Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Réti Ödön: Karen
Niels, Jon, Karen.
Jon (a keze be van kötve. Hangosan): No, itthon volnánk.
Niels (vidám arccal integet): Csitt, ne kiáltozz, elrontod a meglepetést. Hadd csodálkozzon Karen, hogy ilyen gyorsan hazajöttünk. (A tarisznyára ütöget.) Ej, te kis haszontalan, ne ugrándozz itt benn, még földhöz vág a kis bestia. (Jonhoz.) Hogy megörül neki Karen, lesz itt olyan játék... Jó dolgod lesz, kis huncut.
Jon (hangosan, szinte kiáltva): Na, ez igaz.
Niels (integet): Ne kiáltozz. (Babrál a tarisznyával.)
Jon: Nem jó az úgy, egyszerre váratlanul berontani valahova, az ember hamarább észrevéteti magát.
Niels: Furcsa, a magam házába úgy megyek, ahogy akarok. (Az ajtó felé megy.)
Jon (követi): Mondd Karennek, hogy te fogtad.
Niels: Na persze, miért mondanám, ha te fogtad.
Jon: Jobban megörül neki.
Niels (benyit a szobába): Na, itt nincs senki? Hol vannak ezek?
Jon: Ki tudja, talán a gejzírt mutatja meg neki Karen.
Niels (rosszkedvűen): Az lehet. (Ebben a pillanatban belép Karen. Csipkés, fehér mellényke, lehajtott gallérú, fekete bársonyderék van rajta, fején fekete bársonysüveg van. Ijedten összerázkódik.) Hát te itt vagy? Hol a vendégünk? Ni csak, te ünneplőben vagy?
Karen: Igen, igen, úgy megijesztettetek, valami baj történt, hogy ily korán visszajöttetek. (Jon bekötött kezére mutat.)
Niels: Semmi baj.
Karen (gyorsan): Üresen találtátok a tőröket?
Niels: Nem mentünk oda, valami közbejött. Hol a vendég?
Karen (aggodalommal): Valami közbejött? Micsoda?
Niels: Majd megtudod... A vendégünk elment?
Karen: Igen, elment, ő kért, hogy mutatnám meg neki nemzeti viseletünket. Öltöznék fel: úgy kért. Gondoltam, miért ne.
Niels: Miért ne tetted volna?
Jon: És megmutattad magadat? Meg volt elégedve?
Karen: Még nem, azt mondta, visszatér, elment és ezalatt én felöltöztem.
Niels: Tehát visszatér. Na, annak örülök, bántott volna, hogy csak úgy elmegy. Jórészt miatta siettünk vissza, Jon is mondta, nem illik a vendéget magára hagyni, aztán meg közbejött valami... Ez itt ni, mi van itt?... (A tarisznyára bök és vidáman felnevet.) Ki találja el, mi van itt, mi ugrándozik itt, mint egy kis ördög?
Karen: Mi az?
Niels: De mi ám? Maradsz békével. Mit hoztunk az asszonykának...
Karen: Mi az?
Niels: Mi volna más, mint egy kis róka; na nézz ide. (A tarisznya száját kissé szétnyitja. Karen belenéz.)
Karen: Az ám.
Niels: No, megvan a kívánságod, lesz egy kis játszópajtásod, nézd, hogy vicsorítja a fogait, talán haragszol, kis féreg? Te bolondos! Mulatságos kis dög.
Karen (folyton idegesebb és gyakran az ajtó felé néz): Hogy fogtátok?
Niels: Nem én fogtam. (Jon felé int fejével.) Ő fogta, tőle kérdezd, hogyan fogta. (Kacag.)
Karen (Jonhoz): Te fogtad? (Jon hallgat, vállát vonogatja s bekötött kezét dugdossa.)
Niels: Nem volt tréfa, árkon-bokron utána rohanni, alaposan fel is vérezte a tenyerét, míg nyakon csípte.
Karen: Oh. Vérzik a kezed? Fáj nagyon?
Jon: Dehogy.
Karen: Bekössem? Bekötöm.
Jon: Köszönöm, ez a kötés is megteszi, még ez is fölösleges... Rég nem láttalak ünneplőben.
Karen (mintha nem is hallotta volna, odafordul Nielshez. Idegesen a tarisznyára mutat.) Most mit csináljak vele?
Niels (szomorúan): Nem örülsz neki?
Karen: Dehogy nem. (Simogatja a tarisznyát.) Dehogy nem. Örülök. Köszönöm.
Niels: Jonnak köszönd.
Karen: Köszönöm, Jon.
Jon: Szívesen.
Niels: Én most csinálok neki egy kalitkát, jó erőset, de nem is kell, megigazítom a régit, nagyszerű rókapalota lesz az... (Nevetve megy balra kifelé.) Majd szóljatok, ha addig visszatérne a vendégünk. (El.)