Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Laczkó Géza: A sarc
Előbbiek, Dinglingen.
Dinglingen (kis kövér ember. Jobb oldali ajtón szinte beesik s bottal kezében, kalappal fején a kanapéra rogy szótlanul.)
Katharina (leszáll az emelvényről, férje felé megy erélyesen és nézi a némán maga elé meredő roggyant embert. Szünet után): Lambert, talán kinyitnád a szádat és mondanál valamit, hogy ne legyen családod a legnagyobb bizonytalanságban.
Dinglingen (szomorúan): Ne lármázz, Katharina, jobb, ha később tudod meg.
Katharina: Hát azt hiszed, hogy nincs az embernek füle, hogy nem hallom meg, amit úgy ordítoztok az utcán, ti gyávák? Föladtátok? Hát mit adtatok föl? Csak nem a várost?
Dinglingen (igent bólint.)
Katharina (öklét feléje rázva): Te, te! Hát így véditek meg apátok, anyátok temetőhelyét, szülővárostokat? Ti taknyosok!
Dinglingen (csöndesen, unva): Hagyd el, Katharina, hagyd el! Mit használsz ezzel most?
Katharina: Hát tulajdonképpen kik azok és hogy játsztátok a kezükre a várost? (Csönd.) Hát mért nem beszélsz?
Dinglingen: Tegnap este az ausztriai ház serege körülvette a várost.
Katharina: Tudjuk.
Dinglingen: Nádasdy, a fővezér...
Katharina: Mellékes, ki a fővezér!
Dinglingen: ...ma reggel megszüntette az ágyúzást és követet küldött be a tanácshoz, hogy adjuk föl a várost. Lauterburg elesett...
Katharina: Nem igaz, hazudnak, az a vár bevehetetlen.
Dinglingen: Hogy elesett, azt mondják, és jobb, ha ez a kis fészek is megadja magát, míg nem ágyúzzák tönkre. A tanács elhatározta, hogy föladja a várost. Több helyen ég.
Anna: Istenkém!
Dinglingen: Katonánk alig van. Inkább kórház ez a város, mint erődített hely. A király seregéből mind ide küldték a sebesülteket. Magunknak őrségünk csekély. Fel kellett adni. Bele kell nyugodnunk. Mást alig lehetett volna tenni, csakhogy (habozva) egy órai sarc. (Gyorsan.) Nézd, hát ne haragudj. Őrséget nem tesz a városba az ellenség. Nem akarja magának, mert nem tudja... izé, csak egy órai sarc. A sereg csupa magyarból áll és úgy egyezett meg a tanács Nádasdyval, hogy serege bevonul egy órai szabad sarcra. Aztán tovább mennek. Érted? Istenem, tovább mennek, elmennek és békén maradhatunk.
Katharina (tompán): Kifosztva! (Könnyet törül el arcán.)
Anna (kinéz az ablakon.)
Katharina (leül Dinglingen mellé és kendőjét szeme elé emelve csöndesen sír.)
Dinglingen (botjára könyökölve elfödi arcát. A baloldali ajtó mögött hangos nevetés lármája csattan föl.)