Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 11. szám · / · Csáth Géza: Tálay főhadnagy
A nagy vidéki színház nézőtere zsúfolásig megtelt. Az igazgatónak végre sikerült - a szezonban először - táblás házat csinálni. De micsoda áldozatok árán! A csillagot kellett lehoznia az égből: a főváros újonnan felfedezett, diadalmas ifjú primadonnáját, Vihar Klárát kellett megnyernie egy vendégszereplésre - ami kerek hatszáz koronájába került.
Az este igen forró volt. A közönség kezdettől fogva szinte szenvedélyes tetszéssel és szimpátiával tapsolt a fiatal nőnek. Édes, frivol beszédhangja, csinos szopránja, szép arca és tüneményes termete már az első perctől kezdve ellenállhatatlanul hódította meg az összes férfiakat. És a hölgyeket is. A primadonna fiús viselkedése, az a bizonyos kétnemű gyermekesség, amelyet vagy húsz év előtt valamelyik angol operett-színésznő fedezett fel, mint a szimpátiakeltésnek legjobb és legbiztosabb módszerét: ez alkalommal is sikerrel intézte el ezt a nehéz és fontos kérdést: lefegyverezte az asszonyok féltékenységét, és csírájában fojtotta meg azt a bizonyos megvető és keserű utálkodást, amit a nők éreznek ama társuk iránt, aki a szemük láttára és a fülük hallatára tetszeleg, kacérkodik és hódít.
Tálay főhadnagy, aki feleségével a földszint első sorában középen foglalt helyet, az első perctől kezdve különös nyugtalansággal figyelte a színésznő minden mozdulatát.
Gyermekkori szerelmét és játszótársát ismerte föl a remek lányban, akiről sohasem sejtette - pedig az újságban csaknem naponként kellett róla olvasnia -, hogy Weber Klárával, az ő volt kis barátnőjével azonos.