Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 15. szám
Szemöldököd sötét diadalívén át
Indult el szívem élni, Zitareh.
Azóta a nagy életpalotát
Sok kincses szobán lakta, Zitareh.
De néha kérdi: honnan érkezett?
De néha kérdi: hol van? - Zitareh
S révedve nézi a kapu felett
A régi porló címert, Zitareh.
S mint sorsa titkát késő ivadék
Betűzi le a jelszót: "Zitareh".
És próbálja vigyázva fáj-e még
Olvasható fájással: "Zitareh".
Mert jaj, ha fájó címered lehullt
Éltem kapuja elé, Zitareh,
Öröksötét függönyként hull a mult.
Borzongva érzem néha: már heged
Szívembe karmolt képed Zitareh
És behúnyt szemmel próbálom szemed
Fájatni és a szájad, Zitareh
S keresve fájom végig rajzodat.
Mert nem vagy, hogyha nem fájsz Zitareh.
Bűvöltél-e azóta másokat
Képed vérző tükrévé Zitareh?
Mert hogyha nem fájsz, álom volt a Volt,
Jaj kiálts akkor értem Zitareh -
Mint izzó fájdalom szobort
Valóra fájlak újra, Zitareh.