Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Figyelő
Radó Sámuel, aki a kevés számú magyar publicisták között talán a legelőkelőbb helyet foglalja el, háromfelvonásos drámát írt, melynek tárgyát az újságíróéletből leste el. Hogy Radó Sámuel publicista, éspedig a javából, azt azért bocsátottuk előre, mert csakis ebből a szempontból nézve ismerhetjük meg és értékelhetjük drámája kvalitásait. A cselekmény, melyet az író e három felvonásba belekovácsolt - mert igen szilárd vonalú és kerek kompozícióval van dolgunk -, kevésbé érdekelhette az írót, természetesen minket is, mint a törekvések, melyet a dráma egyes alakjai képviselnek, az eszközök, melyekkel e törekvéseket megvalósítani igyekeznek, és a különböző törekvések összeütközéséből keletkező drámai helyzetek. "Maguk férfiak abban hibáznak, hogy a politikát főleg az eszmék és elvek harcának fogják föl, az érdeket, a karriert halálos bűnnek nézik, melyet nem szabad bevallani, sőt nem is szabad keresni. De mégis keresik! Sőt hajhásszák", mondja a dráma egyik nőalakja. Nyilvánvalóan ez a mondás karakterizálja a hősnőt (aki egyébként is szerencsés kézzel van formálva), de a szerzőnek a jellemzésnél sokkal fontosabb volt ennek a tézisnek elmondása, aminthogy általában frappáns és gondolkozásra késztető ilyen tételekben igen gazdag Radó Sámuel drámája. És mégsem tézisdráma és nem iránydráma, mert Radó Sámuel minden igazságnak - az egymással ellenkező igazságoknak is megértője, de egyetlenegynek sem a Don Quijote-ja. Bizonyos, a személyek, melyek e drámában szerepelnek, nem duzzadnak éppen az élet teljétől - kissé kigondoltak, kissé papírformájúak -, de egy értékes kvalitásuk közel hozza őket az élethez: hogy egyiküknek sincs igaza a másikkal szemben, és velük lehet menni abban is, ami jót gondolnak, és abban is, ami rosszat cselekszenek. Az író felruházza őket gondolatainak, eszméinek köntöseivel, de egyébként egyik mellett sem fog pártot, hanem engedi, hogy ki-ki boldoguljon, ahogy tud.
Hogy éppen az újságírómiliőből vette tárgyát, azt mindazok természetesnek találják, kik ismerik és becsülik Radó Sámuel publicisztikai munkásságát. A politika poklának tornáca, ami eszme itt izzik, kiforr vagy felemésztődik: Radó Sámuel törekvésétől és erudíciójától egyik sem idegen. Van abban valami drámai, ahogy ez eszmékre és törekvésekre tülekedve ráveti magát a derék középszer, hogy mielőtt még közkinccsé válnak, ezeket a maga számára hasznosítsa. Ebbe a lármás, forrongó életbe markolt bele Radó Sámuel, és mit kihoznia sikerült, az megérdemli a komoly érdeklődést.
Technikája talán hagy némi kívánnivalót hátra, a dialógusa azonban - mely, hozzátesszük, inkább a szerzőé, mint a szereplő személyeké - végig élénk és érdekes.