Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Figyelő

Felvinczi Takács Zoltán: Hangok a Távol-Keletről

A világháború zajából kicsattan egy ördögi disszonancia: Japán ultimátumot küldött Németországnak.

Nem akarunk hinni a fülünknek. Mit sem tartottunk természetesebbnek, mint azt, hogy a nagyratörekvő szigetország ez általános összecsapás alkalmával hátba támadja természetes ellenségét, a szorongatott orosz birodalmat. Kihasználja a kedvező alkalmat. Kárpótolja magát azért, amitől az 1905-i portsmouthi békekötésen elütötték. Azt hittük, első gondja lesz a végleges leszámolás a veszedelmes szomszéddal.

Tudtuk, hogy Japánt 1902, azaz 1905 óta szövetség köti Angolországhoz, de tudtuk azt is, hogy e szövetség elsősorban a britek másik kényelmetlen fegyverbarátja és egyben ellensége, Oroszország ellen irányul. Németország nem mutatkozott terjeszkedő hatalomnak a távol-keleti partvidékeken.

Az sem volt titok, hogy az angol szövetség nem örvendett már túlságos népszerűségnek a kelő nap országában. A modernebb felfogásúak ott is az angolt lassan háttérbe szorító németség felé hajlanak.

Amerika is igyekszik hasznot húzni az óriási bonyodalomból és ennél fogva szembekerül az angol érdekekkel. A hármas királyságnak legkevésbé sincs szüksége arra, hogy ez ellentétek fegyveres összecsapássá fajuljanak, mikor nyilvánvaló, hogy nemigen meri kockáztatni tekintélyét. Bálványozott flottája ugyancsak respektálja a németét.

A sárga veszedelemtől való félelem indokolt nemcsak az Egyesült Államokban és gyarmataikon (a Hawaii szigeteken, a Filippineken), hanem a nagy brit kolóniákon, Kanadában és Ausztráliában is.

Kína integritásának elve nem értelmezhető egyelőre szó szerint. A két nagy sárga államnak még sok elintézni valója van egymással. Szövetségük még csak a távol jövő zenéje.

Nippon tehát akarva, nem akarva ellenlábasa minden csendestengeri hatalomban. Lakossága azonban igen sűrű és szapora. Amellett szerfölött munkabíró és igénytelen. Ennél fogva, a kínaihoz hasonlóan, legyőzhetetlen versenytársa a fehér embernek. Az ország szegénysége pedig nagyarányú kivándorlásra kényszeríti.

A poétikus középkor szitakötő szigetének tehát okvetlenül iparos állammá kell vedleni, erős kivitelről kell gondoskodni. Szüksége van ennél fogva megfelelő gyarmatokra, nagyhatalmi állásra és a gyarmatosítást, foglalást biztosító természetes erősségekre. Ilyenek elsősorban a csendestengeri és különösen a Fülöp-szigetek.

Az ország pénzügyi helyzete legkevésbé sem rózsás; a tíz év előtti orosz háború óta állandóan kritikus. Az Egyesült Államok, a már kilenc év előtt ártalmasnak bizonyult féltékeny versenytárs, leszámolásra készül. A Panama-csatornával már biztosította is magának a gyors átkelést a Pacificre.

Vegyük kissé számba ezen kívül azt is, mi forog kockán e példátlan világháborúban általános emberi szempontból. Minő erkölcsi értékek fölött döntenek most a fegyverek?

Kimondhatjuk egyszerű szavakkal: A megbízhatóság, az őszinteség és komolyság áll szemben a perfídiával, a hazugsággal és szélhámossággal. Japánország az egész világ csodálatát vívta ki a közelmúltban azzal az alapossággal, ügyességgel és szívóssággal, mellyel rövid pár évtized alatt a nyugati kultúra minden nagy eredményét elsajátította.

Tanítómesterei elsősorban a németek voltak. Odaát a Távol-Keleten igen jól tudják, hogy a német rendszeresség és alaposság biztos sikerhez juttat minden vonalon. A japániak káprázatos haditettei a porosz iskolát dicsérik.

És ezek után mégis ott látjuk őket a legnagyobb cinizmussal a németség ellenei közt.

Ennyit tudunk. A többi a magas diplomácia boszorkonykonyháinak és a legfelsőbb hadvezetőségeknek féltve őrzött titka.

A nagy politika kerülő utakon szokott járni. Kiindulási pontja, legerősebb támasza a faji összetartozás, a vérrokonság érzése. Végeredményében minden politika érzelmi politika. A diplomácia hathatós eszközei azonban látszólag sokszor ellenkezne a hátterükben rejtőző irányadó tényezőkkel.

Nem hihető hát most sem, hogy a Sárga-tenger partvidékein hirtelen megváltoztak volna a tömegek érzései és különös németgyűlöletbe csaptak volna át a gyanús angol szövetséges kedvéért. És nem hihető az sem, hogy az ázsiai Monroe-felfogás most hamarjában kizárólag Németország felé fordította volna élét.

A japániaktól maguktól mindig azt szoktuk hallani, hogy az angol hatalomtól félni nincs okuk, a németek azonban kereskedelmi szempontból erős versenytársaik.

Anglia megköszönheti szépen ezt a megnyugtatást. Ez is abból a meggyőződésből fakad, ami Britanniában már rég kifejezésre jutott a németség haladása keltette féltékenység formájában.

Angolország most, hatalmas konkurensétől való félelmében, rövidlátó rablópolitikát folytat. Megragad minden kézügyben fekvő eszközt. Máról holnapra gazdálkodik. Ebben a pillanatban kényelmesnek találja, hogy Japánt a német birodalom ellen kényszerítse s visszaköveteltesse vele, állítólag Kína számára, Kiao-chout.

Természetes, hogy e fellépésre nem vállalkozott Anglia maga. Szerződése arra is kötelezi, hogy a Sárga-tengert japáni érdekterületnek ismerje el. De egy pillantás a térképre meggyőz arról is, hogy az angolok e lépéssel már közvetlen áldozatot is hoznak, amennyiben feladják Port Arthurral szemben fekvő kikötőjüket, Wei Hai Weit. E Kiao-chou közelében fekvő pozíció, a japániaktól immár körülzárva, elveszti jelentőségét.

Megállapítható azonban, minden prófétai tehetség nélkül az is, hogy az angol befolyásnak a Távol-Keleten nincs jövője. Amit Nippon Oroszországtól elhódítani akar, megszerezheti angol segítség nélkül is. Mandzsúria déli fele és a határos Mongólia keleti része a térképen még kínai birtok gyanánt szerepel, valójában azonban a japániaké. A szibériai vasút egyik fontos állomása a mandzsúriai Tsitsikar (Vlagyivosztoktól és Karbintól északnyugatra) a most épülő japáni vasútvonal végpontja. Ez a fontos pozíció a kelet-szibériai tengerparti területeket fenyegeti, anélkül azonban, hogy e távoli orosz birtokok Japánt különösen csábítanák. Vlagyivosztok nem jégmentes kikötő.

Bajos elképzelni, hogy a japáni szövetséges az indiai angol érdekek védelmére háborúba sodortassa magát, mikor legfőbb törekvése, hogy az európai uralomtól mentes Ázsiában vezérszerephez jusson. A kelő nap országa már most is abban a hitben él, hogy az ázsiai népeket a nyugatiakkal szemben egybefűző erkölcsi erőnek ő a letéteményese. Szabadjon bizonyságul ideiktatnom néhány sort Okakura Kazuko zseniális könyvéből (The Ideals of the East). A Távol-Keletet mozgató energiák titkába senki se látott mélyebben, mint e nagy intuíciókkal megáldott, korán elpusztult tehetség.

Ha Ázsia egy, akkor igaz az is, hogy az ázsiai fajok egyszerű és hatalmas szövedéket alkotnak. Elfeledjük most, az osztályozás korszakában, hogy a típusok végeredményben csak különböző fénylő pontok a rokonvonások óceánjában, hamis istenek, melyeket óvatosságból tettek imádat tárgyává, az értelem munkájának könnyítése céljából. Végleges és egymást kölcsönösen kizáró érvényességük azonban nincs több mint két egymásba szövődő tudománynak...

Japán nagy kiváltsága lett, hogy e szövevényességben rejlő nagy egységet különös tisztaságában megvalósítsa. Öröklött indo-tatár vére arra képesítette e fajt, hogy mindkét forrásból (a buddhizmusból és konfucianizmusból) egyformán ihasson és ennél fogva visszatükrözhesse Ázsia egész öntudatát. Az uralom folytonosságának páratlan áldása, a soha meg nem hódított faj büszke önbizalma és az elszigeteltség a tenger közepén megőrizte az ősi eszméket és érzékeket a terjeszkedés rovására és Japánt az ázsiai gondolatvilág és kultúra valóságos tárházának őrizőjévé tette."

Nippon történelmében egyébiránt a kifelé törekvés és elzárkózás sajátos váltakozása figyelhető meg. A régi Japán külpolitikája Korea felé irányult. Az ország valóságos történetét bevezető mondák már fenntartották egy ily hódító vállalkozás emlékét. (A hadjáratot Zhingo császárnő indította a III. században.) Nagy jelentőségűek voltak ezenkívül Suiko császárnő és Toyotomi Hideyoshi háborúja Korea ellen (a VII. században és a XVI. század végén).

Az expanzív törekvések visszahatása erős sovinisztikus elzárkózásokban nyilvánult. Az egyik ilyen nagy faji öntudatra ébredésnek lelke az irodalomban és a művészetben fényes emlékű kancellár, Sugawara no Michizane (IX. század). A leghosszabb exkluzivitás a Tokugawa uralommal kezdődik, a XVII. század elején és a sógunok bukásával ér véget 1867-ben.

A távoli nagy óceán ködéből kiemelkedő szigetország, úgy látszik, ismét a faji önérzet jegyében kezdi intézni sorsát és mikor az európai nemzeteknek egymás után ajtót mutat, az ázsiai népek millióinak szunnyadó erejét életfenntartó szervezetté akarja alakítani. E jogosult szervezkedés és az alapjául szolgáló tanítás nem válik sárga veszedelemmé, ha elsajátítjuk belőle az általános emberi kultúrát szolgáló igazságokat. A kölcsönös megértés pedig a háborút megelőzőleg Japán és Németország közt rendkívül szép eredményekhez vezetett. Ezért nem hihető, hogy a két állam kénytelen-kelletlen eltávolodása egymástól tartós szakítást okozzon.