Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 5. szám · / · Biró Lajos: A Serpolette

Biró Lajos: A Serpolette
Regény
XIII.

A tenger csendes volt, mint egy rossz nő, aki jóságot játszik. A Serpolette leeresztette a horgonyát, és nyugodtan feküdt a napfényes kikötőben.

A kirakodás még meg sem kezdődött. Vannoni már összeszedte a holmiját, és készült partra menni. Szolgarov feltartóztatta.

- Hová mégy? - kérdezte fenyegetően. - Miért mégy?

- El az utamból, futóbolond - felelte dühösen Vannoni. - Miattam nem kell forradalmat csinálnod.

A hátára kapta a cókmókját, és két perc múlva már el is tűnt a kikötő raktárai között. Ridarsky beesett szemmel nézett utána, azután nyugtalanul és kérdő tekintettel nézett a hercegre, később elfordította a hercegről a tekintetét, és magába süllyedve bámult ide-oda, mintha csodálkoznék a maga szenvedésén.

Még korán reggel volt, amikor a kirakodás megkezdődött. A munka rendetlenül, de zajosan és jókedvűen folyt, és a lármájára Annie is feljött a fedélzetre. Idegesen rezzent össze a fedélzet minden zajára, és álmatlan és lázas szemmel nézte sorra a dolgozó matrózokat. Álmatlan és lázas szeme lassanként nagyra nyílt, és rémület és csodálkozás jelent meg benne. Rémülten és csodálkozva fordult meg és elsietett. Helyette nemsokára Félixke jelent meg a fedélzeten, rózsásan és virgoncan cikázott ide-oda a matrózok között, és halkan kérdezősködött Vannoni után. Megtudta, mi történt Vannonival, fürgén elszaladt, és helyette ismét Annie sietett fel a fedélzetre. Kigyulladt arccal, legörbült szájjal állott meg a herceg előtt, és kétségbeesett és harcias mozdulattal kapta fel szétzilált szőke fejét. A herceg csendesen és búsan nézett le rá, és mozdulatlanul várt. Annie belenézett a herceg mély és lágy szürke szemébe, és a torkán akadt a már-már kimondott szó. A szája nyitva maradt, a keze leesett, azután bizonytalan és kapkodó mozdulatot tett, az arca elsápadt, úgy tetszett, sírva fog fakadni, de nem sírt, hanem pár másodpercnyi szótlan remegés után megfordult és lesietett a hálószobájába.

A hálószobában magához rendelte Félixkét, azután Szedlákot, és csomagolni kezdett. Behozatta a kofferjeit, és ingerülten, lázasan és rendetlenül gyűrte beléjük a holmiját. A csomagolás sokáig tartott. A herceg nem tudott róla semmit, de Ridarsky, aki idegesen figyelve végigment a folyosón, bejelentette neki.

- Csomagoltat - mondta bevezetés nélkül, halkan és magánkívül.

A herceg ránézett és nem felelt.

- De partra akar szállni - folytatta Ridarsky kétségbeesve.

A herceg nem válaszolt. Ridarsky erre sarkon fordult, lement a szobájába, és sietve becsomagolta a holmiját. Félóra múlva fent volt a fedélzeten, és vonagló szájjal várta Anniet.

Annie azonban nem jött. Dühödten csomagolt, a ruháit kíméletlenül gyűrte a kofferekbe, de a mozgása lassan elbágyadt, a karja lehullott, és egy félig becsomagolt koffer előtt egyszerre sírva fakadt.

- Elég volt - mondta Félixkének.

Félixke bámulva nézett rá.

- Nem megyünk partra? - kérdezte gyorsan. - Attól félsz, nem találod? Én megkeresem.

- Takarodj! - kiáltotta Annie.

Kikergette Szedlákot is. Szedlák szótlanul kiment. Kint Ridarskyval találkozott. Ridarsky meg akarta szólítani, de Szedlák hidegen, komolyan és idegenül nézett rá, és ő erre Félixkéhez fordult.

- Nem jön még? - kérdezte reszketve.

- Nem - felelte Félixke. - Nem megyünk partra. Itt maradunk.

A Ridarsky összeszorított hideg szája erre még kínosabban kezdett vonaglani, mint eddig. Lesütött szemmel fordult el Félixkétől, bizonytalanul támolygott ide-oda egy ideig, azután leült, a kezébe hajtotta a fejét, és sokáig ült úgy mozdulatlanul. Amikor felkelt, halálos sápadtság volt az arcán. Odament a herceghez.

- Én - mondta halkan - mégis elmegyek. Ennek végét vetem.

A herceg szótlanul bólintott.

- Rögtön partra szállok - folytatta Ridarsky. - A... a holmimért majd elküldök.

A herceg ismét bólintott. Ridarsky megfordult, és pár perc múlva eltűnt azon az úton, amelyen pár órával előtte Vannoni elment. A herceg elgondolkozva nézett utána, de egyszerre felrezzent. A Szedlák tekintetét érezte magán. Szedlák fekete ruhájában, fehér hajjal, tiszta arccal állott előtte, és komoly, kérdő, alázatos és mégis sürgető tekintettel nézte őt.

- Akar valamit, Szedlák? - kérdezte a herceg.

- Nem, fenség, semmit.

Szedlák továbbment és a kirakodás folytatódott, de Szedlák nemsokára megint előkerült valahonnan, és alázatos, kérdő és sürgető tekintete újra meg újra felkereste a herceget. A kirakodás munkája este abbamaradt, a hajó mozdulatlanul feküdt a kikötőben, és a herceget még mindig ingerelte és nyugtalanította a Szedlák néma, kérdő és komoly tekintete. De azután egészen besötétedett, Szedlák nem mutatkozott, és a herceg egyedül maradt a fedélzeten. A kikötő levegője nehéz volt és fullasztó, és ő vágyódva, de szorongva nézte a partot és a távoli város fényét. Partra szállni...! De minek? Itt maradni!... Meddig?

Rémülten nézett körül a sötét hajón, és halálos csüggedtséget érzett. Most mit? Most hová?