Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 10. szám · / · Figyelő
A regény hőse, mikor megismerkedünk vele, tizenhat éves, mikor eltűnik előlünk, körülbelül huszonhat. A történet elején álmodozó, hevesen fejlődő, a nagyra hivatottság homályos és fantasztikus érzéseitől tüzes, kamasz lélek, az utolsó fejezetben összetört, öngyilkosságba zuhanó koravén roncs. A kezdő fejezet öreg várhegy tetején, romantikus romok alatt mutatja őt, amint végtelenbe vesző perspektívák felé feszíti fiatal látását és lelkét, úgy érzi: csak előre kellene lépnie a nyájas, zöld oromról, s az édes, engedelmes levegő könnyeden emelné az elámult világ fölött, mint csodálatosan lebegő tüneményt. A regény végén ugyanerről a hegytetőről zuhantatja alá fáradt testét, míg lelkében halványan és búsan az első fejezet felejthetetlen víziója még egyszer fölremeg.
Pakots József új műve tehát azoknak a regényeknek a sorába illeszthető, melyek egy-egy fiatal test és lélek megható felzsendülését s még meghatóbb, halk tragikumú letörését írják meg: az Éducation Sentimentale édes-bús hangulataira emlékszünk a regény olvasása közben. Meglepő, hogy egyik legsikerültebb fejezete például - bizonyára véletlenül - még apróbb részleteiben is emlékeztet Flaubert remekművének egyik csodaszép lapjára: este, egy kocsiban, a fiatal diák s az imádott asszony viszik haza a nő alvó leánykáját, s míg őket halkan ringatja a mélyülő éjszaka és az édesedő vágy, a mellettük ülő férj prózai vaskossággal ásítoz és kuglipartira gondol.
A regény fő érdeme, hogy ez az édes-bús hangulat mindvégig elég egyenletesen szövődik, csak ott érzünk nyers törést, ahol a történet a záró, tragikus jelenet felé siet, színtelenül, s túlságosan hamar. Az író előadása sima, a diákélmények rajzában s a mellékalakok formálásában kedves humorú, leírásai a maguk igénytelen pasztellfoltjaival sikerült hátteret festenek az események mögé. Néhányszor azonban, a lendületesebbnek készülő helyeken, ahol a nagy "élet"-ről esik némely kopottasan ható nagymondás, érezzük, hogy az író túllépett tehetsége korlátain.
Magának a hősnek rajzában a regény első fele a jobb. Osvát Pétert - ez a főalak neve - szerelemből szerelembe való sodródása viszi a lejtő felé. Szerelmei szeretkezésekké alacsonyulnak: becsvágyát, energiáit ahelyett, hogy fokoznák, kiteljesítenék: elporlasztják, minden elért cél olcsónak, üresnek bizonyul, s lelkiismereti kínok ágya lesz. Ebben a lelki rajzban inkább a szerelmi érzések halk felbizsergése, tetőpontra jutása talált az íróban ügyes megelevenítőre, a tragikus letörések éreztetése bágyadtnak tetszik.
Pakots József új regénye az író fejlődésének igen figyelemre méltó dokumentuma.