Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 9. szám · / · Figyelő

Nagy Lajos: Biró Lajos: Ciklamen

A "Ciklamen" Biró Lajos legújabb novelláskönyve. Tizenkilenc novella van benne. Típusai a tárca-novelláknak. Valamennyi egy-egy érdekes történet anyagából készült kemény, szinte merev, de mégis tetszetős formájú kompozíció. Gyors, de erős kézzel íródtak. Szinte magukon hordják írójuk legfőbb szándékaként az érdekességet. A legkönnyebb olvasású műfajhoz tartoznak ezek a novellák, a legtöbb ember érdeklődésére tarthatnak számot, az egészen egyszerű olvasóktól fel a kitűnő ízlésűekéig. Föltétlen megértésre, gyors és teljes méltánylásra számíthatnak az ilyen művek, mégis ezekben szokták az irodalmi igényűek legnehezebben észrevenni a mesterségen felül valót, a művészetet.

Méltatván ez írásokat vitára szeretnék kelni azokkal, akik csak akkor veszik észre az "irodalmat", ha az hangosan bejelenti magát, akik csak a finom és lírikus hangulatokat, a mélységeket érintő lélekanalízist, a stíluspompázást vagy a festegető, színes leírásokat érzik művészetnek, s az elbeszélés magasabb- és alacsonyabbrendűségét valahogy úgy rakják sorrendbe, hogy a bonyodalmasra és fordulatosra szőtt, sőt poentes mesét és az ehhez való szűkszavú, rohanó előadásmódot szinte már okvetlen gyári minőséggé degradálják ítéleteikben. Szóval vitára szeretnék kelni azokkal, akik akár kritikában, akár velem való irodalmi diskurzusokban, ha csak egy kicsivel is kevesebbre értékelték a Biró Lajos novelláit, mint amely értékelés azokat megilleti. Mert bizonyos, hogy ezek a novellák, mindig könnyedek és érdekfeszítők, és sok és sokféle emberhez is szólók akarván lenni, nem mindenben a legmagasabb irodalmi szándékok hordozói. Valami mesterségszerűség, szinte valamely gyári szag is jellemzi őket. Ezekkel a tulajdonságokkal szemben azonban nem győzném dicséretem lerovását.

Legelőször a novellák írójának sugárzó intelligenciája lepi meg az olvasót, ha együtt olvassa a darabokat, melyek így kötetben az egymás értékét fokozzák. Impozáns az írónak bőséges és terjedelmes körű érdeklődése. Objektív, nemes, emberszeretettől áthatott érdeklődés ez, mely a legkülönfélébb emberek, szegények és gazdagok, nők és férfiak, fiatalok és öregek felé egyforma buzgósággal sugárzik. Ahogy az embereit valamely rohanó és bonyodalmas történés figuráivá csinálja, ahogy őket elénk veti és egyszeriben káprázatos ügyességgel forgatja, az egy óriási gyakorlat folyamán kialakult, megerősödött rutin, de az a rutin finom és előkelő, annyira, hogy ez maga is tiszta művészet. S ahogy Biró a novellája kiindulópontjától a befejező mondatáig egyenletesen, ingadozás nélküli biztossággal, szűkszavúan, de a legjobb szavakkal, a legjellegzetesebb jelzőkkel halad, ez az előadás olyan külső képét adja az írásainak, mintha a legmegfeszítettebb számításokkal, szinte méricskélések alapján, törlések és toldások alkalmazásával, ismételt óvatos átmunkálással jöttek volna létre. Pedig mélyebben fekvő és biztosabb jelek az írás teljes készségére és könnyedségére vallanak.

Sehol semmi szubjektív hangulat, az író mindig embereket szerepeltet, sohasem bújik az alakjai ruhájába, hogy szubjektív hajlandóságokat éljen ki, és személyesen hívatlanul ágáljon. A tiszta objektivitásnak ekkora foka igazi arisztokratizmusa az elbeszélőnek.