Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 12. szám · / · Figyelő
Gyászkeretes borítékban jelent meg Szinnyei apó nagy művének, a magyar írók lexikonának utolsó füzete. Ha későn is, de elkészült végre a magyar irodalom Pantheonja, tizennégy vaskos kötet, melyekben mindenki, vagy csaknem mindenki, aki valaha nyomtató gép alá írt magyarul, vagy ha idegen nyelven is, de Magyarországon, vagy magyar létére a külföldön - glédába állítva néz a jövendőbe. 29 553 író és tollforgató. Köztük talán csak tizenöt az olyan férfiú, kinek neve lexikon nélkül sem törlődnék ki soha az emberek tudatából. A többi közül hánynak neve fog megélni és meddig és kinek a számára? Kár, hogy egy kis statisztika meg nem mondja, hányszor tízezer kötetet képvisel a csaknem harmincezer író. Mert akkor fölvethetné az ember a kérdést, hogy a tenger kötetből hánynak van olvasója ma és leszen majd holnap?
Kegyeletes dolog lett volna ehhez az utolsó füzethez az öreg Szinnyei Józsefnek azt a kis írását hozzáfűzni, melyben a repertóriumok hasznát magyarázta. (A néhai való Szerda folyóirat negyedik számában jelent meg.) Abban az agg tudós a gyermeki lélek őszinteségével és igaz tudósi szerénységgel beszélte el úgyszólva életének történetét, amely lényegében nem egyéb, mint nagy lexikonának története. Örök életében címeket gyűjtött Szinnyei József, hogy végül összerakja belőlük a címek nagy enciklopédiáját. Vajon hány címének nézett mögéje hosszú életének folytán? Hány cím jelentett számára a puszta címnél többet: embert, emberi alkotást, érzést, gondolatot? Erről ő sohasem beszélt, csak arról, amit mások számára jelenthetnek majd az ő címei. "Munkálkodásomat lélekölőnek tartják - írta 1906-ban -, és "élő repertórium"-nak, majd "gőzhangyának" neveztek el, én pedig gyönyörködöm abban, hogy még életemben látom munkáim fölhasználását, és ez ád lelkesedést a folytatáshoz". Munkáit valóban sokan fölhasználták, és fölhasználják majd még többen. Ez az aszkéta tudós a jövő számára dolgozott. Műve egyik fundamentoma az irodalomtörténet tudományának és mint minden igazi fundamentom, örök életű lesz. Miután annyi név számára biztosította a hosszú életet, a maga nevének elmúlásától sem kellett tartania jó Szinnyei Józsefnek.
A félszáz híján harmincezer írónak legalább nyolctizede nem él már. Közülök hány gondolt vajon arra, hogy neve valaha megéled? Hisz nagyobbik felük igazi író sem volt, csak afféle alkalmi pennaforgató. Maradt utánok néhány nyomtatott lap, és annyi elég volt Szinnyei bácsinak ahhoz, hogy beiktassa nevüket a nagy lajstromba. A tudománynak, úgy gondolta, valamikor ezekre is szüksége lehet. Így kerültek a halhatatlanok indexére rég meghalt, nyomban el is feledett valakik.
Hát az élő valakik hadja? Mennyire emberi az eleveneknek arra vágyódása, hogy haláluk után se múljon el mindenük. Hogy amit megalkottak, az megéljen utánok is, hogy a sírkövük el ne porladjon, és nevök, ha mint üres név is, megörökítődjék valahol. Kőben, fában, könyvben. Ennyiből a halhatatlanság vásárának is mondhatnók a Szinnyei-lexikon tizennégy kötetét, és a reménykedés vásárának, egészen mélyére nézve a dolgoknak pedig: a hiúság vásárának. Nem egy név tulajdonosa világéletében óvatos és bölcs ember volt, soha belsejét senki fiának meg nem mutatta. Itt, ebben a nagy könyvben úgy elárulja magát, hogy egész belső valóját meglátjuk. Milyen aggodalmas pontossággal sorolja el minden csip-csup és semmitmondó írását - a tudomány számára! A rengeteg mű száraz anyagában mozgolódás és megilletődés érzik ott, hol önéletrajzi adatok bukkannak föl.
A kívülállóknak, kik nevükkel nem szerepelnek a lexikonban, s ezért bizonyos elfogulatlansággal lapozgathatnak benne, lehetetlen egy érzést lebirkózniok: lehet, hogy a magyar irodalom Pantheonja ez a tizennégy kötet, de akkor mindenképpen a szürke emberek, a közepesek és jelentéktelenek Pantheonja. Végtelenségig demokrata szempontú névlajstrom, amely azzal, hogy jelentőségükre való tekintet nélkül sorol el írókat, bizonyos fokig egyenlősíti őket. S ebben a nagy egyenlőségben természetesen a nagyok és kiválók járnak rosszul. Az ő tehetségükről és jelentőségükről puszta életrajzi és bibliográfiai adatok segítségével megközelítő fogalmat sem lehet adni. Viszont a névtelen valakik azzal is nevet, múltat és jövőt kapnak, hogy a lexikonban szerepelnek.
Ennyiben az emberi indulatok vására is Szinnyei apó lexikonja. Vágyak, remények küzdőhelye, nemcsak temető.