Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 2. szám · / · Figyelő
Az Ernst-múzeum termeit teljesen betöltik Hatvany Ferenc képei. Mindabból, amit eddig festett, nem hiszem, hogy hiányozna valami e kiállításról - legalább jellemző darab egy sem. A tépelődést nem ismerő gyerekkor emlékeitől (abszolút biztosságérzéssel megrajzolt fejek) egészen az utolsó esztendők terméséig nyomról nyomra követhetjük a művészt. Leolvashatjuk a vásznakról - e szeizmografikus adatokról minden egyes kilengés erejét, irányát, az egymásra halmozódó hatások csomópontjaiból mindig kiszabaduló vonalat. Ez a lassan húzódó, de egyre precízebb emelkedési vonal ma a francia klasszikusok tradíciós kultúrájába torkoll, hajszálcsöveibe onnan szívódik fel e gazdag színes kultúra tanulságainak nedve.
Ingres Chasseriau hagyatéka, amely a közvetlen utódok kezén formalizmussá fagyott, mint eleven hatóerő, szublimált tápláló matéria osztódik el művészetében.
Hatvany Ferenc, mikor végigjárta a naturalizmus iskoláját, az impresszionizmus forgatagába sodródott, megütött minden hangot, amit ez a skála magába foglal, palettáját megfürdette a sziporkázó színek ragyogásában - könnyűnek találhatta ezt a játékot, eljutott Cézannehoz és rajta keresztül Ingreshez.
Meztelen asszonyok tompa, fojtott fényű teste tölti be képeit. Bágyadt hajlással borulnak össze asszonyai, mozdulataik átívelnek, folytatódnak a másik test mozgásában. Szordinált, halk hangú muzsika zeng ki e kompozíciókból.
Hatvany Ferenc bámulatos tudással, kulturáltsággal oldja meg azokat a problémákat, amelyek egy vagy több test térbehelyezéséből következnek. A mozgás törvényszerűségének festői hangsúlyozását a formák összevonásával keletkező tömegek elosztását markánsan, szinte szobrászra valló határozottsággal végzi. És ami majdnem egyedülálló jelenség, erősen érzi és a szó jobbik értelmében szuggesztíve éreztetni tudja a tárgyak textúráját.
Ha a férfikor termését egybevetjük azokkal a képekkel, amelyeket akkor festett, amikor még az impresszionista mesterek programja szerint igazodott, elmélyülés, biztos alapra való elhelyezkedés komoly és biztató jeleit látjuk. Művészetét meg akarja tisztítani mindentől, ami labilis, ami esetleges.
Az eddig megtett út fordulói mindig csak magasabbra és magasabbra vitték őt, s hisszük, hogy nem fejezte még be útját.
*
Boromisza Tibor huszártiszti uniformisból vetkőzött át piktorrá. Bizonyára mélyen fekvő okok késztették erre a pályaváltoztatásra, mert nyilvánvaló, hogy nem pusztán a kenyérkeresés módjának felcseréléséről van szó.
Képei minden magyarázatot feleslegessé tesznek: aki ily anarkisztikusan fékezetlen érzésekkel áll a vászon elé, az minden lehet, csak a hadsereg pontosan járó csavarja, kereke vagy akármicsodája nem.
A nyers ösztönnek a művészetben való felülkerekedését tekintve Boromisza Tibor Hatvany Ferencnek tökéletes ellentéte. Míg Hatvany csupa megfontoltság, aki minden ecsetvonásának értékét, súlyát érzi, addig Boromisza ösztöneinek sugallatára nem riad vissza a legrikítóbb fokozásoktól, egymás hatását bontó ellentétek egymás mellé helyezésétől. Autodidakta, aki nem ismeri mestersége nehézségeit, átcsörtet minden akadályon, közben olyan értékekre bukkan, melyet más művész végső erőfeszítéssel is alig, egy-egy zseni is csak szerencsés pillanatában talál meg.
Formaérzése bizonytalan. Minden víziója színek felé vezetés, színekben emésztődik fel. Piktori szempontból egészen közömbös és lényegtelen fénytörési probléma nyitját keresi tájképein, és mert autodidakta, lesiklik problémája területéről, de fénytörés helyett olyan színharmóniákra hibáz rá, melyért a legkiválóbb koloristák is megirigyelhetnék őt.
Ezzel szemben fegyelmezetlensége, a magaismerés hiánya olyan feladatok megoldására sarkallja, melyekhez a készültsége, a kultúrája hiányzik. Különösen áll ez a figurális képei java részére, de a nagy kompozíciójára leginkább. Szimbolisztikus utalásokkal, katalógusba csempészett költői szólamokkal akarja alátámasztani a nagyon is gyenge lábon álló chef-d'oeuvre-jét, melyet remélhetőleg nagyon hamar ő maga is megtagad. Hiszek Boromisza Tibor talentumában, azért remélem ezt.