Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám
Ím szólok. Húlljon hangom a fülekbe,
hallják meg mindenek a szám szavát
s a tollam csöndes, percegő zaját
nagy dolgok hírvivőjeként figyeljék.
A férges dombon nem lesz bő szüret
s mert minden elfagyott, aratni sincs mit,
itt-ott reménység tarka gazza nyílik,
kenyéradó kalász helyett - virág.
Ember! mostan ne tépj reményvirágot
nincs aratás, de éles a kaszád.
Vigyázz, ez a nyár be ne tetőzze
a nyomorodnak telét, tavaszát.
Kifent kaszával, buzogányököllel
nagy tettre fel most kicsinye-nagyja
és minden fejben lobogjon, égen
a tömeg elszánt nagy akaratja.
Akarni ember, erősen, szilárdan,
megtenni azt, mit kigondolni féltél,
ez a szabad nyár a tiéd még, siess,
mert jön a börtön, a hideg, sötét tél.
Siess szeretni, a gyep öle forró,
siess leány a termő szerelemre.
Ez a nyár a boldog megnemtagadásé,
ha nyílik az ajkad, nyíljon igenre.
Igen: az Élet, az Öröm, s a Tett,
de Nem: a csüggedt, gyáva Unalom.
Amit millió szív félősen kérdez:
bátor Igen rá most az én dalom.
Dalom vegyétek - benne zúg, zihál
milliók tettre megfeszült karja.
- - - Én itt lézengek csöndes-egyedül
s rám húll a holt lomb halk avarja.
(1914. júl. 10.)