Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Figyelő
Akaratlanul is vitába kell szállnunk Katona Bélával akkor, midőn "Magyarország közgazdasága, az 1913-as év pénzügyi és közgazdasági évkönyvéről" szóló kritikánkat megkezdjük. Mert olybá találjuk, hogy semmi körülmények között sem hagyható ellenvetés nélkül Katona az állítása, mintha az 1913-as év alatt és évben nem pusztított volna a közgazdasági válság. Elvégre, ha akármilyen optimista világnézet és közgazdasági értéklő elmélet hatása alatt is állunk, a közelmúlt jelenségei és megnyilvánulásai, mind azt beszélik és mondják, hogy Magyarország ipara, minden ága: pangott, tespedett és restringálódott - mindezek pedig pozitív bizonyítékai a válság jelenségének és értelmének. Túl szigorú volna az a meghatározás, ha azt mondanók, hogy: krach volt, noha bizonyos, hogy nem vetnők el ezzel a szóval sem valami nagyon a sulykot. A 73-as krach - mely hogy krach volt, nyilván nem vitatja el senki - ha ezúttal oly nagyarányúan nem is ismétlődött, de a krach folyományaihoz és következményeihez hasonló tünetek az 1913-as évben is előfordultak és megtörténtek.
Katona könyve nem egy helyén bevallja, hogy voltak olyan jelenségek, melyek a meglepő rohamos hanyatlás mellett szólnak. Ez a kitétel már egymaga beismerés. De azért következetesen és váltig tiltakozik a válság meghatározása ellen, mert ez nem felelne meg a "szabatos megállapításnak". Értjük az író jó szándékát. Könyve ugyanis inkább a külföldnek készült, a külföldnek igyekszik bebizonyítani, hogy Magyarország gazdaságilag fejlődő, alapjában szilárd, életerős, jövővel biztató és teli ország, csakhogy a jószándék mellett eltörpül a valóság, a realitás, mellyel számolnunk kell mindig és mindenkoron, de legfőképp akkor, midőn beszámolót adunk. Elvégre épp a külföldre való tekintettel kell a hűségre igyekeznünk, mert a külföldiek előtt bír fontossággal, hogy a kórtüneteket magunk ismerjük fel, és ne tőlük várjunk kitanítást. A beismeréssel többet használunk a célnak, mint a köntörfalazással. A félreismerés sokkal súlyosabban esik latba, mint az igazság bevallása. És a célnak sehogysem árt, ha a logikus következtetéseket vonjuk le.
Ez volna egyik észrevételünk. A másik pedig ez. Azt állítja Katona, hogy a "földgömb európai felén (már tudniillik a Balkánon) nyugvóponthoz értek az aspirációk". Ez sem áll. A napjainkban történő események az ellenkezőjét bizonyítják. És nyilván jól tudja ezt Katona is, de megint úgy látszik, az előtte jobb szolgálatot teljesíteni vélt jószándék érdekében, helyesebbnek találta, ha ilyen megállapításokat tesz. Csakhogy ez hiba, mert ezt senki sem hiszi el, legkevésbé a nyugati ember, aki melléktekintetek nélkül ítél és értékel. A Balkán-kérdés és krízis sajnos még mindig aktuális probléma és a most lefolyt harc nem intézte el véglegesen, csak ideig-óráig tartó nyugvóponthoz juttatta, helyesebben szünetet teremtett e dologban. A Balkán még sokszor fogja izgalomba hozni Európát, és következésképp: válságot fog okozni a gazdaságilag gyenge országokban.
Ezenkívül is van még nem egy olyan kijelentése Katonának, amit meg lehetne és meg kellene cáfolni (ilyen például amit külkereskedelmi forgalmunk emelkedéséről mond, amit az arany valutáris alapjáról és az aranyválságról állít stb.), de elhagyjuk ebbeli észrevételünket, mert könyvének nem az a célja, hogy új gazdasági tételeket, elvet és rendszert csináljon, hanem főként az, hogy Magyarország 1913-as évének közgazdasági életéről adjon beszámolót.
És ezeknek a feladatoknak Katona dicséretreméltóan megfelelt. Minden gazdasági életünkben előfordult apró jelenséget felsorol, elénk állítja, feldolgozza és megmagyarázza, hogy egyrészt emlékezetünkbe véssük, másrészt pedig felhasználjuk. A célt itt nagyszerűen és figyelmesen szolgálja, a feladatot derekasan oldja meg. Ezt dicséretként és elismerésként mondjuk, mint ahogy biztosak vagyunk, ha nagyobb gondot fog fordítani egyes állításaira, fárasztó munkáját irodalmilag értékesebbé is fogja tenni. A könyve mindemellett kifejezett nyeresége közgazdasági irodalmunknak.