Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 9. szám · / · Figyelő
Régi szomorú téma. A Nemzeti Múzeumnak nincsen pénze, hogy az ország kultúrhistóriai emlékeit magához váltsa, ha volna pénze, nincs helye, ahova elhelyezhetné a megvásárolt anyagot. Nürnbergnek egy egész rezidenciája van, ahol elhelyezheti emlékeit, a müncheni Bayrische Nationalmuseum kilencvennégy termet és hét udvart tölt meg anyagával. A Nemzeti Múzeum régiségtára nyolc teremmel, egy előcsarnokkal és két szűk folyosóval rendelkezik, és a múzeum emberei most őszintén és komolyan örvendenek, mert 2, azaz két termet sikerült elhódítaniok az egyik direktornak a múzeumból való kiköltözése kapcsán.
Kedves szomorú sétám a régiségtár áttekintése. Lelkes középiskolai sihederek, munkátlan öreg urak, nyugdíjasok csetlenek, botlanak körülöttem, naiv vidéki emberek és külföldi vendégek (de ez már szenzáció) ácsorognak értetlenül az üvegszekrények között.
Pedig a múzeum nagy számban felgyülemlett értékes anyaga megérdemelné a közönség szeretetét, érdeklődését, de hát az anyag jórésze ládákba csomagolva hever és ami hozzáférhető, az sötét zugokba helyezett vaskos szekrények mélyén szunnyad összezsúfolva. Kevés ember érez kedvet ily szemrontó mulatsághoz.
Úgy látszik, most valamelyest megjavul a régiségtár helyzete. Egyszerre két cikk ad hírt a várható változásról. A Vasárnapi Újság néhány pompás római bronzfigura fotográfiájával hívja fel a közönség érdeklődését. Az Újságban pedig Elek Artúr foglalkozik a bronzokkal.
Szóval készül valami.
Egyelőre csak egy-egy rosszul elhelyezett régi tárgy áthelyezésénél és néhány új szerzemény bemutatásánál tartanak a munka résztvevői. A régi sötét szekrényeket is lassan-lassan felcserélik vékony vaskeretű üvegszekrényekkel, aminek az az előnye, hogy a benne levő holmik jól és minden oldalról láthatók.
A kevésbé fontos darabokat raktárba helyezik, és kultúrhistóriai szempontból fontosabb, értékesebb anyaggal töltik meg az így felszabadult és két teremmel való kibővítés által nyert helyet.
Az új rendezés kellőképpen előtérbe helyezi a magyar kézműipar jellegzetes termékeit, az ötvösművészet, bőripar nagyértékű emlékeit.
Ez a kezdet.
De az átrendezés folyamatának nem szabad megszakadnia. Hogy tíz terem lesz nyolc helyett, az kezdetnek is nagyon kevés. A raktári zsúfoltságot meg kell szüntetni. Az olyan tárgyakat, melyek a Szépművészeti Múzeumba valók (pl. Pisano márványszobra), át kell telepíteni. A földszinti csarnok gipszöntvényei talán mégis inkább padlásra valók. A túlságosan személyi vonatkozású emléktárgy, csecsebecse helyett jobb lenne, ha az egyetemes fejlődés egyes periódusait jellemző dokumentumokkal töltenék meg a siralmasan kevés helyet.
Csak vázlatosan érintettem e témát. Inkább mementó, mint ismertetés.
E kis igényű írás talán alkalmas arra, hogy néhány emberrel megszaporodjék azok száma, kik tudomást szerezve a múzeumban folyó munkáról, felkeresik az ott felhalmozott kincseket.