Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Réti Ödön: Karen
Karen, Belfort, Niels és Jon.
Jon: Áldás és békesség a házra.
Niels (élénken): Vendégünk van, Jon.
Karen: Isten hozott.
Jon (Belfort felé megy és kezét nyújtja): Biztosan a Nantessel jött?
Belfort: Avval, igen.
Jon: Jó üzleteket kötöttek?
Niels: Mulatságból utazik csak, nem kereskedik semmivel.
Jon: Úgy? (Leülnek, Karen teát tesz Jon elé.)
Niels (Belforthoz, Jonra mutatva): Szomszédunk.
Belfort: Szomszéd? Nem láttam házat a közelben. (Jon legyint a kezével.)
Karen: Oh, messze van az.
Niels: Legalábbis két óra.
Jon: Legalábbis.
Niels: Ez így van nálunk, s ez még nem is távolság. Napi járóföldre nem talál az ember egy kunyhót.
Belfort: Nem félnek így egyedül?
Niels: Mitől félnénk? Ajtómon rozsdát fogott a zár, nem használjuk, ha el is megyünk hazulról, így marad nyitva, ahogy most van.
Jon: Mit féltsen a szegény ember? Mi nem őrzünk kincset a házunkban. (Belfort kezére mutat.) Nekünk nincsenek gyémántjaink. (Megfogja Belfort kezét.) Nem is láttam még ekkora gyémántot.
Karen: Valódi gyémánt az?
Belfort: Közönséges brilliáns.
Niels: Én azt hittem, üveg.
Karen: Szebben csillog, mint az üveg.
Jon: Volt ez vagy hatszáz frank?
Belfort: Valamivel több.
Karen: Még annál is több. Mennyi?
Belfort: Kétezer frank.
Karen: Kétezer frank? Ez a csöppség?
Niels: És én azt hittem, üveg.
Belfort (lehúzza ujjáról a gyűrűt és Karen felé nyújtja): Tegye az ujjára, akkor lesz a gyűrű igazán értékes.
Karen (mosolyogva forgatja a gyűrűt): Az ujjamra? (Fel akarja húzni.)
Jon (hevesen): Ne, ne, Karen ne húzd fel. (Meglepetve néznek reá.) Azt mondják, a gyémánt veszedelmet hoz a szegény emberre.
Belfort (bosszúsan): Babona. (Karenhez.) Csak nem hisz benne.
Niels: Magam is hallottam már ezt.
Karen: Hallottam én is. Babona. (Visszaadja a gyűrűt.)