Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám · / · Szabó Dezső: A fiatal Zola

Szabó Dezső: A fiatal Zola [+]
II.

Mi volt az oka ennek: ez az ember intelligenciájával megcsinált egy művészi programot. Azután egy gyermekóriás játékalkotásával hatalmas szógörgetegekbe szakítja be az embervilágot. És egész élete, egész munkája halálos ellentétben van programja akaratával. De az összegördített monumentum mégis szép, az emberi szenvedés minden pátoszával.

Itt a fiatal Zola leveleiben még meztelenül hallszik az a szervi imperatívusz, mely megtiltotta, hogy reális művész lehessen, mely romantikussá tette keze minden rezdülését, mondatai ritmusát és tartalmát. Itt van a meghúzott vonal, melyet be kellett futnia, mely ellen nincs küzdelem.

Mit jelentene naturalistának lenni? Ugyebár valami affélét, hogy úgy menjek emberek és dolgok felé, mint ahogy az orvos a betegek, a természetbúvár a jelenségek felé hajlik. Ne legyen bennem semmi apriori érzelmi vagy értelmi hajlandóság. Szétkereső szemem maguk a dolgok vonják egyenlő érdekeléssel magukra, ne legyen bennem semmi titkos előrekészültség, mely szemeim belülről irányítja, s egyes dolgok előtt túlságos erősen beállítja, mások elől elkapja a lencsét. Tiszta tábla legyek, melyre a jelenségek írják fel magukat, úgyhogy a felrajzolódott ábrán ne látszódjék, hogy a táblának fájtak vagy jólestek a rajz egyes vonásai. Pontos műszer legyek, mely jelzi az élet áramait, anélkül, hogy szervi igenléssel vagy elfordulással lökést adnék azoknak.

Az ilyen ember - abban a fokban, amelyben ilyen ember lehet - nem lehet szintetikus látású. Mit jelent az, ha az én tudatomba egy pillanat szintézisében villámlik be az, amit más hosszú idő alatt türelmes analízissel rakosgatott egybe? Azt, hogy szervezetem már előre erre az eredményre volt elkészülve, hogy tudatomnak organikus érdeke volt ez az eredmény. Hogy azok az életdarabok, melyeket életem egyes percek szintézisében magává torkoskodik: lényegem alapérdekeinek nélkülözhetetlen szükségei, mintegy életem étvágyának elmaradhatatlan kielégítői. Ez a meglátás elfogultság a szó legmélyebb értelmében, az élet miként fakadásának titkos erejével, mint ahogy egész testünk elfogultsága, hogy szőkék, vagy barnák vagyunk. Ez líra, még ha tisztán értelmi tettnek is látszik, s az ilyen lelki tény mindig is nagyobb érzelmi kísérettel jár, mint az úgynevezett analitikus élet-bevevés.

Ezek az emberek az igazságok legcsodálatosabb meglátói, s a legőrültebben tévedők: ugyanabból az okból. Ismeretes, hogy egy már tudott név ezer leírt ismeretlen név közül egyszerre szemembe ugrik, anélkül, hogy az átfutott ismeretlen nevek belépnének tudatomba. Az is ismeretes, hogy a szemen az ütés is fényhatást vált ki. Ha a meglátandó igazság megfelel a zseni élete alaphajlandóságának, életéhségének: titkokon, dolgokon át feléje szökik az univerzum szövevényéből. De viszont más életrészeket - ha egyáltalában meglát - könnyen szintetizál a maga igazságává, mint ahogy a megütött szem a maga lényegének megfelelőleg minősíti a külső hatást. Sokszor ezeknek a predesztinált igazságoknak a megszálltsága oly hatalmas, a világ többi része annyira nem mehet be a megzsúfolt szembe, hogy majdnem egyéntelenül, gondolkodás és akarat nélkül faja tiszta emlékezetének látszik. Mintha e sokszor részeg gyermekként botorkáló embernek nem is kellene a külső világ, mintha befelé forduló szemei a közösség nagy lelki élményeire emlékeznék leszegzett csodálkozással, s a külső dolgok legfennebb csak alkalmak lehetnének a visszaemlékezésekre. Rádium-emberek, kik megfejthetetlen kisugárzással árasztják ki magukból azt, ami az univerzumból évezredeken át millió és millió emberhúsban emberré gyűlt.

Ez a szintetikus látás, ez a bizonyos igazságok muszáj-befogadása az alaplényege Zolának. Ezek a levelek a lehető legideálisabb vartyogásokkal vannak tele, amit csak naiv kamasz valaha kiszeretett magából, s mégis ez a Zola teljes pontossággal csak az, ami a későbbi dús emberi szörnyűségeket magába lajstromozott naturalista művész.

Igen sokszor - és ez nagyon jellemző - fordul elő leveleiben a ręve, az álom szó. Élete leendő feladatait, problémái megoldását s jövő terveit álmokban látja meg. Hangokat hall, mint a keresztény szent, ki életét felajánlja az érzéken túli valóságoknak. Ez az álom mindig egy teljes szintézis, megvan benne keletkezésének minden oka, okainak minden fejleménye, s mindig egy kiáltó cél ad egységet és formát neki. Hasonlók lesznek a kifejező alkotások is. Nagy ciklikus művek, melyek egy nagy szintézisben adják meg az egész megvizionált élet miértjét, hogyanját és célját. A terjengő kamasz már egy nagy eposztól viselős: Le titre est: la Chaîne des ętres. Il aura trois chants que j'appellerai volontiers le Passé, le Présent, le Futur. Le premier chant (le Passé) comprendra la création successive des ętres jusqu' "ŕ celle de l'homme. L"ŕ, seront racontés tous les bouleversements survenus sur le globe, tout ce que la géologie nous apprend sur ces campagnes détruites et sur les animaux maintenant engloutis dans leurs débris. Le second chant (le Présent) prendra l'humanité "ŕ sa naissance, dans l'état sauvage, et la mčnera jus qu' "ŕ ces temps de civilisation, ce que la physiologie nous apprend de l'homme physique, ce que la philosophie nous apprend de l'homme moral, entrera, en rčsumé du moins, dans cette partie. Enfin, le troisičme et dernier chant (le Futur) sera une magnifique divagnation. Se basant sur ce que l'ouvre de Dieu n'a fait que se parfaire depuis les premiers ętres créés... jusqu' "ŕ l'homme... on pourra imaginer que cette créature n'es pas le dernier mot du Créateur, et qu'aprčs l'extinction de la race humaine, de nouveaux čtres de plus en plus parfaits viendront habiter ce monde. Description de ces ętres, de leurs moeurs etc.

Íme - a tartalom óriási különbségével is -, benne van e sorokban az Histoire naturelle et sociale d'une famille, a Rougon-Macquart húszkötetes eposza. A nagy epikus vízió-szintézis, a gladiátor-emberiség sokféle küzdelme a dolgokkal, a természeti erők mítoszi hemzsegése, cél és a jövő nagyszerű perspektívája: ez Zola. Az álom, mint a szenteket megütő isteni látomás, úgy sistereg belé, hogy maga felkiált: Magnifique idée... Je ne sais si tu vois les horizons de ce počme, mais pour moi, ils me paraissent si vastes, si lumineux, que j'en recule jusqu' "ŕ ce jous devant la tâche formidable... Nem a szentek csodálkozó extázisa-e ez, midőn testükből Isten fakad tudatukba: Engem, engem választottál ki, mivel érdemeltem?

 

[+] Zola leveleinek első kötete: Correspondance, Lettres de jeunesse (Paris, Bibl. Charpentier 1907.) az 1859-tôl 1872-ig három barátjához (Baille, Cézanne, Roux) írt leveleket adja, s ez a kötet e cikk alapja.