Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám · / · Erdősi Dezső: Az átok
(Jönnek: Toroczkó András, anyja, Viki az eszelős, Viciánu Tógyer és felesége, Papp Aurélián és felesége és még néhány paraszt, asszony, gyerek. Félve néznek körül, lassan, szomorúan mozognak, gyászos, komor alak valamennyi. Csak Viciánu Tógyer élénk, mozgékony. Nem köszönnek, hallgatnak.)
Kupolás: Jó napot, atyafiak! Hát meg se látják a szegény embert?
András: Ösmerjük az urat.
Vicián: Ösmerjük.
Pappné (élesen): Maga mérte a földet! No, mit ér vele a méltóságos gróf? Minek neki az a legelő?
Viki: Legelő? Anya azt mondta, visszakapjuk a legelőt. (Nevet.) Nyulászni fogok, nyulászni.
Devecser (súgva Kupoláshoz): Látod? Miért állsz velük szóba?
Kupolás: Nincs igazatok. Én az állam szolgája vagyok...
András: Hát most visszakapjuk a legelőt? Mi? Most visszaméri az úr a legelőt nekünk? Mi?
Viciánu (zsebéből pálinkásüveget vesz ki, félrefordul, húz egyet.) A legelő még a nagyapánké vót. Ott mindig vót fű, akármeddig is nem vót eső. Tavasszal kihajtottuk a borjút, ősszel már kapott utána a zsidó. Az ám a legelő!
András: Most elgyüttünk aláírni a szerződést. Hát azt a legelőt visszaméri nekünk? Mi?
Kupolás (meglepett, izgatott mozdulatot tesz, Devecserhez): Én nem tudok semmiről semmit. Micsoda disznóság készül itt megint? (Hangosan.) Hát ezért jöttetek? Ezért írjátok alá a szerződést?
Viki (odasompolyog Kupoláshoz, titokzatosan): Hát nem tuggya? Mink meg vagyunk átkozva. A domnyu megátkozott. (Utánozza az írást.) Hát aláírjuk, akkor a domnyu visszaküldi a pokolba az ördögöt. Azt mondja: Mars ördög. (Fúj, a karjával a repülést utánozza, ugrik.) És elszáll az ördög.
Viciánuné: Hol a domnyu? Csak jönne már! A lovat már ki sem tudjuk vezetni az istállóból, olyan kehes. Megdögölhet akármikor. Csak már visszavette volna az átkot a domnyu.
Toroczkóné: Tőlem már visszaveheti. Az én tehenemet már nem támasztja fel. A bőrét is eladtam. Abból temettük szegény nagyanyát.
Viki: Anya, ha a domnyu visszaveszi az átkot, visszagyün a nagyanya?
Toroczkóné: Sohse gyün az vissza! Soha! (Sír.)
Viciánu: Ne ríjj sógorasszony! Igyál! (Odanyújtja neki a pálinkásüveget. A többiekhez.) Úgyis kurta vót a tor, hát torozzunk itt tovább. Az urak még nem gyünnek, hát ráérünk. Ugye jó, hogy szereztem még pálinkát? Igyatok, szegény emberek!
Toroczkóné (szájához emeli a pálinkásüveget, aztán visszaadja).
Viciánu (iszik).
Toroczkóné: Szegény nagyanya! Neked jó, téged már nem zaklat az ördög.
Viciánuné: Mit tudod te azt? Az ördögnek a halott fölött is van hatalma, ha átokban halt meg.
Papp: Honnan tudod?
Viciánuné: Hát a pópa mondta. Hiszen azért nem jött a sírhoz. Azért jött csak a temető kapujáig, onnan visszafordult. Azt mondta, hogy megnézte a szent könyvet és abban az áll, hogy aki átokban hal meg, annak nem szabad beszentelni a sírját. Ó, csak itt volna már az a domnyu!
Kupolás: Hát ti most temetésről, torról jöttök?
Viciánu: Igen. Onnan hoztam ezt a kis pálinkát. (Iszik és átnyújtja az üveget Pappnak, ez is iszik.)
Devecser: De hát ki halt meg?
Viki: Nagyanyát! Nagyanyát elvitte az ördög. Kutya ördög! (Szívéhez kap.) Megint fáj itt! Jaj! Nem kutya ördög! Nem! Jó ördög! Eressz el, jó ördög!
Kupolás: Hát ti az ördögtől féltek? Hiszen nincs ördög.
Papp: Nincs ördög?
Viciánu: Még hogy nincs ördög! Már hogyne vóna! (Iszik.)
Papp: Hát az én lovam mitű kehesedett meg?
Kupolás: Meghűlt. Nem vigyázott rá.
Toroczkóné: Hát az én zabom mitű aszott el?
Kupolás: Mert nem volt eső.
Toroczkóné: És miért nem vót eső?
Viciánu: Lám, lám. Van ördög. Az ilyen okos uraknak azt tudnia kellene.
Toroczkóné: És szegény nagyanyát nem az ördög kínozta halálra? Mennyit imádkozott! Böjtölt! Gyalog ment Radnára! Minden vasárnap három gyertyát adott a pópának. Hogy koplalt, gyötörte magát, mindent megtett, hogy a jó szentek elkergessék az ördögöt. Óh, hogy kínozta magát!
Kupolás: Öreg, beteg asszony volt, mi? Hát azért halt meg, mert böjtölt, kínozta magát.
Toroczkóné: Nem. Én se hittem az ördögben, de mióta a domnyu elátkozott, én is hiszek benne. Minden rosszra fordult azóta.
Kupolás: Mert elhagytátok magatokat! Aki elhagyja magát, az elpusztul.
Papp: Ösmeri az úr Kukászevu Juon históriáját? Akit a föld kivetett magából?
Kupolás: Nem én.
Papp: Nohát ez a Kukászevu Juon fene erős legény vót. Messze határba mindenkit levert. Egyszer a Juon szemet vetett a domnyu feleségére. Akkor még élt a domnyu felesége és olyan szép vót, meg derék vót, mint az Anna most. Akkor még szegény vót a domnyu, és a feleségével együtt kapált odakünn. De dógozni már akkor sem szeretett a domnyu. Délidő után mindig visszament a faluba, a feleségét magára hagyta. Akkor odagyütt a Juon, és az asszonnyal bebújt a füzesbe.
Toroczkóné: Szép egy fehérszemély vót. Magos, darázsderekú, a haját két vastag ágba fonta.
Pappné: Nem is igaz, mert háromba.
Toroczkóné: No, te is mindent jobban tudsz, mint én.
Pappné: Azt hiszed, mert te magyar asszony vagy, hát okosabb is vagy?
Papp: Ne nyelveljetek! Magyar koldus, román koldus, az egykutya. A magyar meg a román csak akkor veszekszik, ha egymásra uszítják az urak. Már mink tudjuk ezt. Kipróbáltuk a magyar urakat is, a román urakat is. Hát a pópa, az csak román, a domnyu is. Mégis összejátszanak az urakkal.
András: De én magyar vagyok.
Papp: Hát ez az. Mindegy nekik, csak befoghassák a szegény embert.
András: Úgy van.
Papp: Nohát a domnyu egyszer észrevett valamit. Úgy vette észre, hogy mindig megjelölte, hol hagyta el a kapálást, amikor odakünn hagyta az asszonyt. Oszt' másnap reggel látta, hogy mennyit dógozott. Hát látta, hogy mindig kevesebb a kapálás, mindig kevesebbet dógozik az asszony. Mit csinálhat az asszony? Hát egyszer úgy csinálta, mintha elmenne, de a szomszédos kukoricásba bújt és ott lesett. Hát látta, hogy a Juon összebújt az asszonnyal. Nagyon erős vót a Juon, a domnyu nem mert nekimenni. Hát csak elátkozta őtet is, meg az asszonyt is. De nem úgy mint minket, hanem csak úgy, titokban. Az is nagyon erős átok.
Kupolás: Hát ha csak úgy titokban tette, honnan tudjátok?
Papp: Hát a ló honnan érzi meg a farkast? És a szamár miért ordít, ha változik az idő? Az ember nem érthet mindent, csak látja egyszerre, hogy bajba esett és nem tudja, miért.
Viciánuné: Nem isten az ember!
Papp: A Drakula tanácsot tartott az ördöggel, hogy mit csináljon a Juonnal. "Csak hadd őket - mondta az ördög -, majd én elbánok velük." Egy hét múlva a Juon fát ment vágni az erdőbe és leesett a szikláról. Minden csontja összetörött. Két hétre rá meghótt a domnyu felesége is. És onnan tudjuk, hogy ez az ördög munkája vót, hogy akkor nagy eső vót, és kimosta a Juon sírját is, meg az asszonyét is. A víz kinyitotta mind a két koporsót, és a két halottat meztelen egymás mellé sodorta. Pedig a két sír nem is vót egymás mellett. Mikor elmúlt a felhőszakadás, csak az üres koporsókat találták. Negyednapon akadtak rájuk a temető árkában, egymás mellett feküdtek, és a varjak már rágták őket.
Kupolás (Devecserhez): Nem lehetetlen, hogy itt bűntény történt. (Papphoz): No, és nem gondolt a faluban senki sem arra, hogy talán az a Drakula végzett velük?
Papp: Dehogynem, mindenki tudta, hogy ez az ő munkája, csakhogy az ördög által végeztette. A csendőrök is kerestek, kutattak, de nem tudtak meg semmit. Nem is tudhattak. Az ördög munkáján ember esze túl nem járhat.
Kupolás: Ördög! Micsoda sötétség!
Devecser (bólint).
András: Hát a könyvekben, amikből az urak tanultak, a törvényben az van, hogy nincs ördög? Az van, hogy nincs átok?
Kupolás: Persze.
András: Nohát, amikor én láttam, hogy az átok miatt odavész a zab, és minduntalan véres lesz a tej, amikor ágynak esett nagyanya és összevissza beszélt, én bementem a szolgabíróhoz. Mondok: rablóktól, gyilkosoktól megvéd a törvény, hát védjen meg az ördögtől is, ha olyan erős az a törvény és olyan okosak az urak. Megmondtam a szolgabírónak, hogy mink meg vagyunk átkozva. Akkor a szolgabíró azt kérdezte: aláírtuk-e már a szerződést. Mondok: nem, azt mink nem írjuk alá. Erre a szolgabíró azt mondta, hogy az ördög ellen nincs törvény, és kikergetett. Hát, ha az az átok olyan csalás, miért nem mondta a szolgabíró is, hogy csalás? Ha csalás, akkor ő is csaló.
Devecser (halkan Kupoláshoz): Csak folytasd a felvilágosítás munkáját. Izgasd a szerencsétleneket a hatóság ellen.
Kupolás (szólni akar, de hallgat).
Papp: Az úr könyvekből tanulta a tudományát. Hát akkor tudhatná, hogy az ördögöt tanítja egy könyv is. Olyan könyv, amelyik különb könyv, mint minden más.
Kupolás (gépiesen): Melyik könyv az?
Papp: Hát a biblia! Abban benne van, hogy Krisztus Urunkat a hegyen kísértette az ördög.
Devecser (halkan): No, miért nem mondod, hogy a biblia hazudik? Miért nem izgatsz a vallás ellen is?
Pappné: Az csak igaz, ami a bibliában van. Vagy a bibliában sem hisz az úr?
Viciánuné: Aki az ördögtől nem fél, az az Istentől sem fél.
Viciánu (részeg már): Mit prézsmitál itt maga nekünk? Ki hítta magát? Elég a mi bajunk. Mit bolondít itt bennünket? Menjen el innen, ha jót akar. (Feléje dülöngél.)
András: Hadd őtet. Ő szerzi vissza legelőnket. Ő mérte el. Mit kapott érte, tekintetes úr?
Devecser (maga után húzta Kupolást. Mennek).
Kupolás: Ó, ha nyíltan beszélhettem volna ezekkel az emberekkel!
Devecser: Egyet száz ellen, hogy agyonvertek volna. (El.)