalomhoz. Nyakig merültünk az anyagiasságba. Vissza kell térni az ősi hagyományhoz, nem ragaszkodni az élethez, a boldogsághoz, a pénzhez, semmihez; élni, mint nagyapáink éltek, könnyű, légnemű lényekként.
Régen éhenhalással telt el az ember élete. Hasonló kilátás pirkad most a láthatáron. Irtózatos, amit a szegény Nohantról mond. Mifelénk a vidék kevesebbet szenvedett, mint önöknél.
Ugyanahhoz
Croisset, 1870... szerda
Hétfőn érkeztem Párizsba s szerdán indultam vissza. Most már tudom, mi fészkel a párizsi ember szíve mélyén s magamban bocsánatot kértem 1793 legvérengzőbb politikusaitól. Most megértem őket. Micsoda butaság! micsoda tudatlanság! micsoda önhittség! Honfitársaimat látva, hányhatnék fog el. Egy kalap alá valók Izidorral.
Ez a nép talán megérdemli a bűnhődést s félek, meg is kapja.
Szó sincs róla, hogy olvasni tudnék valamit, még kevésbé írni. Mint mindenki, hírek várásával töltöm az időm. Ó, ha nem lenne az anyám, hogy elmentem volna már.
Ugyanahhoz
1870. szombat
Kedves Mester,
Az örvény fenekén vagyunk. A gyalázatos békét még talán el se fogadják. A poroszok el akarják pusztítani Párizst. Ez a szívük vágya.
Nem hiszem, hogy Párizs ostroma hamarosan megkezdődjék. De hogy Párizst engedékenységre kényszerítsék, 1-ször is ágyúk fölvonultatásával ijesztenek rá, 2-odszor elpusztítják a környéket.
Rouenban már várjuk az urak látogatását, s mivel én (vasárnap óta) csapatom főhadnagya vagyok, egzecíroztatom embereimet s Rouenba járok a hadi művészetből órákat venni.
A legelszomorítóbb az, hogy a vélemények eltérnek, egyesek a végsőkig menő védelem, mások a mindenáron való béke mellett vannak.
Megöl a bánat. Mi van itt! Tizennégyen jajgatnak és idegesítenek. Átkozom a nőket, általuk veszünk.
El vagyok rá készülve, hogy Párizsra ugyanolyan sors vár, mint Varsóra, és ön, ön mély szomorúságot okoz nekem a Köztársaságért való rajongásával. Akkor, amikor a legtisztább pozitivizmus győz fölöttünk, hogyan hihet még agyrémekben? Bármi jöjjön is, a most hatalmon lévők áldozatul fognak esni s a Köztársaság részes lesz majd sorsukban. Megjegyzem, ezt a szegény Köztársaságot oltalmazom, de nem hiszek benne.
Ez mind, amit most önnek mondhatok. Lenne még sok minden más, de nem uralkodom gondolataimon. Mintha a szomorúság zuhatagjai, folyamai, óceánjai tajtékzanának rám. Lehetetlen jobban szenvedni. Vannak pillanatok, amikor félek, hogy megbolondulok. Anyám arca, ha rápillantok, minden erőmet semmivé teszi.
Íme, ide vitt bennünket az igazság meglátásának dühös nem akarása! A mesterkéltség, a hencegés szerelme.! Lengyelország leszünk hamar, aztán Spanyolország. Aztán majd Poroszországon lesz a sor, akit Oroszország fog megenni.
Ami engem illet, nekem, már látom, végem van. Agyam sosem fog helyrejönni. Az ember nem írhat már, ha elvesztette önbecsülését. Csak egyet kívánok: megdögleni, hogy nyugalmam legyen.
Ugyanahhoz
Szerda
Már nem vagyok szomorú. Tegnap újra elővettem Szent Antal-omat. Bánom is én, bele kell szokni! Meg kell barátkozni azzal, ami az ember természetes állapota: a bajjal.
A Periklész korabeli görögök művészetet csináltak anélkül, hogy tudták volna, mit fognak másnap enni. Legyünk görögök. De mégis be kell vallanom, kedves mester, hogy inkább vadembernek érzem magamat. Őseimnek, a natchez-eknek vagy huronoknak vére forr írói ereimben s komolyan, ostobául, állatian vágyom verekedni.
Magyarázza meg ezt nekem! Az a gondolat, hogy most kötnek békét, kétségbe ejt és jobban szeretném, ha fölgyújtanák Párizst (mint Moszkvát), mintsem hogy poroszok lépjenek utcáira. De még nem vagyunk ott, azt hiszem, fordul a szerencse.
Olvastam egypár mintaszerű katonalevelet. Azt az országot, ahol ilyeneket írnak, nem lehet csak úgy elnyelni. Franciaország gebe, de nemesvérű s majd lábrakap.
Bármi jöjjön is, más világ fog kezdődni, s én nagyon öregnek érzem magamat ahhoz, hogy beletörődjek az új erkölcsökbe.
Ó, mennyire hiányzik ön nekem, mennyire szeretném látni!
Mi itt mindnyájan el vagyunk határozva, hogy Párizs ellen vonulunk, ha Hegel honfitársai ostrom alá veszik. Igyekezzék fellelkesíteni a Berry-belieket. (Szójáték: monter le bouricchon á vos Berrichons.) Kiáltson rájuk: "Jöjjetek hozzám, hogy megakadályozzuk az ellenséget egy olyan országban enni és inni, amely nem az övé!"
A háború (remélem) hatalmas ütést mér a "tekintélyek"-re. Az egyéniség, amelyet a modern világ megtagadott, legázolt, újra fontossá lesz? Óhajtsuk.
Claudius Popelinhez
Péntek este
Igen köszönöm szíves sorait, kedves Popelin-em, ölelését nyomban viszonzom. Mindaz, amit magáról mond, nagyon meghatott. De miért akar engem vigasztalni? Ezt nem fogom kiheverni. A csapás nagyon is súlyos és mélyre vágó. Annak a környezetnek behatására, amelyben élek s amely tűrhetetlen, s amelyből nem menekülhetek anélkül, hogy ne vétsek a becsület, a legszentebb kötelességek ellen, végtelen csüggedés vett rajtam erőt. Tudja-e, hogy meg kell feszítenem a figyelmemet, hogy e sorokat leírjam?
A többiek nem olyanok, mint én. Sőt vannak, akik igen vidáman viselik el szerencsétlenségünket. Vannak kész kis mondatok, amelyek segítségével a tömeg mindenbe beletörődik: Franciaország talpra fog állni! Mire jó a kétségbeesés? Üdvös büntetés ez stb. Ó! örökös hencegés!
A szívemet mardossa: 1-ször az emberek ostoba vadsága. Torkig vagyok a borzalmakkal. A belga hírlapok bizonyára nem tudósítják magukat róluk. A részletektől megkímélem önt, mire lenne jó elmondanom? 2-odszor. Meg vagyok győződve róla, hogy egy förtelmes világba lépünk, amelyben a hozzánk hasonlóknak nem lesz létjogosultsága. Utilitárius és katonás, takarékos, kicsiny, szegény, aljas lesz az ember. Az élet magában olyan szomorú valami, hogy elviselhetetlen nagy megkönnyítések nélkül. Milyen lesz, ha majd hideg és kopár lesz! Az a Párizs, amelyet mi szerettünk, el fog múlni végképp.
Azon ábrándozom, hogy elmegyek Franciaországból máshova élni, egy olyan országba, ahol nem kell állampolgárnak lenni, a dobszót hallgatni, szavazni, bizottságban, zsüriben részt venni. Piha! Piha!
Az emberiségért nem esem kétségbe, de azt hiszem, hogy a mi fajunknak vége. Ez elég ahhoz, hogy az ember szomorú legyen. Ha húsz évvel fiatalabb volnék, újra remélnék, s ha hússzal több, belenyugodnám.
Ami a belenyugvást illeti, megjósolom, hogy: Franciaország igen katolikus lesz. A szerencsétlenség a gyöngéket buzgóvá teszi és most mindenki gyönge. A porosz háború a francia forradalom vége, befejezése.
A közeljövőt illetőleg percről-percre várjuk a Loire-seregről való híradást. Mozdulatait Trochu egy kirohanásával kell kombinálnia. Ez dönti el a helyzetet; és azután? Csak egy nagy fekete szakadék tátong előttem.
Mi itt, Rouenban hat hét óta egy remegésben vagyunk; ágyúszót vélve hallani riadunk föl éjjel. El sem képzeli, hogy ez a folytonos aggodalom mennyire megviseli az idegeket. Ha ide jönnek (ami szerintem okvetlen be fog következni, legkésőbb két hét múlva, hacsak a mieink nem győznek a Loire mellett), kétségtelenül bombázni fognak bennünket és minden valószínűség szerint ki is fosztanak.
Ó, kedves Popelin-em, mily messze van a Courcelles utca! Milyen álom! Mily bűbájos emlék! Az a ház úgy tűnik most föl nékem, mint a földi Paradicsom; mennyire irigylem önt és a többieket, akik ő [*] mellette vannak!
Fia önnel van? Mi van Théoval [*] ? Biztos vagyok benne, hogy a jövőről ugyanaz a véleménye, mint nekem. A szegény Feydeau két siralmas levelet írt nekem Boulogne-ból. Nyomorban van.
Mondja meg neki mindazt, amiről csak gondolja, hogy örömet szerez vele. Csatolja hódolatomat az önéhez. Minden jót a kedves Giraud-nak és Madame Galbois-nak.
Isten önnel, még egyszer ölelem.
Ernest Feydeau-hoz
1870, csütörtök este 11 órakor
Kedves öregem!
Ugyanevvel a postával kapsz száz frankot, amelyet pénzes levélben küldök számodra. Nekem marad még száz, amelyből holnap elveszek 50 frankot, hogy egy revolvert vásároljak rajta magamnak. Aztán, az Isten majd csak nem hagy el!
A poroszok látogatása előtt a szegényekét fogadjuk, 10-es, 30-as csoportokban jönnek-mennek egész nap. Fenyegetőznek.
Barátod nem érez valami nagy hajlandóságot a nyájasságra. Miután majdnem megbolondultam, megdühödtem és bármi jöjjön is, hülye fogok maradni. Nem viharzik át büntetlenül hasonló zápor az ember agyán. Mindegy, már jobban vagyok. Újra nekibátorodtam, nincs még minden veszve s a szerencse forgandó. Párizst talán fölégetik, de poroszkoncolás is lesz ott, mégpedig nem kis mértékben.
Ma este oly jó hírek jöttek, hogy nem hihetek bennük. Egy azonban biztos, hogy a Loire-sereg nem hencegés. Két nap alatt ötvenezer ember vonult át Rouen-on. A roueni nemzetőrség jövő szombaton indul el X...-be.
Fekete szomorúságba merültem. Micsoda jövő! Mily megmérhetetlen butaság! Micsoda gúny! Ó, haladás! És még avval vádolnak bennünket, hogy pesszimisták vagyunk!
Csinos kis tél lesz ez itt az én "helység"-emben.
Átérzed Badinguet [*] szépségét? Szerintem nincs párja.
Főhadnagy vagyok, van egy polgárőrcsapatom és egzecíroztatom embereimet. Mindettől undoromban okádok, ha nem sírok dühömben.
Isten veled, iparkodj bátornak lenni. Ami a pénzt illeti, jó ideig még 20 frankot is lehetetlen lesz számodra küldenem! Ó! A házam szép kis állapotban van, mert még nem is mondtam neked, hogy összes champagne-i rokonaim védelmem alá futottak, egyelőre csak 14 enni kérő száj és néhány nap múlva néhány ezer, a kertem vasrácsát rángató szegény. Sebaj! Legyünk filozófusok és hencegjünk csak azért is! Candide igen szép könyv.
Szíves üdvözletem Mme Feydeau-nak, bár átkozom és utálom lelkem minden erejéből bűbájos fajtáját! Ó, asszonyok nélkül!
Maxime du Camp-hoz
Croisset, 1870, szept. 29.
19-i leveledre felelvén, amelyet ma reggel kaptam meg, tartsunk bizonyos rendet. Először is ölellek és teljes szívemből szánlak; ami után pedig beszélgessünk. Múlt vasárnap óta általánosan megváltozott a vélemény, tudjuk, hogy ez élethalálharc. A béke minden reménye elveszett; a legpulyább emberek is bátrakká lettek, íme egy példa rá: a roueni nemzetőrség első zászlóalja tegnap elindult, a második holnap indul. A községtanács egy milliót szavazott meg puskák és ágyúk vásárlására. A parasztok dühösek. Biztosítlak, hogy két hét múlva, az egész Franciaország mint egy ember fog föltámadni. Egy mantes-környéki paraszt megfojtott egy poroszt s fogaival szaggatta szét. Egyszóval a lelkesedés most valóságos. Ami Párizst illeti, tudja magát tartani s fogja is. "A legőszintébb egyetértés uralkodik", bármit mondjanak is az angol újságok. Nem lesz polgárháború, a burzsoák őszintén köztársaságpártiak: 1-ször félszből; 2-odszor szükségből. Nincs időnk vitatkozni; azt hiszem, hogy a testvérharc jóidőre elodázódott. Értesüléseinket léghajók és galambok hozzák. Az a néhány magánlevél, amely Rouenba érkezett, egybehangzóan azt erősítgeti, hogy tíz nap óta a Párizs környékén lefolyt csatározásokban mindig mi győztünk; a 23-i igen komoly volt. A Times jelenleg szemérmetlenül hazudik. A Loire-sereg s a lyoni nem legendák. Tizenkét nap alatt 45.000 ember vonult át Rouenon. Ami az ágyúkat illeti, rengeteg mennyiségben készülnek Bourges-ban s Franciaország szívében. Ha fel tudjuk menteni Bazaine-t és elvágni a Németországgal való közvetlen összeköttetést, meg vagyunk mentve. Katonai készültségünk nem sokat ér nyílt mezőn, de portyázóinkat páratlanul kellemetlennek találják a porosz urak, akik úgy vélik, hogy becstelen módon harcolunk ellenük, legalábbis azt mondták Mantes-ban. Elsősorban tábornokoknak, tiszteknek vagyunk szűkiben. Mindegy, megvan a jó remény. Ami engem illet, miután "közel jártam" vagy "azon a ponton voltam", hogy megőrülök vagy öngyilkos leszek, teljesen visszanyertem önuralmamat. Vásároltam egy "borjút" s mindenre el vagyok készülve.
Biztosítlak, hogy kezd szép lenni a dolog. Ma este ide, Croisset-be 400 pyrénées-i népfölkelő érkezett. Nálam kettő van belőlük, nem számítva ott Párizsban más kettőt; anyámnál kettő van Rouenban, Commanville ötöt tart Párizsban, kettőt Dieppe-ben. Időmet egzecíroztatással és éjjeli őrjáratokkal töltöm. Múlt vasárnap újra hozzáfogtam a munkához s már nem vagyok szomorú. Mindeközben kitűnő groteszk jelenetek játszanak vagy inkább játszódtak le, az emberiség ezekben a pillanatokban feltárja alaptermészetét. Hanem az a mérhetetlen butaság, ami azután fog ránk nehezedni, kétségbe ejt.
Minden nyájaskodás, mondta volna Montaigne, jó időre elveszett, új világ fog kezdődni, a gyermekeket porosz-gyűlöletben fogják felnevelni. Militarizmus és a legaljasabb pozitivizmus lesz osztályrészünk, hacsak, mivel a puskapor tisztítja a levegőt, nem fogunk erősebbé és egészségesebbé váltan kikerülni belőle. Hiszem, hogy nem is sok idő múlva egy általános fölfordulás fogja bosszúnkat megállni. Majd ha Poroszországéi lesznek Hollandia kikötői, Kurland és Trieszt, Anglia, Ausztria és Oroszország megbánják a történteket. Vilmos rosszul tette, hogy nem kötött békét Sedan után, lemoshatatlan lett volna gyalázatunk; lassacskán kezdünk érdekesekké válni. Ami hamaros sikerünket illeti, ki tudja? A porosz hadsereg bámulatosan pontos gépezet, de minden gépezet valami váratlan folytán megy tönkre, egy szalmaszálon is elpattanhat a rugó. Ellenségünk részén van a tudomány; de az érzés, a lelkesültség, a kétségbeesés olyan erők, amelyekkel számot kell vetni. A győzelem az igazságot illeti meg, s most miénk az igazság. Igen, igazad van, most fizetünk meg a hazugságok sorozatárét, amelyekben éltünk, mert minden hamis volt: a hadsereg, a politika, az irodalom, a hitel, még a kis nőcskék is. Igazat mondani egyértelmű volt az erkölcstelenséggel, Pertigny [*] múlt télen folyton azt vetette a szememre, hogy "nincs bennem semmi idealizmus!", s talán jóhiszeműen. Szép kis história lesz ez; és nagyszerű téma. Ó, mily megaláztatás, hogy vademberré lettem, mert olyan száraz a szívem, mint a spongya! Na, most belebújok az egyenruhámba s egy kis katonai sétára megyek a canteleu-i erdőbe. El sem képzeled, mennyi szegényünk van! Minden gyár megállt s a munkásoknak se munkájuk, se kenyerük: csinosan leszünk majd télen. Mindennek dacára, talán bolond vagyok, de valami azt súgja nekem, kilábolunk belőle. A tábornokot üdvözlöm, téged szívből ölellek.
George Sand-hoz
1870. október 11. kedd
Kedves Mester.
Él még? Hol vannak önök, Maurice és a többiek?
Nem értem, hogy nem haltam bele, oly rettenetesen szenvedek hat hét óta.
Anyám Rouenba menekült. Unokahúgom Londonban van. Testvérem a városi ügyekkel van elfoglalva és én egyedül emésztődöm itt türelmetlenségben, bánatban. Biztosítom, hogy akartam jót cselekedni; lehetetlen.
Micsoda nyomor! Ma kétszázhetvenegy szegény állt ajtóm előtt és mindegyikük kapott valamit. Mi lesz majd télen?
A poroszok most tizenkét óra járásra vannak Rouentól s mi nem tudjuk magunkat mihez tartani, nincs vezetés, nincs fegyelem, semmi, semmi. Folyton a Loire-sereggel áltatnak. De hol van? Tud róla valamit? Mit csinálnak Belső-Franciaországban?
Párizst végülis ki fogják éheztetni és sehonnan sem kap segítséget!
A Köztársaság ügyetlenkedései felülmúlják a Császárságéit. Valami gyalázatos komédiát játszanak alattomban? Mért e nagy tétlenség:
Ó, mily szomorú vagyok! Úgy érzem, hogy a világ a végét járja.
Ugyanahhoz.
Vasárnap este
Még élek, kedves mester, de ez nem sokat jelent, oly szomorú vagyok. Azért nem írtam előbb, mert híreket vártam önről. Nem tudtam, hogy hol van.
Álló hat hete, hogy napról-napra várjuk a poroszok látogatását. Fel-felneszelünk, mert távoli ágyúszó rémlik föl fülünkben. Seine-Inférieure-t tizennégy-húsz mérföldes körzetben fogják körül. Sőt még közelebb vannak, mivel megszállták Vexint, amelyet teljesen ki is pusztítottak. Micsoda borzalmak! Szégyelljük magunkat, hogy emberek vagyunk.
Ha a Loire mellett győzünk, megjelenésük el fog tolódni. De győzünk-e? Ha remény száll belém, igyekszem elűzni magamtól és mégis, legbensőmben, mindennek ellenére is, nem állhatok ellent, hogy egy keveset, egy egész ici-picit meg ne őrizzek belőle.
Nem hiszem, hogy lenne Franciaországban szomorúbb ember, mint én. (Minden ember érzékenységétől függ.) Meghalok bánatomban. Ez az igazság s a vigasztalás csak ingerel. Mélyen elszomorít: 1-ször az emberek vadsága, 2-odszor az a meggyőződés, hogy bárgyú korszak következik reánk. Utilitáriusok és katonák leszünk, amerikaiak és katolikusok! Majd meglátja! A porosz háború befejezi és elpusztítja a francia Forradalmat.
De ön azt mondhatja: Hátha mi győzünk? Ez a feltevés ellenkezik a történet minden előbbi hasonló esetével. Hol látta, hogy a Dél megveri Északot s hogy a katolikusok erőt vesznek a protestánsokon? A latin faj haldoklik. Franciaország Spanyolország és Itália sorsára jut és a pignouflizmus [*] megkezdődik.
Micsoda összeomlás! Micsoda visszaesés! Mily nyomor! Micsoda istentelenségek! Lehet-e a haladásban, a művelődésben hinni a történők után? Mire jó hát a tudomány, mikor ez a nép, ahol annyi a tudós, a hunokhoz méltó gyalázatosságokat követ el, sőt még rosszabbakat, mert az ezekéi rendszeresek, hidegek, szándékosak s nem menti se szenvedély, sem éhség?
Mért gyűlölnek bennünket annyira? Nem érzi, hogy negyvenmillió ember gyűlölete tapossa sárba? Szédít ez a mérhetetlen pokoli örvény.
A kész kis mondatok nem hiányoznak: Franciaország talpra fog állani! Nem kell kétségbeesni! Üdvös bűnhődés! Már igazán felette erkölcstelenek voltunk! stb. Ó, örökös szájaskodás! Nem, ilyen csapást nem hever ki az ember! Engem velőkig áthatott.
Ha húsz évvel fiatalabb volnék, talán nem gondolnék az egésszel, s ha hússzal több, beletörődnék.
Szegény Párizs, mily hősies! De, ha visszanyerjük, már nem lesz a mi Párizsunk. Összes ottani barátaim meghaltak vagy eltűntek. Elvesztettem a középpontomat. Az irodalom bizony hiú és haszontalan dolog. Fogok-e valaha is újra írni?
Ó, ha elmenekülhetnék egy olyan országba, ahol nem látni egyenruhát, nem hallani dobszót, ahol nem beszélnek vérengzésről, ahol nem kell polgárnak lenni! De a föld lakhatatlanná vált a szegény mandarinok számára.
[*]
[*]
[*]
[*]
[*]
[*]