Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám

Somlyó Zoltán: Fáradt katona

Sorsom, te rekedt, marcona parancsnok,
ki mindég csúful bántál el velem,
elébed állok most és szalutálok,
mert én a rendet szívből kedvelem.
És összecsapva keményen bokámat,
jelentem néked, hogy fáradt vagyok.
Ha napsütésbe űznél, ott megégnék,
ha kikergetsz a hóba, megfagyok.

Lásd, gúnyámon a folt is ujra feslik,
a pityke rajta már nem fényesül.
A fegyver reszket már alélt kezemben
s ha elsütöm is, már csak félresül.
A kommandót csak félfüllel, ha hallom
s a célt nem látja elbúsult szemem.
Ne küldj többé az ellenség elébe!
Galléromról a rangom leveszem!

Lemondok én a szűkre szabott zsoldrul -
zsebelje más, ki nálam éhesebb;
ki még keményen jobbra-balra fordul
s a dobpergésre lépte kényesebb.
Rohamra nékem kürtös már ne fujjon,
nem ér hozzám a harcnak bősz hire.
Parancsnok, én lefekszem és elalszom,
mert én már nem haragszom senkire.