Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 11. szám · / · Szabó Dezső: Gulliver tovább utazik

Szabó Dezső: Gulliver tovább utazik
6. Beszéd az akaratról

Elment tanulságával azok közé, akik akarnak és szenvednek. Leült közéjük, és szeme olyan csitító derültséggel volt tele, hogy a munka megállt, az emberek köréje ültek és figyeltek. Ő pedig így kezdte:

- Testvéreim, boldogságot hoztam nektek, amit az én boldogtalanságom termett. Mert mi értéke van annak a sírásnak, mely nem lesz nevetés mások ajakán?

Az ember értelme a morál. Az ember azért van, hogy morális legyen. Morális vagyunk, tehát emberek vagyunk.

Mert ne mondjátok soha ezt: vagyok, hanem: vagyunk. Másképpen lehazudjátok életetek nagy részét, ami másokban és a dolgokban van, és hogyan lehet morális a megcsonkított ember? Az ember sohasem élhet egyes számban.

A morál a világ tudott egészsége, vidám közérzete az emberben. De előbb ki kell pusztítani a nagy betegséget, hogy morál lehessen. A nagy betegség a szabad akarat.

A szabad akarat kitép az okok testvériségéből, és magánossá lök. És hogyan lehet morál abból, ami különválaszt, mikor a morál a társulás, a család sub specie aeternitatis. Szegény szabad akarattól didergő ősök, vakul dobott kövek voltatok. A morál küszöbén be kell látnod, ó ember, hogy meg vagy határozva, hogy ok és okozat vagy az okok és okozatok között.

De ez a látás ne olyan legyen, mint mikor szemed lát követ, fát, utat és azt mondja: kő, fa, út, és nem megy bennebb az életedbe. Ez a látás olyan legyen, mint ahogy véred látja az ételt, hímséged a meztelen nőt, tested a nehézkedést.

Csak egy akarat van: a világ. Ez az akarat az élő nedv, mely benned, hajat, fogat, cselekvő kezeket és cselekedtető gondolatokat hajt az élet felé.

De ebben a nagy ok-folyóban egyben különbözöl a többi okoktól: te látod, hogy benne úszol. Ez a látás a te méltóságod, ez a morál kezdete, ez a szabadság a meghatározottságban.

Láttad-é a csolnakost a hegyi vizek halálos veszélyei közt? Hogy érti a vizet, hogy tudja a halált, és hogy tartja az életet. Ez az igazi morál, testvérem.

Mert ez a te mindig nyílt szemed megmondja, hogy hogyan fogd az evezőt, hogy tartsd a csolnakod, és hogy ránduljon a tested. Ezzel a látással rendezheted magad a ható okok elé, ezzel irányíthatsz okokat magadra, építheted napról napra magad, míg felépíted a világ ragyogó célját: a morális embert. Az egész világgal építsz, hogy egy embert felépíthess.

És ez a látás mondja meg, mi a célja a morálnak: benne lenni az okok testvéries együttműködésében. Élj az általánosokban, testvérem.

Ha az egyeshez kötöd magad, beteg vagy és immorális, és halálnak halálával halsz. Szeresd a nemet és ne az egyest.

Szeresd az embert, de ne ezt, vagy azt az embert, hanem az embert. És ha a te barátod meghal, a te derültséged ne vegye észre, mert te az erdőt szereted és nem egy levelét. És ha apád vagy anyád meghal, a te derültséged ne vegye észre, mert te az erdőt szereted és nem egy gyökerét. És ha mai szeretőd elhagy vagy meghal, a te életed ne vegye észre, mert te a végtelen életet szereted és nem egy állomását. S ha jaj-napok hullanak rád, maradj derült, mert te a világot szereted és nem a keretét.

Ne hajts gyökeret az egyesbe, mert ott harap beléd a fájdalom. Élj az általánosban. Ez a te függetlenséged a nagy függésben, ez a morál.

Hogyan haragudnál vagy irigykednél egy rád pattant kavicsra, mikor látod, hogy az egész univerzum löki feléd? Aki látja a meghatározottságot, az nem gyűlöl, nem irigykedik, nem botránkozik. Derülten végzi útját az egyetemes ritmusban.

Íme erő lök téged, hogy te is ok legyél az okok közt, és hass a világra. Legyen akaratod iránya mindig az általános, mert ez a világ egészsége.

Rettenetes vámpírja a szabad akaratnak! Rálidércülsz az alvó emberre, és vad rángásokban riasztod bele a testvér dolgok rendjébe. Te vagy az agg ellenség, a kígyó, s én megtöröm fejed.

Ó nagy öröme a meghatározottságnak! Íme a föld, a testvér-csillagok s az egész rokonvilág egymásba melegedett kézzel, szelíd ritmusban lejtik az élet pünkösdi játékát.

Szeressétek testvéreim a halált. Mély szakadékok felé jó emberek odateszik: Vigyázat, veszélyes. És ez megmenti a gondolatlan vándort. Ilyen intés a halál. Intő szó, mely fel van írva az egyesre: Vigyázz, itt elveszted az életed! Élj az általánosban.

A halál ráhajlik minden birtoklásra, szenvedélyre, kiszakadt vágyra, melyekben az én ráfekélyesedik az egyetemes akaratra. És mint egy hűvös borongatás, visszacsillapít az általánosba. A halál az egyénné gyengült ember mankója a morál felé.

Új ember, mindig nyitott szem, mindig derült élet, mindig erős erő, téged hirdetlek. Te, aki magad is, mást is mindig benne látod az egyetemes meghatározottságban. És ezért nem szenvedhetsz, és a halál kézenfogott barátod.

Amint meg tudjátok csinálni a saruitokat, testvéreim, úgy megcsinálhatjátok a boldogságtokat.

Ekkor egy munkás szelíd, kalaplevevő hangon mondta: - Szegény Gulliver, te mezítláb vagy.