Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 14. szám · / · Figyelő

Pásztor Árpád: Újságíró jegyzetek
Szarajevó, a gyilkosság hátterében

Az események, az emberek, a hírek oly gyorsan emelkednek, süllyednek, torlódnak és váltakoznak körülöttem, hogy nincs is időm arra, hogy elgondolkozzam és egységes képét alkothassak. Megyek az egyik vezéremberhez, hogy valamit, ami érdekel, megtudjak tőle. Török, muzulmán, efendinek kell szólítanom. Megyek egy másikhoz, óhitű, szerb, goszpodénak kell szólítanom. Nem találom a lakását; tolmácsom az utcán megkérdezi egy arra haladó, törökösen öltözött úrtól.

- Signore - ezzel a megszólítással illeti.

- Mért "Signore" - kérdezem tolmácsomtól.

- Mert zsidó.

Az ide való zsidókat "spanyol" gyűjtőnév alá foglalták, szefardok, de olaszul beszélnek. Ahány emberhez megyek, annyi megszólítás. Még be sem léptem a kapuján, már a szomszéd mondja, hogy katolikus vagy ortodox, esetleg zsidó, esetleg muzulmán. Ezek a fogalmak, ezek a megszólítások kint élnek az utcán, a levegőben szállanak és terjengenek, mint a bacilusok, és hiába ül a konakban Potiorek, hiába állomásozik a Fillipovics-Lágerben nem tudom, hány ezer katona, hiába rakták meg Szarajevó hegyeit ágyúkkal és tüzérséggel, odalenn a völgyben és azontúl a völgyekben, a fantasztikusan művészi és csodálatosan gazdag szépségű Miljacska, Narenta és Boszna mellékén csak az fontos, hogy ki goszpode, ki efendi és ki signore. Hogy a goszpode megint katolikus és ortodox, az csak még komplikáltabbá teszi e völgyek életét.

Erre a sok mindenféle nevelésre, érzésre, tradícióra, világfelfogásra egységes uniformist és kormányzatot húzni lehetetlen. Nem képes erre se kormányzat, se hadsereg. Mindezt csak ösztönszerűen érzem, amíg az autó rohan egyik helyről a másikra, egyik világfelfogástól a másikhoz. Igyekszünk letépni a véres függönyöket, amelyek mögött Ferenc Ferdinánd és Hohenberg Zsófia meggyilkolása és meggyilkoltatása történt, szeretnénk valami egységet teremteni a véres tragédia hátteréül, hogy eme mesterséges egységből annál megrázóbban emelkedjék ki a véres tetem tragédiája.

Ez újságíró szempont, a pillanat aktualitásának szempontja. De valójában a legkevesebb köze van az eseményekhez, mert akit szíven lőttek, az a monarchia és a szarajevói tragikum a monarchia tragikuma. Nem több, mint hogy az egyik embert Bosznia-Hercegovinában goszpodénak, a másikat efendinek, a harmadikat pedig signorénak kell szólítani.

-

Az utcákon sétáló katonatisztek. Az elmúlt tüntetésről és rombolásokról beszélgetnek. Egy őrnagy ragyogó, szinte nevető arccal mesélte, hogy milyen kifogástalanul rombolt a tömeg.

- Die Leute waren einfach zum küssen! - ebben a mondatban foglalta össze minden véleményét.

A hadsereg úgy érezte, hogy a legnagyobb inzultus őt érte, hiszen az ő gazdáját ölték meg, a legtermészetesebb tehát az volna, hogy elő a karddal, elő a Manlicherrel, elő az ágyúkkal, törjünk be Szerbiába. Egészen megszokott gesztussá lett és legalább százszor láttam, hogy amint szerb emberről vagy a szerb népről volt szó, a katonatisztek önkéntelenül is kardmarkoltukhoz kaptak.

És képzeljék el másnap délben mindenfelé a boszniai helyőrségek kis állomásain a tiszti menázsit.

- Aber solche Kerln, solche Lausbuben! Ebben csúcsosodott ki a diskurzus, mert a megdöbbenés első pillanataiban egyfelől csak a szerencsétlen főhercegi párt látták, másfelől pedig a sihedereket, a fanatikus kamaszokat, akik megölték őket.

Igen, ezek a fanatikus kamaszok... Vagy fél óra hosszat állottam a kis Cumuria utca egy bezárt, piszkos cukrászdája előtt, majd kinéztem a szemem, hogy mindent láthassak, ami a poros, esőcseppektől csíkos ablakok mögött meghúzódik. A híres Vlajnic cukrászdában néztem bezárt ablakán keresztül, a szomszéd ház egyik sikátorában pedig hordóra álltam, hogy vasrácson át még közelebbről kapjam a cukrászda képét, mert ebben a nyomorult helyiségben, a behorpadt, süppedt habú sütemények üzletében gyűltek össze a bombavetők és itt virágzott és burjánzott hosszú hónapokig a Szabad Szerelem Klubja.

Oroszabbak voltak az oroszoknál és Saninábbak Saninnál. A szláv indulat, forrongás, művészi vágyakozás és hosszú filozófiákban és beszélgetésekbe szétfolyó tervezgetés ebben a kis lebujban sűrűsödött mámoros, gőzölgő víziókká.

Amikor a Szabad Szerelem Klubját a helytartóság és a rendőrség föloszlatta, csak disznóságot, csak obszcenitást láttak mögötte. Hallatlan dolog! Gimnázisták, tanítóképezdei lányok gyűltek itt össze és orgiákat rendeztek, tobzódtak a szerelemben. De arra senki sem gondolt, hogyan kezdődött mindez.

Ezek a fiúk, ezek a lányok összejöttek, az egyik könyvet hozott magával, a másik álmokat rejtegetett a szívében, szlávok voltak valamennyien, a világokon keresztül száguldó szél melódiákat hozott Moszkvából, Pétervárról, a szabad szteppékről - a diákok, a diákkisasszonyok a Vlajnic cukrászda márványasztalai körül, a vörös, poros plüssfotelekben művészetről, haladásról, nemzeti boldogulásról, egyéni érvényesülésről álmodoztak, hajnalig tartó suttogások és viták töltötték be a Vlajnic cukrászdát, azután mindennek az aranyja vagy salakjaképpen következtek a disznóságok, amelyekért azután a klubot beszüntették.

Ezeken a helyeken születtek a Principek és Csabrinovicsek.

-

A vizsgálat bebizonyította, hogy feltétlenül Szerbiából hozták be a bombákat és hogy a nagy szerb álmok realitása: a Narodna Obrana segítette a merénylőket. Tehát kétséget kizáróan megállapították, hogy a szarajevói gyilkosság nagy szerb agitáció következménye.

És bennem mégis egészen másképpen él a történet, a kép. Ezek a diákok, az összeesküvők és fanatikus gimnazisták agitálták a nagy szerb agitációt. Az ő halált megvető elvetemedettségük vagy bátorságuk - nevezze mindenki annak, ahogy érzi - tette csak lehetővé, hogy a Narodna Obrana tehessen valamit és Cigo nem adhatja oda a bombát, ha nincsen kéz, amelyik utána nyúl. A koronás halottak tragédiájának fészke a boszniai, még helyesebben a szláv középiskola. Ahol minden reggel százával jönnek össze a diákok és hozzák magukkal otthonról a goszpode, efendi vagy signore megszólítást. Az apjuk ebéd vagy vacsora közben, felkeléskor vagy lefekvés előtt már szidja és káromolja a szomszédot, a kormányzóságot, a katonaságot.

A török újságból olvassa fel gyermekeinek, hogy hogyan igázta le rokonait a szerb - a szerb belgrádi lapokból olvassa gyermekeinek, hogy a győzelmes nemzetet mennyire fojtogatja az osztrák -, a katolikus-horvát az uzsorás és egyre jobban terjeszkedő spanyolt korholja, azután a gyerekek bekapják kis reggelijüket és elindulnak az iskolába. A parasztfiúnak még a fülébe cseng az átok, amellyel az apa sújtja a földesurat, aki a kmetet vérig szipolyozza. Így gyűl össze a IV.b. osztályban csupa ellenkezés, csupa elfojtott indulat és fanatikus düh. Szünetek alatt csoportokba verődnek; a szerb nem érintkezik a muszlimmal, a katolikus az ortodoxszal, egyik sem a spanyollal, elkobzott újságpéldányokat olvasnak elrejtett helyeken, azután csengetnek és jön be a tanár.

Szegény, tanítani akar. De elfelejti, hogy az osztrák, a kormányzat, a svaba zsoldjában áll; a fiúk vad gyűlölettel néznek rá és ha egy rossz szót mond, a szláv diák nekirohan, fejbe üti. Mi az neki? A komitácsi különb dolgokat csinál... Mert a komitácsi-romantika ejtette rabul ezeket a lelkeket és a guzlicán bizonyára komitácsikról pengetnek vérrel, dicsőséggel írott új balladákat.

És bár ott voltam, fülemmel hallottam a vizsgálat adatait, mégis inkább hiszek ebben a gimnazista fanatizmusban, mint a nagy szerb agitációban.

-

Oh, ha azok, akik a konakban és még feljebb, a Reichsratban vagy a minisztériumban ülnek, nemcsak felfelé, hanem lefelé is néznének. Ha hallgatnának mendemondákra és különös történetekre. Históriákra, amelyeket Szarajevóban mindenki tudott, amelyekről mindenki beszél. Az Estben már meg is írtam. Princip egy éjszakán kiment Zareic sírjára és behozta barátainak a keresztet a szent sírról. A szerb fiúk mind megcsókolták Varesanin generális merénylőjének sírkeresztjét és Princip éjféli órán visszavitte a temetőbe. Csakhogy megmutassa, mennyire szerb, mennyire bátor.

Erről mindenki tudott, mindenki beszélt. Csak éppen a hatóság, a politika nem vette tudomásul. Nem érdekelte őket, talán akkor éppen a bosnyák vasutakról tárgyaltak, vagy más adminisztratív kérdés foglalta el a konakot és Bécset. Budapestnek semmi köze hozzájuk.

És a nagyhatalmi kérdések tömege, az adminisztratív beruházások és üzleti elhelyeződések nem engedik meg, hogy a nagy politikának a végtelen horizontjára függesztett szeme egészen közel is lásson és nézzen. Akkor Princip behozta és kivitte a keresztet, most Princip behozta a bombát és megölte az osztrák-magyar trónörököst. Akkor sem járt el körülményesebben, most sem. A legegyszerűbben csinálta, ahogy csak lehetett. Akkor is sokan tudtak cselekedetéről, most is.

Mert csak mi hisszük, hogy a Balkánon olyan titokzatosan és rejtelmesen történnek a dolgok. Ott az egypárthoz tartozóak, a beavatottak között mindenki mindenről tud. Az utcán, a kávéházban előre híre jár mindennek és meglepetések csak azokat érik, akik erődítések és törvények mögött élnek. Az aprók, a jelentéktelenek meg sem lepődnek. Ami történik, az nékik természetes, az ő dolguk.

-

Egyszer nyugalmasabb és boldogabb időben le kell menni újra Bosznia-Hercegovinába. Meg kell nézni Keletet, amely itt kezdődik. Végigjárni a török üzleteket és bazárokat, bekóborolni a piacot, megfigyelni a lábukat maguk alá vonó vörösréz-üstkovácsokat, szőnyegkereskedőket, álmodozó pipázókat és mesélőket. Milyen érdekes és szép mindez, mennyire látjuk a kezdeteket, a szokásokat, amelyek a maguk csodálatos pompájukban kápráztatóan szép virágként nyitnak ki Perzsiában, Kínában és Japánban. Bimbójuk itt van a szomszédunkban. Milyen kár, hogy kiirtják.