Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 3. szám · / · Boross László: Háború és véderőrendszer
Az eddigi fejtegetésekből a következő irányokba vonhatunk elveket:
Németország (katonai szempontból ítélve) védereje oly luxus, mintha a birodalmi bank 100%-os ércfedezetet tartana.
A véderőrendszernek nagy hadsereg állítása helyett bizonyos elitcsapatok tartására kell törekednie, melyeknek - már elég közel a határhoz, de még elég messze is tőle - koncentrálva kell állomásoznunk és (hátrább) megerősített táborhelyek fölött rendelkezniök. (Erdélyben és Dél-Magyarországon a honvédség szervezetéhez simulva.)
A stratégiai vasutak döntő jelentőséggel bírnak. Erdély vasúthálózata kiépítésre szorul.
A katonai szellem fejlesztése fontosabb a létszámemelésnél. A katonai szellem mindenekelőtt a már említett elitcsapatoknál fontos. A politikai és társadalmi erőviszonyok szerint különbözőképp lehet ezt elérni. Általánosságban beszélve, csak ötleteket lehet felvenni: önkéntesen jelentkezzenek, akik itt akarnak szolgálni, előremenetelük itt gyorsabb, fizetésük nagyobb legyen. A közkatonák itt ne csak altisztig, hanem szubalterntisztig vihessék fel (bizonyos esetekben). A fizetésemelés szempontjából ne csak az jöjjön számba, amit esetleg a hadsereg quantitásán megtakarítanak, hanem ezek az elitcsapatok mint a forgalom és béke biztosítói ex offo részvényesei legyenek minden kommerciális vállalatnak és osztalékot kapjanak. Nehogy azonban a hadsereg ennek következtében a tőkét a munka ellen szolgálhassa, meghatározandó évről évre és mindenütt a pénzértéke annak, amibe a közkatona naponként kerül, és ehhez arányosított lenne a nemzeti bérminimum. Azonkívül a hadseregnek azt a szociális feladatot is teljesítenie kell, hogy mint a legnagyobb és leghomogénebb fogyasztószövetkezet, a fogyasztók élén az áralakulásra döntő befolyást gyakoroljon. A legfelsőbb hadúr arról is gondoskodhat, hogy ez arrangement ne szabadítsa neki a hadsereget a földmíves érdeknek, mi a nemzetgazdasági egyensúlyt felbontaná, erről úgy is lehet gondolkodni, hogy pl. a tíz évig becsülettel szolgálók számára földbirtokok parcelláztatnak. Szigorú fegyelem és jókedvű katonaélet nem fognak egymással ellentétben állni, ha nem fogják folytonos létszámemelések a gyengébb szervezetűeket is szolgálatba vonni. Az ócsárlók, malkontensek és lusták zömét természetesen ezek alkotják, és ezek természetesen javíthatatlanok is.
Ami az általános véderőkötelezettséget illeti, ezt az állami nevelés alapján vélem a legelőnyösebbnek, mert az állami nevelésnek különben is feltétlen híve vagyok. De a katonai nevelést és a közoktatást mindenképp kombinálhatónak tartom. Aki már a középiskolában a katonáskodásra fokozatosan előkészülhetett - a matura után rekapituláció és taktikai kiképzés céljából néhány hónapra és a következő években is, mint most, rövidebb gyakorlatokra bevonul: az, jó közigazgatás és vasutak mellett, lesz a hadseregnek oly hasznára, mint az egyéves önkéntesek most. Akik polgárit vagy gazdasági szakiskolát végeztek, azok számára elég lesz egy év, és két évig csak azoknak kelljen szolgálniuk, akik csak népiskolát végeztek, és még intelligenciájuk fejlesztése, jellemük alátámasztására is szorulnak. Az elitcsapatok, a már említett alapon, önkéntesek közül fognak válogathatni. Mindezek persze nem meghatározott korszakok vagy országok viszonyaihoz mért, csak diszkusszióra bocsátott elvek, melyeket csak az a kor és az az ország precizírozhat, mely valamit belőlük meg akarna valósítani.
Senki se áltassa magát azzal, hogy beszélni könnyű és cselekedni nehéz. Csak így beszélni! könnyű. De különben az, aki valamely bátrabb cselekedetre kész, gyorsabban fogja kétszer végbevinni, mint kivihetőségét elhitetni, akár csak egy emberrel is.