Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 8. szám · / · Figyelő

Tóth Árpád: Kardos Lajos: Arany János Bolond Istókja

Bolond Istók monográfiája, mint egy fiatal tanár első nagyobb önálló dolgozata! Meghatottan lapozom a füzetet, s az első érzésem, mely a fiatalos értekezés olvasása közben támad, ez: Milyen jól illenek egymáshoz: az első, nagyobb problémájával küzdő, lelkes, ifjú tudós és ez a csodálatos költemény, melybe a szemérmes, öregedő Arany fájón édes és visszahozhatatlan ifjúsága emlékeit írta bele! Nem tudnám bizonyítani, de úgy érzem, hogy Bolond Istók azért maradt töredék, mert nem is lehetett volna már folytatni. Minek? Hiszen benne voltak immár a debreceni diákévek, a kamasz mulatozások a coetusban, az édes és testetlen ifjúi álmodozások a napfényes Nagyerdőn, az ébredő tehetség első birkózásai: a gipszből faragott Vitéz-mellkép és a tűzbedobott Bajzás versek, és benne volt a színészkedés romantikus ideje is, az első nagyobb szereppel és Klárcsival, a méltatlannal! Az ifjúság, a szomorú és drága, ott piheg, ábrándozik és fáj az elkészült két énekben, mi jöhetett volna még: póriasnak érzett tárgy és unalmas bonyodalom? - a Bolond Istók be van fejezve. S a Kardos Lajos dolgozatát éppen azért becsülöm fölöttébb, mert ehhez a két énekbe zárt ifjúsághoz vezet még közelebb, az önéletrajzi adatokat világítja meg és teszi teljesebbé. Különösen az első nagyobb színészi szerep ismertetése és a Bolond Istók vonatkozó helyével való párhuzamba állítása, valamint a Klárcsi-epizód jelentőségének hangoztatása s újra meg újra megjelenő, fájó Arany-motívumként való kimutatása komoly értékei a kis monográfiának. De minden egyébről is, amiről egy idevágó rendszeres értekezésnek szólnia kell, kimerítő teljességgel s szorgalmas, új eredményekhez jutó kutatás alapján beszél. Az ifjú lelkesedése, kis dolgokban is nagyot látó túlzásai különösen elevenné, meleggé teszik a tanulmányt. Ahogy a Don Juan-hatásokat egészen konkrét egyezésekig kutatja, amint például Byron Suvaroff-megjegyzésében az Arany Bem-aposztrofálására ismer, vagy egyetlen kifejezésben nyilvánuló azonosságokat mutat ki, mint például azt, hogy Arany is, Byron is úgy írja le a csontvázat, hogy annak "ajka nincs" - megható és megragadó. S mondom, még kétségtelen túlzásait és erőszakoskodásait is megértjük és megbocsátjuk, például azt, hogy a Bolond Istók alakjaira mindenáron rá akarja húzni az Apostol alakjait, csakhogy Petőfi-hatást is konstatálhasson. Az eleven eszű, ügyes kezű, nagy szorgalmú és lelkesedésű fiatal tanártól még sokat várhat a magyar irodalomtörténet.