Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 14. szám
Szín: egy temesvári szálloda egyik emeleti szobája. Szoba két ággyal. Idő: reggel nyolc óra; szép, tiszta, havas reggel.
Személyek:
Hegedűs Kálmán 26 éves jellemszínész az aradi színháznál. Már ott tart, hogy színész voltáról mind kevesebbet beszél, társaság nem kell neki, egyedül iszik.
Hegedűsné Király Emma 36 éves énekesnő. Nincs benne semmi a színésznőből, lompos, családi életre született, egyszerű polgárasszony.
Kuthyné a nénje, 45 éves, zsémbes özvegyasszony, színházi mama, cseléd, minden egyszemélyben.
Csongor 27 éves hírlapíró, a "Magyarság" munkatársa. Buta, nagyképű ember, fontoskodva beszél, illő fontosságot tulajdonítva annak a szempontnélküli tájékozottságnak, amit újságolvasásból szerzett össze. Nincs benne semmi, még eltanult bohémság sem: tekintélyember. Közpályán karriert fog csinálni városában.
Londiner.
(A jelenet kezdetén ez a szituáció: Csongor mutatós zsakettben az asztalnál ül, vele szemközt a művésznő alsószoknyában, gombolatlan blúzban, fésületlen hajjal. Kuthyné, mintha neki semmi köze sem lenne az asztalnál ülőkhöz, ágyat vet, szó nélkül, átadva magát a munkájának. Künn néha dübörögve fut végig valaki a szálloda folyosóján.)
Csongor (kellemeteskedve): Tehát, kedves művésznőm, hogy töltjük el a mai napot?
H. Király Emma: Majd igyekszünk jól eltölteni.
Csongor (könnyednek akar mutatkozni, fölényesnek és pikánsnak, felé hajol): Ha olyan lesz, mint az éjszakánk...
Kuthyné: Mint az éjszaka? Nem kérek többet belőle. Magának, Imrécském, nem kellett volna úgy spórolni a garast és külön szobát kellett volna váltania. Előttem? Bánom is én? De mégis!
Csongor: De kérem...?!
H. Király Emma: De fogd már be a szád.
Csongor: Annál is inkább, mert maga jól tudja, hogy nem kaptam, nem kaphattam szobát. Nem volt egy üres szoba sem. Legyen nyugodt, ha lett volna szoba, vettem volna. De különben is, ki akad föl a dolgon? H. Király Erzsébet, aki tudja, hogy én alig vártam a szombatot, hogy utána jöhessek, hogy együtt lehessek vele, hogy... hogy... hogy... nem akarok érzelmes lenni... Neki lenne tán kifogása?!
H. Király Emma: De hagyja már.
Csongor: Nem hagyhatom. Mi sem áll tőlem távolabb, mit sem utálok jobban, mint az inkorrektséget. Vagy a bohémséget. Mert egy bohém mondhatná azt is, hogy ne izélj babám, köztünk, művészek között nem úgy van, mint az úgynevezett úri osztályban. Mondhatnám, hogy nem volt pénzem s látni akartalak. De kérdhetném, hogy kettőnk közül ki volt itt a felesleges s kinek volt több joga H. Király Emma vendégszeretetét élvezni?
Kuthyné (gúnyosan mosolyog.)
H. Király Emma: Hagyjátok már abba. Korán reggel van. Csakugyan nincs benne semmi különös, ha nem volt szoba?! A személyzetnek azt fogjuk mondani: az uram. Vagy szólt valamit odalenn?
Csongor: Nem én. Egyenesen jöttem fel, hisz tudtam a szobaszámot; meg aztán nem akartam feltűnést kelteni.
Kuthyné: Akkor hogy tudja, hogy tele a szálloda?
Csongor: Már kikérem magamnak! Bocsáss meg, Emma, itt kell hogy hagyjalak, mert a nővéred...
H. Király Emma: Ugyan kérlek, ülj le.
Csongor (Kuthyné felé): Ha éppen tudni akarja, hát megmondhatom... Mikor feljöttem, három embert küldött el éppen a portás. Innen tudom. Nem akartam én itt maradni. Most jut eszembe, nem te marasztottál, Emma?
H. Király Emma: Dehogy nem. De most már igazán vége legyen. Júlia, nyomd meg a csengőt! (Júlia megteszi.) Most maga kimegy. Mialatt oda lesz, bejön a londiner és elintézhetjük a külvilágot. (Mintha a londinerhez beszélne.) Nem látta az uramat? Borotvált fiatalember, zsakett van rajta. Küldje föl, kérem. Nos, jól van? Na, menjen.
Csongor (a fogason lógó kalapjáért megy, s kicsit sértődötten, el.)
(Kis szünet.)
Kuthyné: Téged is megáldott az isten! Neked is mindig ilyen emberekkel kell kikezdened. Nem értelek. Se nem csinos, se nem kellemes, se pénz, se semmi rajta, sőt smucig, igen smucig, olyan, amilyen a firkászok közt alig akad. És neked éppen ez kell? - Hozott tán egy szál virágot? - Nem sokat, de egy szál virágot?!
H. Király Emma: Majd megkérdem tőle.
Kuthyné: Ugyan hagyd, kérlek. Hát kaptál tőle valaha... valamit? Hát nem tudod ki? Hát nem láttad, hogy számol utána a pincérnek? Hát nem látod a vacsoránál? Ha te második üveg sört kérsz, akkor rendeli, rendel, de kijelenti, hogy neki fáj a gyomra. Mondd meg nekem, az istenért, mért kötözködsz ezzel a...
H. Király Emma (egyre szomorúbban): Mért? - Megmondjam? Mert... szeretetet várok tőle. Akarom, hogy nagyon szeressen valaki, nem bánom, akárki, akármilyen, csak nagyon szeressen. Én legyek az egyedüli...! Én nagyon sokszor próbáltam újra meg újra. Akit én szerettem, egy se volt az igazi. Az igazi? Most már ott tartok, hogy megelégednék azzal is, ha valaki nagyon szeretne, akármilyen lenne, az lenne az igazi.
(Kopognak.)
Londiner (benyit): Tessék parancsolni?
H. Király Emma: Mondja kérem, nem látta az uramat?
Londiner: Nem, kérem.
H. Király Emma: Dehogy nem. Borotvált, színész formájú ember, dehogy nem, az este jött. Valószínűleg lenn van a kávéházban, zsakett van rajta. Tudja, mi a zsakett?
Londiner: Tudom. Utána fogok nézni. (Menni akar, amint az ajtót kinyitja, feltűnik Csongor.)
Csongor: Lenn voltam a kávéházban.
H. Király Emma: Éppen kerestetni akartalak.
(A londiner most már el.)
Kuthyné (utána): Várjon. El fog menni... (Künn a folyosón tárgyal a londinerrel.)
Csongor (kézitáskájáért megy, az asztalhoz hozza, felnyitja és kutat benne.)
H. Király Emma (odamegy hozzá, a vállára dől, azt hiszi, valami ajándék lesz a táskában, nagy, jóleső várakozással vár; majd hálásan): Hoztál valamit?
Csongor: Magamat.
H. Király Emma (még mindig hisz): Nem - hoztál valamit! (Elfogja a férfi kezét és tartalmával együtt felhozza, becsületes, kiadós zsebkendő van benne): Ja!
Csongor: Hát mit hozzak?! Ékszert, kastélyt...
H. Király Emma: Egy szál virágot!
Csongor: Ugyan, kérlek! Virágot! Persze! Nektek, színésznőknek különösen - de minden nőnek - virág kell -, szép szó -, frázis! és nem az igaz férfi, a belső érték, a megbecsülés... Mi az, mi van künn?
(Kuthyné ijedt hangja: Szent Isten! Az ajtó felé közeledő nehéz és bizonytalan léptek. Benn ijedten, megzavarva állanak, nem tudják, mi történhetik, csak azt érzik, hogy valami rettenetes fog következni.)
Hegedűs (boros, de már józanodó hangja jól hallatszik a szobába): Jó reggelt, Júlia!
Kuthyné: Mit keresel itt?
Hegedűs: Jöttem hozzátok.
Kuthyén: A fene se hítt.
Hegedűs: Eressz be! Eressz be!
Kuthyné: Abból ugyan nem eszel! - Mit akarsz? Mit jössz utánunk? Megint békülni akarsz? Nem többet. Eridj! Szépen mondom, Kálmán, eridj!
Hegedűs: Eressz be!
Kuthyné: Nem.
Hegedűs: Eressz be! (Ordít.) Eressz be! - Összetörlek! (Dulakodik az asszonnyal és sikerül neki ellódítani az ajtóból. Amint bebukik az ajtón, részeg szemével egyszerre fel akarja szedni, mi van a szobában. Az asszony és Csongor mozdulatlanul állanak. A színész, akin rendetlen ruha és keménykalap van, szintén bámul és nem tudja, hogy kezdjen hozzá. Részegségében zavarja öntudatát, hogy nem találja az első szót. Egy pillanatig tarthat ez a jelenet, akkor beugrik az ajtón Kuthyné és megrohanja a bámész embert.)
Kuthyné: Takarodj ki!
Hegedűs: Mit!? Hogy én takarodjak ki? Mit szólsz ehhez, H. Király Emma? Takarodjak ki?!
H. Király Emma: Azt, hogy takarodj ki. Semmi közünk egymáshoz!
Kuthyné: De mindjárt! Ne csináljon itt botrányt!
Hegedűs (kiabálva): Hát botrányt fogok csinálni! Ordítani fogok. Ordítani fogom, hogy az én feleségem egy rongy, egy cafat, egy, egy... ordítani fogom... ordítani fogok, hogy az éjszaka itt hált a szeretője, ki fogom kiabálni, kiállok az ablakba és az egész utcának ki fogom kiabálni - hallják -, tudják meg, ki H. Király Emma...
Csongor (nagyon fél, nagyon ideges, de erőt vesz magán, a pillanat heroikus, alkalmas arra, hogy önmagát fölülmúlja, nyersen): Elég!
Hegedűs (meglepetve a télikabátja zsebébe nyúl, attól lehet tartani, hogy revolver van benne): Ki mondta ezt?
Csongor (remegve, de önérzettel): Önnek. (Csendesebben.) Úri emberek közt az ilyesmi nem szokásos. Ha önnek valami kifogásolni valója van, akkor van annak módja, hogy elégtételt kapjon.
Hegedűs (fújva): Elégtételt! (Gúnyosan kacag.) Elégtételt! Mindjárt olyan elégtételt szerzek magamnak, olyan elégtételt! De különben, kicsoda maga, hadd tudjam, ki tegnap este óta a feleségem szeretője!
H. Király Emma: Te piszok! Te részeg dög! Te senki!
Csongor (az asszonyhoz): Hagyja, kérem. - A nevemet?! (Fölényesen.) A nevemet akarja tudni? Nem ismer?! (Tartott hangon.) De megálljunk, mutatkozzék ön előbb be, ön jött ide később, ön akar tudni valamit?
Hegedűs: Ennek az asszonynak az ura vagyok...
Kuthyné (nagyot mutatva a kezével, ájult lelkesedéssel): Hegedűs Kálmán, az aradi színház jellemszínésze! (Gúnyosan.) Mehetett volna Pestre.
Csongor: Csongor Imre, a "Magyarság" színházi szerkesztője.
Hegedűs: De hiszen akkor ismernie kell engem.
Csongor: Épp annyira, mint önnek engem.
Hegedűs: Azt nem! Engem ezerszer láthatott a színpadon...
Csongor (éppoly büszkén): Ezerszer olvasta a kritikámat...
Hegedűs (kacagva ordít, ripacs módjára): Hahaha - haha - a...! Tehát ólomért! Nem pénzért, betűért, kritikáért! Pardon, asszonyom, akkor bocsánatot kérek öntől! Akkor ön egy tisztességes asszony...
H. Király Emma: Te piszok! Te utolsó gazember, te beszélsz! Mit akarsz?! Zsarolni?! Pénz kell, lerészegedni, mondd, mit akarsz?! Csengess kérlek, Júlia, a személyzetnek, hadd dobják ki! Kérlek, csengess!
Hegedűs (zsebéhez kap): Ne merj mozdulni! (Térdre borul, összetett kézzel a feleségének.) Emma! Könyörgöm hozzád, jöjj vissza hozzám. Gyere velem. Esküszöm neked, megjavulok, nem iszom többet, a bánat, a keserűség adja a kezembe a poharat, gyere vissza, nem bántalak többet, mindent elfelejtek...
H. Király Emma: Te felejtsz! Szépen vagyunk! Nem, nem, hagyj békén, elég volt ebből a komédiából. Elég volt! Nagyon sokszor megpróbáltam. Eridj, Isten hírével! Hagyj békén, ne rontsd, ne tépd az életem!
Hegedűs (még mindig térdepelve, részeg vaksággal): Én azt mondom neked, H. Király Emma, hogy jöjj vissza hozzám. Jöjj vissza hozzám. (Mind erősebben sírásba és ordításba megy át a hangja.) Jöjj vissza hozzám! (Kegyetlen ordít, hogy a ház visszazeng bele.) Jujj!!! (Felugrik, amennyire részegsége engedi, gyorsan a kezét összekapja a mellén, az arca kínba torzul, eksztázisos pillanat, mely után nem következhet más, mint hogy megrohanja az asszonyt.)
H. Király Emma (dermedten, ugrásra készen.)
Kuthyné
Csongor: Vigyázzanak, revolver!
(Hegedűsnek csak most jut eszébe a revolver, rohanó mozgásából visszahőköl és kabátzsebéhez kap, hol a revolver van. Nagynehezen kirántja, de akkorra a két asszony ráront, majd Csongor is. Szuszogva, kínlódva, kegyetlenül szorítják, püfölik a gyenge embert, s mikor az ajtóhoz vonszolódik a gomolyaguk, eszükbe jut, hogy ki kell dobni az ajtón. Csongor felrántja és nagy erővel kitaszítják az ajtón. Hegedűs borzasztóan megtépve, agyonfárasztva, legyőzve kerül ki a küzdelemből. A kalapja mindjárt a verekedés elején leesett a fejéről és az ágy alá gurult. Künn csend lesz, benn mindhárman zihálva, halotthalványan ülnek anélkül, hogy pillanatig szólni tudnának egymáshoz.)
(Szünet.)
Csongor: Képes lett volna lőni.
H. Király Emma, Kuthyné (hallgatnak.)
Csongor: Azt hiszem, nagyon jól viselkedtünk.
H. Király Emma (nagyot sóhajt.)
Csongor: Nagyon jó volt, hogy nem hívtuk a személyzetet. Nincs botrány. Azt hiszem, ilyenkor már nincsenek a szobákban a vendégek?
H. Király Erzsébet, Kuthyné (hallgatnak.)
Csongor: Hogyan? Nem szóltál? Azt hiszem, kicsit tán a kelleténél jobban elbántunk vele... Én igazán nem akartam, de rémeseket ütöttem bele...
Kuthyné (figyel): Hallgasson csak! Szent jó úristen, jön vissza! Hol a kulcs! Te mindig mindent elhánysz! Rettenetes!! (Ijedten áll az ajtó előtt.)
(Kopogtatnak. A kopogtatás egészen megzavarja őket. Mi az, ami még következhetik? Még egy szerény kopogás.)
Kuthyné: Szabad.
Hegedűs (megjelenik az ajtóban. Az ő zavara nem kisebb, mint a bennlevőké. Kidobták, kirúgták, elintézték, ezt érzi és most mégis vissza kell térnie. Előre jön, könnyedén meghajlik): Pardon! Itt felejtettem a kalapom. (A fogashoz megy, se hall, se lát és leemeli a Csongor hasonszőrű kalapját.)
Csongor: Pardon, az az én kalapom!
Hegedűs (egész zavarodottan): Pardon! (Visszateszi a kalapot és várja, míg Kuthyné előkeresi és átnyújtja neki a magáét.)
Hegedűs (a kalappal a kezében, kicsit meg is hajol, árván): Pardon...
Csongor: (kicsit meghatva, udvariasan): Kérem...