Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 12. szám · / · Figyelő

Ady Endre: A clematisos udvar
(Tabéry Géza könyve)

Értékes, érdekes fiatalember, aki már regényt is írt, nem is rosszat, jelentkezik, tehát bejelentjük. "A clematisos udvar" serdülő és nem sok számú novellák összefoglaló könyve, mely nevét a leghosszabb írásról kapta. Kár, mert ez a mindenféle, de kiváltképpen az új skandináv "nyugatosok" hatása alatt írott írás ezt a tisztességet nem érdemelte meg. Nagyon sivár élet-másolását alig-alig tudja elfeledtetni írójának abbéli írótalentuma, hogy együtt fázik és delirál minden alakjával és helyzetével. Úgy látszik, hogy az ifjúság még a művészi átidomításhoz sem érthet, holott ez csak az első stáció volna a művészi megcsinálás felé. Az ifjúság, mely kinél-kinél évektől függetlenül kitart és marad, mindenben magát látja és kínálja, adja. Tabéry apróbb dolgai (pl. egy lausanne-i leány-panzió két növendékének éjszakai diskurzusa, a "Szkok" nevű kutyatársunk révén elmondott hirtelen történetecske) majdnem teljesek és kiválóak.

Mindenképpen: Tabéry Géza figyelni való valaki, s ha csalódnánk benne, nem az ő nemes írói ambícióján, de olyan hiányosságon múlhatik, melyről ő nem tehet.