Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 11. szám · / · Szabó Dezső: Gulliver tovább utazik
Reggel kilenc óra volt, mikor Gulliver a nagy városba érkezett, és az emberek tovább gyűlölködtek. Az utcákon emberáramok torlódtak egymásnak, s étel- és nőstényszagtól volt részeg a levegő. Az egymást túlnyúló óriás házak, mint nekitavaszult kamaszok, bakfüttyöt játszottak a reszkető levegőben. A telített kövek ittas bőségben köpték vissza a napot. Gulliver mind több-több lelket érzett fellázasodni magában.
- Ebben a sokféleségben bizonyára megtalálom a mondanivalóm - szólt és szétfigyelt. Jaj, ki lesz az az emberi rokonság, vagy testvér-dolog, mely elém fogja dobbantani az én szavamat?
Csüggedten ment el egy kert mellett. A kert magas kőfalán át, mint egy gerezd vidám pillangó, kiáltások és nevetések csüngtek. Gulliver egész húsában végigmelegedett, hogy ezek a hangok fiatal lányoktól jönnek.
Felmászott a falra, s onnan belerejtőzött egy lombos fa koronájába, és leskelődött.
A kertben fák, virágok és fiatal lányok voltak. Tizennégy-tizenöt évesek. Táncoltak. Párokban ölelték egymást, s felmámorosodó szemeikből kis mohó kezek nyúltak ki a szerelem után. Ha mellecskéik összeértek, a jövendő anyaság édes kacagásban loccsant ki belőlük. Mindenik fiút látott a másikban. Némelyik egy-egy percre megállt, s gyermekes szokottsággal megigazította a harisnyáját. A szoknya görbés lebbenése, a test áldott meghajlása, a térden szétgyengülő ujjak: mennyire mind Gulliverben történtek ezek.
A legmagasabb közöttük egy tizenötéves bakfis volt. Szőke sörénye úgy harangozta körül dacos kis fejét, hogy Gulliver vérében csilingéltek a fürtök. Kék szeme csordultig volt a szeplőtlen fogantatás áldott csodálkozásával. De kis harcos orrán és biggyedt ajkain dacot lobogtatott a fiatal élet. Mozgásaiban az élet mély hívása hangzott a jövő felé. Nemcsak egy leány volt: körötte mint egy szent misztérium, szűzi méhek láthatlan atmoszférája zsongott. És Gulliver külön férfi volt minden kitárt pórusában. És a két termékeny atmoszféra egymás felé terjengett, ezer csírájával egymásba kapaszkodott. A kisleány elkomolyodott, kiállt a játékból, leült egy padra, s a vetésre váró barázda sejtelmes ürességével nyitotta szemeit a fa felé. Csengetés hallszott. A többi lány beszaladt, csak ő maradt künn. Gulliver leszállt a fáról.
Gulliver ezekben a pillanatokban nem érezte külön a Gulliverségét és külön a mondanivalóját. Belesodródtak az élet tagolatlan áramába, mely a formák gyötrelme mögött még boldogan csörög tovább. Mikor aztán a hosszú csókok után megint külön két testté bágyadtak, a mondanivalója eddig nem érzett sajgással rohanta meg Gullivert. Édes fáradságtól nedves szemeit lágyan hullatta a leányra és kérdezte:
- Nem te vagy-é a jelentésem, a mondanivalóm?
- Ölelkezzünk még! - mondta a leány cukrot kérő hangon. - Ó, milyen szép, milyen fiatal vagy, mikor megölelsz.
Ebben a percben egy kis társnője futott ki, s amint meglátta Gullivert, meghökkent, és édes kis ajkain kisiklott a kiáltás: - Ni, bácsi!
A bácsi szó úgy hullott le Gulliver előtt, mint egy lerántott ruha. A még ölelt lány szemei kitágultak, s arcán végigrángott a fintorodás: - Ni, hiszen ennek hamvas a haja, a szeme körül ráncok vannak. Hiszen ez bácsi!
A két kislány befutott. Nemsokára száz kisleány-ajkon gurult feléje kanyargós gúnnyal: - Bácsi! - Gulliverben valami nagy zuhanás hallszott. Izmai, idegei, minden atomja sírt halál előtti kétségbeesett zokogással.