Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 11. szám · / · Csáth Géza: Tálay főhadnagy

Csáth Géza: Tálay főhadnagy
V.

Az ezredeséket - mint mindig, ha hasonló időben felmentek hozzájuk, ami gyakran megtörtént - az ebédlőjükben találták. Matild néni három csomag francia kártyával patience-ot játszott, az ezredes a lapokat olvasta. Irén sírva borult az asszony nyakába, az ezredes pedig felugrott:

- Mi az, mi történt?

- Majd elmondom - mondta Tálay nyugodtan, és engedélyt kért, hogy cigarettára gyújthasson. Az asszonyok átmentek a szalonba.

Irén teljes részletességgel beszélte el az eseményeket. Az ezredesné pedig - egy telt, szőke asszony, aki boldog házaséletet élt - undorral és nagy érdeklődéssel hallgatta. Közben számtalan apró kérdést tett föl, hogy az érdekes elbeszélést minél hosszabbra nyújtsa, végre elmondatta magának még egyszer az egészet. Ezután az egyes részletek megbeszélése következett. Matild néni a lehető legrosszabb véleménnyel volt a színésznőkről, és mindenekelőtt azt akarta tudni, hogy mennyi idő múlhatott el Tálay távozása és Irénnek az öltözőbe való belépése között. Azon kombinált, hogy vajon nem ment-e végbe ez alatt az idő alatt házasságtörés?

Irén végre is észrevette, miről van szó:

- Azt gondolod, édes Matild néni talán, hogy...

- Hát tudod fiam, én mindent gondolok, mert elvégre egy ilyen szemérmetlen teremtés mindenre képes. A szó szoros értelmében mindenre. Annak az semmi.

- Ó istenem - zokogott a fiatalasszony -, ha valaha mondta volna nekem valaki, de Jani mindig olyan jó férj volt, és most éppen egy ilyennel!...

- Te még nem ismered a férfiakat, édesem. Mindenki kell nekik. Aki kimutatja, hogy vágyik rájok, kimutatja az ő piszkos szenvedélyét, azt már imádják, meg vannak bolondulva. Ebbe bele kell nyugodni. Ez már így van. Olyan ember, mint az én Pistám, legföljebb minden ezer közt van egy. És még ő sem volt mindig ilyen. Eleinte bizony észrevettem, hogy ő is szívesen paríroz a kacér asszonyoknak, no de azután rávezettem, hogy nézd: ez ilyen mindenkivel, nem szégyelled magad - belátta. Én nem mondom, hogy a férjed megcsalt, de bizonyosan megtette volna, ha be nem mész. Nagyon-nagyon okosan tetted, ezért nem tudlak eléggé dicsérni. Hadd pukkadjon az a... Az ilyenek azt hiszik, hogy ők minden és a tisztességes nő az - semmi. Az buta, ostoba, báj nélküli, csúnya. Csak ők a szépek. Éppen egy ilyenféle nő volt, aki ki akart kezdeni az én Pistámmal. Egy civil ember felesége volt, egy gazdag ügyvédé. Színésznő volt, az ügyvéd belebolondult, elvette. Egy barátnőmnél uzsonnán találkoztunk többször vele. No de én aztán megmondtam Pistának. Fiam, én Prileticsékhez többet nem megyek, ha te akarsz, menj, én itthon maradok. Az utcán köszönt nekem, odamentem hozzá, azt mondtam, kérem nekem ne köszönjön, mert én nem fogok többet magának visszaköszönni, hogy miért, azt bizonyára tudja, attól megkímélem... No hát ennek is túl fogunk járni az eszén. Majd meg fogja látni, hogy nem megy az úgy. Azt hiszi, hogy azért, mert színésznő, és a testét meztelenül meg trikóban mutogatja a színpadon, hát csak ki kell neki nyújtani a kezét, és mindenki az ő lábainál fekszik. Nem oda Buda!... Te! - az a nő biztosan hívta a férjedet, hogy előadás után vele vacsorázzon. Ismerem ezeket. No hát nem fog vele vacsorázni! Akár hívta, akár nem hívta, én a biztonság kedvéért itt tartalak benneteket teára. Mindjárt csöngetek is, hogy csináljanak teát!...

Tálay ezalatt némi módosításokkal, de úgy adta elő az esetet, hogy a felesége adatai meg ne cáfolhassák őt. Hangsúlyozta a gyerekkori pajtásságot, a színésznő úrilány voltát, amely kizárja, hogy az egész dolgot valami frivol kalandnak lehessen minősíteni. Hangsúlyozta, hogy amikor találkoztak, mások előtt váltottak csókot, és hogy a búcsúcsók teljesen hasonló volt. Nem tagadta, hogy meg is ölelték egymást, de az csak olyan könnyed, minden jelentőség nélküli ölelés volt.

Az ezredes szemmel láthatólag irigyelte a fiatal bajtársát, és azon gondolkozott, hogy neki bizony sohase volt dolga ilyen híres művésznővel. Íme, mondotta magában, itt van ez a Tálay, fess fiú, de ilyen fess én is voltam főhadnagy koromban, és belőle ezredes sohase lesz, mégis ő jut hozzá, hogy az egész ország dicsőített szépsége, akiről a lapok majd mindennap írnak, egyszerűen a keblére borul.

- Pista, kérlek! - hallatszott az ezredesné hangja -, jöjj csak!

Az ezredes bement és a feleségével pár percre a szomszéd szobába vonultak tanácskozni. Az ezredes elmondta, amit Tálaytól hallott, s amit Matild néni egyszerűen nevetségesnek és el nem hihetőnek jelentett ki.

- Egy közönséges nő - mondta -, aki az ő fellobbanó piszkos szenvedélyével megkívánta ezt a férfit, ez az egész! Hiszen Irén látta. Egészen hozzátapadt! Abban a vékony ingben. Meztelenül! Pfuj!

- Mondjuk, hogy így van - replikázott az ezredes -, de Irénnek mégis azt kell mondani, hogy úgy volt, ahogy a férje mondja, így azután rendbe jön minden.

- Ebben igazad van - mondta Matild néni -, ezt kell tennünk, de én azért négyszemközt megmondom Tálaynak a véleményemet. Te pedig azalatt mondd el Irénnek úgy a dolgot, ahogy a férje meséli. Hitesd el vele!

Ezzel kivonultak a szalonba, mint az esküdtek. Az ezredes megcirógatta Irént, letelepedett mellé, és megkezdte a misszióját. Matild néni pedig kiment Tálayhoz, becsukta maga mögött az ajtót, leült az asztal mellé, és egy kis komoly várakozás után a következő beszédet tartotta:

- Tudja, Jani, nem szép, amit a feleségével csinált. Mi megegyeztünk Pistával, hogy Irénnel úgy hitetjük el a dolgot, amint maga beszéli, de engedje meg, a látszat mást mond. Én nem keresem, hogy mi történt, de maga bizonyára érzi, hogy a férji hűséget nem egészen tartotta be. El hagyta magát kábítani, mint egy kamasz gyerek. Megfeledkezett a feleségéről, hagyta őt ülni, várni és azalatt ölelkezett, csókolózott - nem beszélek most arról, hogy micsoda csókok voltak azok, de mégiscsak csókolózott egy olyan nővel, akit nem is lehet Irénnel egy napon említeni. Nem teszek magának szemrehányásokat, mert elvégre is inkább azt a nőt kellene felelősségre vonni. Őt kellene megtanítani rá, hogy egy férjes emberrel nem illik kikezdeni. Tudta ő, hogy maga házas ember?

- Igen - hazudott Tálay, mert nagyon szégyellte, hogy erről nem szólt Klárának.

- No látja. - Micsoda romlott egy teremtés. És maga kitette a feleségét annak, hogy egy ilyen nevessen fölötte.

- Engedelmet kérek, méltóságos asszonyom - mondta Tálay magában mulatva -, nem tartja helytelennek, hogy egy úri asszony, egy főhadnagyné utána menjen a férjének a színpadra, és kopogás nélkül benyisson egy idegen öltözőbe. Ez olyan ízléstelen dolog, hogy Irénre mindenesetre okom van neheztelni. Elvégre a férje rangjának, nevének tartozik azzal, hogy ilyeneket ne csináljon.

- Ebben van valami - mondta az ezredesné -, csakhogy az én nézetem szerint egy ilyen nővel szemben minden illemszabály megszűnik, ő sem törődött az ízléssel, az illemmel, aminthogy ez kiderült.

A főhadnagy belátta, hogy az este már úgyse menekülhet el semmiképpen, elhatározta tehát, hogy reggel hétkor a vonatnál beszél Klárával, és legközelebb módját fogja ejteni, hogy Budapesten fölkeresse. Most tehát egyetlen programja volt, hogy mulasson a dolgon. Épp ezért nem hangsúlyozta az ártatlanságát, hanem engedte, hogy az ezredesné az egész ügyről a lehető legrosszabbat tételezze föl. Így beszélt:

- Ebben méltóságos asszonyomnak föltétlenül igaza van a saját szempontjából, de tegyük fel már most azt az esetet, hogy az a lány, akit így elítél: igazi vonzalommal viseltetik valaki iránt, nem irántam, valaki iránt, akit gyermekkora óta szeret, nos ez esetben, ha enged az ő vonzalmának, az ő vágyának, és eszerint cselekszik, még nem lehet becstelennek tekinteni.

- Már ahogy vesszük - mondta hidegen az ezredesné -, ahogy vesszük. Mikor találkozott maga vele utoljára?

- Tízéves koromban.

- És ő mennyi idős volt akkor?

- Hétéves lehetett.

- No lássa. Szerintem egy tisztességes lány nem állhat oda egy ingben csókolózni valakivel, akit gyerekkorában látott utoljára. Ez egyszerűen lehetetlen. Ezt maga nem látja be?

- Bocsásson meg, hogy ellentmondok, én csak azt gondolom, hogy az őszinte igaz szerelem minden akadályt elhárít. Ismétlem, nem magamról beszélek.

- Hát tudja, én erre azt mondom, hogy a férfiak mindent úgy fognak fel, úgy forgatnak, ahogy az ő önzésüknek jólesik.

- És az asszonyok szintén - gondolta Tálay, de nem szólt, hallgatott, mintha a döntő érv hallatára teljesen magába szállott volna. Holnap reggel a vonatnál még beszélek vele, gondolta, és most már nem aggódott, hogy Klára vissza fogja utasítani, vagy meg fogja vetni, amiért eltitkolta a házas voltát. A körülötte folyó bonyodalom, amelynek rugója - ezt érezte - alapjában véve: az ő férfias szépsége, az ő hím mivolta volt, visszaadta az önbizalmát. Semmiféle nagy gyerekszerelem nem intézhette volna így a dolgot - kombinálta közben -, ha Klára újra nem szeretett volna belém, és én se mentem volna az öltözőjébe, ha nem lett volna ilyen remek szép, ellenállhatatlanul vonzó és vágyat keltő! Már tudta, hogy nem fog hű maradni a feleségéhez, és tisztán látta, hogy eddigi hűségének az oka csak az volt, hogy a városban senki se akadt a hozzáférhető ismerős asszonyok között, aki felvehette volna a versenyt Irénnel. Így történt, hogy azokat, akik értésére adták a tetszésüket, vagy akikről észrevette, hogy hajlandók volnának vele viszonyt kezdeni, könnyen és meggyőződéssel utasította vissza. Kissé csodálkozott most. Mert másfél évig azt tartotta magáról, hogy igazán hű férjnek született.

Az ezredesné azt hitte, hogy most Tálay az ő legutóbbi mondásának a súlya alatt vergődik, és bizonyos részvéttel nézett rá. A férfi arcán a gondolatok és következtetések hatása alatt megfeszültek az izmok, és Matild néni ebben a belátás jelét látta. Hasznosnak gondolta tehát még egyszer ismételni a mondást:

- Bizony. Maguk úgy fognak fel, úgy forgatnak mindent, ahogy a maguk önzésének megfelel. Ilyenek maguk.

Tálay mereven nézett maga elé. A feleségére gondolt. Arra, hogy mindeddig nagyon meg volt elégedve vele, nem kívánt más asszonyt. Hirtelen maga előtt látta Irént, éspedig abban a helyzetben, ahogyan az utóbbi időben tetszett neki. Vékony világoskék batisztingben, amint föláll a kádban, hogy kilépjen a fürdőből, a nedves ing hozzátapad a hosszú fehér kemény combjához, és a nedves kelme nagyszerű íves redőkben foglalja össze a hát nagy fehér síkjait és a csípők impozáns, márványszerű domborulatait. Hirtelen a fejébe szállt a vér...

De nyílt az ajtó, és a küszöbön megjelent az ezredes karonfogva Irénnel. A magas, fehér bőrű, szőke asszony szemei még könnyesek voltak, de már mosolygott. Az ezredesnek könnyű volt elhitetni vele a dolgot, mint ahogy a férjén kívül bárkinek szívesen az első szóra elhitte volna.

- Nohát, itt hozom a haragos menyecskét - mondta az ezredes -, most azután szent lesz a béke köztetek, és soha többet nem fogtok veszekedni.

- No és mit szólsz hozzá te, Matild néni? - kérdezte Irén mereven az ezredesnére nézve, nehogy a férjével pillantást váltson.

- Én azt mondom, fiam, hogy hát akkor nem jól fogtad fel a dolgot. Elvégre Janinak tényleg játszópajtása volt ez a nő, és ilyen esetben egy csók a találkozáskor, a búcsúzáskor határozottan megengedhető. Persze egy úri asszony nem fogja a gyerekkori pajtását összeölelni és csókolni, de hát egy színésznő az más. A férjed majd vigyázni fog, hogy hasonló félremagyarázható helyzet ne ismétlődjék soha.

- Igen - mondotta Tálay, és fölállott -, Irén pedig meg fogja jegyezni magának, hogy egy főhadnagy felesége nem szaladgál be egy színésznő öltözőjébe, mert méltóságán aluli, hogy a férjét ellenőrizze. Maga különben eddig se tett soha ilyesmit, ezután se fog ilyet tenni, ugye?

- Nem - mondta Irén mosolyogva, és a kezét nyújtotta -, de maga se lesz többé udvariatlan, és nem fog a színházban magamra hagyni.

- Magyarázza meg nekem, hogy hogyan határozta el magát, hogy feljön a színpadra - kérdezte a férj, miközben kezet csókolt a feleségének.

- Kimentem a foyerbe és sétáltam, vártam, vártam, és mikor láttam, hogy maga nem jön, aggódni kezdtem, egyszer csak láttam magát, amint ölelkezik és csókolózik azzal a színésznővel. És érdekes, éppen abban az öltözőben. Lánykoromban ugyanis egy jótékonycélú előadás alkalmával én is öltöztem ott. Ettől kezdve alig találtam a helyemet. Benyitottam a kis vasajtón, hátha már látom jönni magát, de hiába. Hogy, hogy nem, magam sem tudom, hogyan, egyszerre csak benn voltam a színpadon, nem figyelt rám senki, és benyitottam az öltözőbe.

- Én be akartam magukat mutatni egymásnak - magyarázott a férj -, és be akartam hívni magát, de amikor láttam, hogy maga sír és magával egyáltalán nem lehet beszélni, akkor inkább azt mondtam, hogy hazaviszem, és otthon megmagyarázok mindent.

- Hagyjuk ezt, gyerekek - mondta az ezredes -, a szalonban már benn van a tea!