Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 3. szám
Hol sűrülnek a jegenye-fák
S hol babonásak a vidékek,
Sok folyosóju, szép kriptákban
Reggelnek korán
Álmos, hideg, vén és árnyas az Élet.
Kövült arcokra süt be a Nap
S a puha szőnyeg: síró márvány
S előttük halk háló-termeknek
A lyány-had vacog,
Riszálni felejt, holtak között járván.
Dél múlik: hideg és hidegebb
Egyre az alkonyatig minden:
S lámpáskor minden összecsöndül
Valami meleg,
Ébresztő, fogó és fölséges rimben.
Lidérc üti meg a jegenyét
S benn babonás házban kigyulnak
Termektől a cseléd-ajtókig
A Nap-riadott
Csókok, esték, vágyak, eskük és multak.
Mikor szikráznak a jegenyék
S jön az alkonyat sunyi csendben
És kigyul a nagy-nagy kripta-ház,
Olvad és kigyul
Legmindenfélébb, bolond szerelemben.
Az alkonynak ős órája üt,
Mikor már-már jönnek a lázak,
Jegenye lesz a ciprusokból
S hős jegenyék
Körüláljuk s befödjük ezt a házat.